2016.03.17.@ 16.03

Rúdtáncos terhes nő videóján akadt ki a világ

Az ausztrál táncos csajszi azzal robbantotta fel a netet, hogy 8 hónapos terhesen sem hagyott fel a hobbijával, és hatalmas pocakkal is simán lóg fejjel lefelé a rúdon.

Jeney Andi
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Rúdtáncos terhes nő videóján akadt ki a világ

A 36 éves ausztrál csajszi Cleo Hurricane néven lett világhírű, és már több neves rúdtáncos versenyt nyert meg. Ez a sport pedig annyira a részévé vált, hogy nem bír ki egy napot sem a nélkül, hogy 1-2 órát ne gyakorolna. Sőt, erről még terhessége miatt sem volt hajlandó lemondani, és most, néhány héttel a baba születése előtt is ugyanolyan ügyesen forog a rúdon, amiről egy videót is megosztott.

A netezők viszont ezen teljesen kiakadtak, ugyanis sokak szerint ez nagyon veszélyes, főleg amikor több méter magasan forog vagy épp lóg a rúdról. Mások azt állították, hogy ha még nem is történik semmi baleset, biztosan nem tesz jót a babának az ilyen fajta mozgás, hiszen nagyon megerőlteti magát az anyuka, ráadásul meg is ütheti a pocakját. Cleót viszont ez egyáltalán nem érdekli, szerinte ugyanis eddig sem történt semmi, sőt kifejezetten jól érzi magát a rúdtánctól.

Neked mi a véleményed a dologról?

Címkék: body életmód lifestyle rúdtánc sport terhes rúdtáncos terhesség test

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Body

A legkülönlegesebb kismama fotózás, amit valaha láttál

A legkülönlegesebb kismama fotózás, amit valaha láttál

A terhesfotózás lassan már legalább akkora trend, mint a jegyesképek, és kreatívabbnál kreatívabb ötletek bukkannak fel a közösségi oldalakon. De olyat még biztosan nem láttál, ahol az apukán és anyukán kívül egy második nő is pózolt!

Felrobbantotta a netet a meztelenül jógázó nő

Úgy tűnik, megint népszerű ruha nélkül jógázni. Most például egy jóga tanár posztolt magáról olyan képeket, amin furcsábbnál furcsább testhelyzetekben pózol meztelenül!

Felháborító, miért törölték ezt a bikinis fotót Instagramról

A 19 éves lány csak azt szerette volna megosztani követőivel, mennyire büszke rá, hogy rengeteget sikerült fogynia az elmúlt két évben, ám a fürdőruhás képe egyeseknél érthetetlen okokból kiverte a biztosítékot!

Élő Ken bevállalta az 57. plasztikai műtétét

A brazil Ken babaként híressé vált pasi tényleg nem ismer határt, ha szépészeti beavatkozásokról van szó! Már így is teljesen eltorzult a teste, mégis ismét kés alá feküdt!

Egy doboz energiaitaltól bénult le egy fiatal lány

Hátborzongató történet járta be a netet egy tinilányról, aki azonnali kórházi segítségre szorult, miután megitta a szokásos napi energiaitalát!

8 egyszerű trükk a hatásos diétához

Felejtsd el a szupernehéz, és sokkoló fogyi-tippeket, csak néhány okos tanácsot kell megfogadnod ahhoz, hogy minimális erőfeszítéssel látványos eredményt érj el!

5 éve nyújtja a nyakát, hogy egy zsiráfra hasonlítson

Ne gondold, hogy csak Ken baba koppintások és életre kelt Barbie-k rohangálnak a világban, mert bizony most már zsiráf lányokkal is bővült a mezőny. Legalább is eggyel biztosan!

A vaginarúzsnál nincs bizarrabb találmány

Lehet, hogy a sminktáskád kellékeit szinte már a legjobb barátodként hurcolászod magaddal, de ugye azt te se tudnád elképzelni, hogy valaha az intim testrészeidet is kisminkeld? Pedig már erre is létezik megoldás, megérkezett a vaginarúzs!

Sosem fogod kitalálni, hány nap telt el a két kép között!

Oké, már sokszor láthattál fitness-mániás anyukákat, akik hihetetlen gyorsan formába jöttek szülés után, azonban ez a nő mindenkinél kevesebb idő alatt nyerte vissza szuper alakját!

5 egészséges ital, amitől azonnal jobb kedved lesz

Az utóbbi napokban gyakran fáradtnak érezted magad, ráadásul folyton ingerült is vagy? Nyugi, van néhány szuperegészséges frissítő, amiktől ráadásul a kedved is jobb lesz! Na, indulhat az instant boldogságterápia?

6 egyszerű trükk, hogy kevesebbet egyél

Az utóbbi időben egyre nehezebben jön rád a kedvenc farmered? Nyugi, a bombaalak eléréséhez nem kell mást tenned, mint megfogadni néhány szuper tippet!

Teljesen levetkőzött a 130 kilós plus-size modell

Már hozzászokhattál, hogy a világ egyik leghíresebb plus-size modellje merész képeket oszt meg magáról. A legfrissebb videója azonban minden eddigin túltesz, amivel sikerült is kivernie a biztosítékot!

„Hüvely és méh nélkül születtem, mégis nő vagyok”

Milyen lehet egy lány élete, ha egy rendellenesség miatt nemi szervek nélkül jön világra? Vajon ugyanúgy randizik, mint a többi fiatal? Az angol Cosmónak most erről mesélt őszintén a 20 éves Tasha Bishop!