2016.01.15.@ 05.01

275 kiló, már nem bír megmozdulni

A 32 éves Brittani Fulfer súlyos étel-függőséggel küzd, ami miatt a súlya lassan eléri a 300 kilót. A fiatal nő ezért már szinte nem is képes ellátni magát…

Jeney Andi
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

275 kiló, már nem bír megmozdulni

Brittani Fulfer egész életében túlsúllyal küzdött, ám elmondása szerint rengeteg diétát próbált már, de ezidáig semmi sem segített rajta. Később kiderült, hogy pajzsmirigy problémái vannak, majd nemsokkal ezután diagnosztizálták nála a rákot is. Az állapota ezek után csak rosszabb lett, mára pedig már lassan eléri a 300 kilót.

275-kiló-cosmopolitan

Brittani elárulta, hogy minden egyes nap kész szenvedés számára, és nincs olyan porcikája sem, ami ne fájna. Annyira súlyos a helyzete, hogy már tisztálkodni sem képes egyedül, sőt már járni is nehezére esik, ezért napi 6-8 órát tölt a kanapén.

275-kiló-cosmopolitan

275-kiló-cosmopolitan

Elmondása szerint ennek ellenére szinte minden gondolata csak az étel körül jár, és csakis akkor áll fel, ha éhes. „Tulajdonképpen reggeltől estig eszem, és nem is nagyon emlékszem olyan időszakra, amikor ne az étel lett volna a legfontosabb számomra”– meséli a nő, aki ráadásul folyamatosan attól retteg, hogy a férje rondának találja majd és elhagyja, ezért nem is mer átöltözni vagy meztelenül mutatkozni előtte.

275-kiló-cosmopolitan

275-kiló-cosmopolitan

A 32 éves nő viszont tudja, hogy ha így folytatja, akár bele is halhat, ezért úgy döntött, orvosi segítséget kér. A szakemberek pedig mielőbbi gyomorszűkítő műtétet javasoltak neki, amin nemrégiben esett át. Brittani pedig most szigorú diétát követ, és reméli, hogy sikerül fogynia. Bár azt hozzátette, hogy borzalmasan utálja a helyzetet, és nagyon hiányoznak neki az ételek.

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Body

Azt hitte megfázott, kiderült, hogy rákos

Azt hitte megfázott, kiderült, hogy rákos

Egy „kis” megfázás miatt sokaknak meg sem fordul a fejükben, hogy felkeressék az orvosukat. Pedig itt az élő példa, hogy nem szabad félvállról venned a betegségeket, ugyanis sokkal komolyabb baj is húzódhat a háttérben!

Retusálatlan fotók készültek Ashley Grahamről

Ashley Graham neve egyet jelent a szexi testtel, az egészséges önbizalommal, na és persze a botrányos képekkel. A modell sosem rejtegette sem a testét

Ezen a jógázó nő nevet most az egész net

Te is csak irigykedve lájkolod azokat a jógázos Insta-képeket, amin a csajok tökéletesen kivitelezett ászanákban pózolnak egészen extrém helyeken? Na, itt a bizonyíték, hogy azért nem megy ez olyan könnyen!

6 hiba, amit elkövethetsz hasazás közben

Feszes hasról ábrándozol, és heti többször teszel is a kidolgozott izmokért, mégsem szembetűnő az eredmény? Ez a 6 hiba meggátolhat a sikerben.

Egy hónapig minden nap meditált, ez történt vele

Ugye te is szeretnél néha lelépni a mindennapok forgatagából és kikapcsolni az agyadat (na és a telódat) egy időre, hogy nyugiban relaxálj? Képzeld a Bustle oldal egyik újságírója megtette és be is számolt a tapasztalatairól!

Beteggé tehet a karácsonyfád?

Egy furcsa allergia miatt akadnak olyanok, akik nem élvezik annyira az ünnepeket...

Hihetetlen, mi most a legmenőbb plasztikai beavatkozás

Nem fogod elhinni, hogy mijét csináltatja meg most minden csaj és sztár! Garantáljuk, hogy leesik majd az állad!

Ez az ikerpár 5 milliót költött arra, hogy Brad Pittre hasonlítson

Nem csak a csajok képesek azért a kés alá feküdni, hogy hasonlítsanak a kedvenc sztárjukra, hanem a pasik is! Egy ikerpár például a fiatalkori Brad Pitt arcát szerette volna látni reggelente a tükörben.

Ez történik a testeddel, amikor flörtölsz

Egy kis flörtölés elengedhetetlen ahhoz, hogy megszerezd azt, amire - vagyis inkább akikre - vágysz. És miközben próbálod a legszexibb formádat hozni, nem is gondolnád, mi minden történik a testedben...

50 műtéte volt, hogy Angelina Jolie-ra hasonlítson

Bár a színésznő tényleg elképesztően nézett ki fiatal korában, és bárki szívesen hasonlítana rá, de azért ennyi mindent biztosan nem vállalt volna be érte, mint ez a lány!

Ez a sport illik hozzád a csillagjegyed szerint

A pörgős kardióért vagy oda, vagy inkább a lassú nyújtást élvezed? Ha bizonytalan vagy abban, melyik mozgásforma illik hozzád legjobban, kérdezd a csillagaidat!

A sok edzéstől akár hízhatsz is

Félsz, hogy az ünnepek alatt felszedsz majd magadra egy-két kilót? Akkor most hagyd abba az edzést. Mi az összefüggés? Mindjárt megtudod!

3 egészséges desszert karácsonyra

Ezeket az ínycsilandó ünnepi nasikat akkor is bűntudat nélkül fogyaszthatod, ha egyébként számolod a kalóriákat!