2016.09.19.@ 16.09

Kiderült, ki a felelős Whitney Houston lánya haláláért

Már több mint egy év eltelt Bobbi Kristina Brown halála óta, de eddig senki sem tudta, mi is történt pontosan. A bíróság azonban most megállapította, hogy valójában ki okozta a tragédiát!

Jeney Andi
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Kiderült, ki a felelős Whitney Houston lánya haláláért

Whitney Houston lányát tavaly januárban találták eszméletlenül a saját kádjában, és bár a mentők gyorsan kiérkeztek, a lány kómába esett. Ezek után fél évig tartották mesterségesen ebben az állapotban, de sajnos már nem tudtak segíteni rajta, míg végül 2015. július 26-án életét veszítette. Ez idő alatt a rendőrök minden erővel azon voltak, hogy kinyomozzák, mi is történt valójában. Végül kiderült, hogy Bobbi Kristina rengeteg drogot fogyasztott, és csúnyán meg is sérült (vélhetően megverték), de mivel tüdőgyulladást kapott, a szándékosságot nem tudták egyértelműen bebizonyítani.

Whitney családja viszont teljesen biztos benne, hogy a lány szerelme, Nick Gordon vetett véget az életének. Ráadásul több szemtanú is azt nyilatkozta, hogy a férfi verte meg és drogozta be, majd ő fordította arccal elfelé a kádban. A család ezért 50 millió dollárra be is perelte, az ítéletet pedig pénteken hirdették ki az atlantai bíróságon. Nick úgy döntött, saját magát képviseli az ügyben, ennek ellenére nem jelent meg a bíróságon. Végül a távollétében mondták ki, hogy Nick Gordon valóban felelős Bobbi Kristina haláláért!

Címkék: bobbi kristina brown bűnös celebhírek felelősség gyilkosság halála hollywoodi hírek ítélet nick gordon sztárhírek tárgyalás Whitney Houston

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Body

Meztelen fotón mutatta meg kockahasát ez a terhes nő

Meztelen fotón mutatta meg kockahasát ez a terhes nő

Egy hat hónapos terhes kismamát már kerekedő pocakkal képzelsz el, ugye? Ez a fitnesz-anyuka viszont még ebben az állapotban is vékonyabb, mint te!

Fogamzásgátló miatt halt meg egy 20 éves lány

A fiatal csaj már 6 éve szedte az antibébit, amikor a gondok kezdődtek. Miután kiderült, hogy egy komoly veleszületett betegséggel küzd, már túl késő volt, így az orvosok nem tudták megmenteni az életét.

Még a szülőszobában is tornázott ez a nő

Valld be, hogy sokszor (esetleg mindig) nehezen veszed rá magad a kitörésekre és guggolásokra! Na, ennek a kismamának nincs ilyen gondja, sőt! Még a szülési fájások közben is edzett!

Vibrációs jóganadrág lehet a bombaalak titka?

Lehet, elsőre teljesen átlagosnak tűnik ez a naci, de képzeld, egy beépített alkalmazásnak köszönhetően tökéletesíti a gyakorlataid, így segít elérni az álomszép bikinialakot.

Ezekben az országokban plasztikáztatnak a legtöbbet

Hol élnek azok a nők (és persze férfiak), akik előszeretettel fekszenek kés alá, hogy szebbnek és fiatalabbnak látszanak, vagy hogy teljesen átalakuljanak? Fogadjunk, már sejted is, melyik ország van az első helyen!

A 11 legszexibb úszó, akiknek szurkolhatsz a vb-n

Ugye mennyire őrjítő látvány, amikor egy kockás hasú, deltás pasi izmai megcsillannak a víz felszínén? Kapaszkodj meg, hamarosan egyre több ilyen élményben lehet részed, hiszen indul a vizes világbajnokság!

Többen is megvakultak a ráncfeltöltő injekcióktól

Egyre népszerűbbek a hialuronsavas injekciók, viszont csak most kezd kiderülni, mennyire veszélyesek is ezek. Akár a látásodat is elveszítheted miattuk!

Agyműtétéjéről posztolt videót ez a beauty vlogger

A 26 éves lánynál 3 hónapja diagnosztizáltak agytumort, és az orvosai közölték, hogy minél előbb el kell távolítani. Courtney Elizabeth pedig az egész folyamatot megosztotta Youtube-csatornáján…

Új fitneszőrület hódít, ami szuperül edzi a popsidat

Szeretnél feszes popsival villogni a strandon? Íme a legújabb edzésforma, ami Hollywood után meghódította az egész világot!

Már attól is meghízhatsz, ha megszagolod az ételeket?

Igen, jól olvasod! Úgy tűnik, ha diétázol, nem elég arra odafigyelned, hogy ne habzsold be a kedvenc sütidet, de még a terjengő illatát is nagy ívben el kell kerülnöd.

Élő Ken orra bármikor leeshet!

A megszállott Ken baba-rajongónak azt mondta az orvosa, hogy az ő esete a legdurvább, amivel karrierje során találkozott.

Ez történik akkor, ha visszatartod a tüsszentésed

Veled is előfordult már, hogy a munkahelyeden vagy a buszon "elnyelted" a tüsszentésed, ugye? De arra lehet, hogy nem gondoltál, milyen hatással van ez a testedre...

Kiakadt a net a kismamán, aki 6 hónapos terhesen edz

A kommentelők felháborodtak a fitneszmamin, aki terhessége alatt sem akar lemondani az edzésekről. Sőt, sokan azt is megkérdőjelezik, hogy valóban várandós-e.