2016.01.23.@ 07.01

5 hétig nem evett, ez történt vele

Rebecca Condron 19 éve küzd evési zavarokkal, ugyanis már 8 évesen megállapították nála a bulimiát, a középiskolában pedig az anorexiát. A betegsége miatt pedig az életét is majdnem elveszítette…

Kovács Brigitta
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

5 hétig nem evett, ez történt vele

A most 25 éves lány egész életében éheztette és sanyargatta magát, annak ellenére, hogy soha nem volt rajta egy deka felesleg sem. Persze nem is lehetett volna, hiszen Rebecca elmesélése szerint már 4 évesen is csak azon járt az esze, hogy túlsúlyos. Elképesztő, igaz? Az általános iskolában aztán ez még rosszabbá vált, folyton csak az osztálytársaihoz hasonlítgatta magát, és azt érezte, csúnya a többi lányhoz képest.

Rebecca többször is részt vett rehabilitációs kezeléseken, ahol orvosok vigyáztak rá és figyelték, hogy rendesen egyen. Azonban mikor hazament, újra és újra visszaesett. Végül pedig már a szervei is kezdték felmondani a szolgálatot, a bőre besárgult az arca pedig beesett. Az állapota azonban két évvel ezelőtt vált a legsúlyosabbá, amikor 5 hétig nem evett egy falatot sem és közel 30 kilót fogyott. Akkor az orvosok közölték vele, hogy nincs hátra 24 órája, ha ezt így folytatja tovább. Szerencsére Rebecca ettől nagyon megijedt, és azóta több kezelésen is részt vett. Most pedig úgy tűnik, sikerült leküzdenie a betegségét és egyre jobban van.

Címkék: anorexia bulimia életmód étkezési zavarok fogyás lifestyle test

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Body

30 napig ugyanazokat az ételeket ette, ez történt vele

30 napig ugyanazokat az ételeket ette, ez történt vele

Szerinted is a diéta legnehezebb része, hogy nem eheted meg a kedvenc finomságaidat? Képzeld, egy angol lány elhatározta, hogy semmi mást nem eszik három ételen kívül!

Hihetetlen: edzés közben szoptatja a gyerekét ez a nő

Egyre több fotósorozat kerül fel a netre, ahol elképesztő szitukban kapják lencsevégre az szoptató anyukákat. Ez a fiatal nő viszont minden eddiginél elképesztőbb fotókat posztol magáról!

5 jógagyakorlat, amitől olyan hasad lehet, mint Kaley Couconak

Szeretnél jobb formába lendülni a nyárra, de nincs időd elmenni edzőterembe? Ne aggódj, mert mutatunk 5 gyakorlatsort, amiktől olyan hasad lehet, mint az Agymenők sztárjának!

Kiderült: aki tetováltat, tovább élhet

Régóta gondolkozol rajta, hogy végre bevállalj egy tetoválást? Ha a cikk végére érsz, tuti nem dilemmázol a kérdésen, sőt többet is szeretnél egyszerre!

Ashley Graham teljesen meztelenre vetkőzött a strandon

A világhírű plus-size modell már többször is bebizonyította, hogy nem szégyenlős és úgy látszik, még az sem zavarja, ha öltözködés közben, teljesen meztelenül kapják le a paparazzik.

Kiderült: ritka rákfajtát okozhat a mellimplantátum

Azt eddig is lehetett tudni, hogy a mellimplantátumok rengeteg problémát okozhatnak, azonban azt hogy ekkorát arra senki nem számított.

A legkülönlegesebb kismama fotózás, amit valaha láttál

A terhesfotózás lassan már legalább akkora trend, mint a jegyesképek, és kreatívabbnál kreatívabb ötletek bukkannak fel a közösségi oldalakon. De olyat még biztosan nem láttál, ahol az apukán és anyukán kívül egy második nő is pózolt!

Felrobbantotta a netet a meztelenül jógázó nő

Úgy tűnik, megint népszerű ruha nélkül jógázni. Most például egy jóga tanár posztolt magáról olyan képeket, amin furcsábbnál furcsább testhelyzetekben pózol meztelenül!

Felháborító, miért törölték ezt a bikinis fotót Instagramról

A 19 éves lány csak azt szerette volna megosztani követőivel, mennyire büszke rá, hogy rengeteget sikerült fogynia az elmúlt két évben, ám a fürdőruhás képe egyeseknél érthetetlen okokból kiverte a biztosítékot!

Élő Ken bevállalta az 57. plasztikai műtétét

A brazil Ken babaként híressé vált pasi tényleg nem ismer határt, ha szépészeti beavatkozásokról van szó! Már így is teljesen eltorzult a teste, mégis ismét kés alá feküdt!

Egy doboz energiaitaltól bénult le egy fiatal lány

Hátborzongató történet járta be a netet egy tinilányról, aki azonnali kórházi segítségre szorult, miután megitta a szokásos napi energiaitalát!

8 egyszerű trükk a hatásos diétához

Felejtsd el a szupernehéz, és sokkoló fogyi-tippeket, csak néhány okos tanácsot kell megfogadnod ahhoz, hogy minimális erőfeszítéssel látványos eredményt érj el!

5 éve nyújtja a nyakát, hogy egy zsiráfra hasonlítson

Ne gondold, hogy csak Ken baba koppintások és életre kelt Barbie-k rohangálnak a világban, mert bizony most már zsiráf lányokkal is bővült a mezőny. Legalább is eggyel biztosan!