2016.12.09.@ 16.12

93 kilót fogyott, hogy a pasija át tudja ölelni

Az amerikai Charlene Crawford akkor döntötte el, hogy sürgősen életmódot vált, amikor már a pasijával sem tudott összebújni! Nem fogsz hinni a szemednek, ha meglátod az eredményt!

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

93 kilót fogyott, hogy a pasija át tudja ölelni

A 28 éves Charlene 2008-ban ismerte meg a neten Luke-ot és rögtön egymásba szerettek! A kapcsolatuk viszont nem indult felhőtlenül, ugyanis a csajszit sokszor az ágyba kényszerítette a migrén, és így gyakran nem tudtak találkozni. Ráadásul Charlene folyamatosan hízott, így már lassan teljesen képtelen volt a pasijával összebújni, nemhogy szexelni. Még a törölközőt sem tudta magára csavarni! A nő ugyanis reggelire 4 szelet fehér kenyeret evett nutellával, ebédre valamilyen gyorskaját, vacsorára pedig tésztaféléket. Ha még az éjszaka folyamán megéhezett, akkor csokit vagy chipset is csipegetett.

Persze az is nagyon zavarta, hogy Luke bármit megehetett és mégsem szaladtak fel rá a kilók. Az utolsó csepp a pohárban pedig az volt, amikor már nem tudta bekapcsolni a biztonsági övet és a pasija megkérte, hogy üljön inkább a hátsó ülésre. Akkor eldöntötte, hogy gyökeresen megváltoztatja az életét és orvosok segítségét kéri! Charlene ekkor már 199 kilót nyomott!

93-kilo-nagy-fogyas-cosmopolitan

A szakértők gyomorszűkítő műtétet javasoltak neki, és szigorú diétát írtak elő. A beavatkozás után rohamosan olvadtak róla a kilók, átlagosan egy hét alatt 6 kilót fogyott. Ezután eljött a várva várt pillanat, amikor elkészíthették első fotójukat, ahol Luke megöleli Charlenet! Az évfordulójukra pedig már 85 kg-tól szabadult meg és ennek örömére Luke elvitte őt élete első nyaralására Sydneybe! És képzeld, 8 év után végre megkérte a kezét és most boldogabbak, mint valaha. Ráadásul Charlene már mínusz 93 kg-nál jár és a migrénje is elmúlt! A diétát továbbra is tartja és most már a mozgásra is nagyon figyel. Reggelire gabonaféléket és gyümölcsöket, ebédre tonhalsalátát vagy sushit, vacsorára pedig csirkét és zöldséget eszik. Elmondása szerint eleinte nehéz volt tartania az étrendet, de így sokkal jobban érzi magát a bőrében! Rádöbbent, hogy így az élet tele van lehetőségekkel és már alig várja, hogy Luke a karjaiban tarthassa őt!

Hihetetlen átalakulás 3 hónap alatt? Mutatjuk a titkot! (X)

12 hét az életedből. Nem tűnik soknak, ugye? Nekünk azonban ennyi is elég ahhoz, hogy megváltoztassuk az életed. Hogy most tényleg le tudj fogyni, úgy, hogy közben formálódsz. Hogy a leadott kilók ne jöjjenek vissza, és hogy ez a három hónap sem neked, sem pedig a testednek ne legyen szenvedés.
Címkék: 93 kilót fogyott életmód fogyás fogyókúra nagy fogyás test

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Body

5 trükk, amitől nem leszel folyton éhes

5 trükk, amitől nem leszel folyton éhes

Tuti, hogy te is érezted már azt, hogy legszívesebben egész nap csak nasiznál. Hogy ne legyen bűntudatod, előzd meg a felesleges evést pár apró trükkel!

Ezért ne menj SOHA másnaposan edzeni!

Ha azt hitted, hogy az előző éjszakai bűnözést jóvá teheted egy egész napos tornával, akkor sajnos rossz hírünk van!

Ezért vagy álmos 8 óra alvás után is

Ismerős az érzés, amikor egy kiadós alvás után kitántorogsz a fürdőszobába és alig bírod nyitva tartani a szemedet? Hiába szundikáltál sokat, mégsem vagy kipihent, most pedig azt is megtudhatod, mi az oka ennek!

Élő Ken teljesen átalakult

Te sem tudod elképzelni élő Ken-t szőke haj nélkül? Pedig most egy teljesen más színre váltott, aminek nagyon megható oka van!

4 fura menstruációs tünet, amit nem ismertél

Puffadsz, görcsölsz és elsírod magad minden apróságon? Hidd el, ennél sokkal furább tüneteket is tapasztalhatsz magadon a piros betűs napok előtt!

Egy hónapig nem evett cukrot, ez történt vele

Egy cukorfüggő lány kipróbálta, milyen lenne az élet a kedvence nélkül. Először egy hónapra tervezett, aztán olyan dolog történt, amire először nem számított.

5 napig csak gyors kaját evett, ez történt

Január elseje óta még a közelébe sem mész a gyorséttermneknek? Ez a lány pont fordítva gondolkodott és hamarosan furcsa dolgot tapasztalt magán.

Ez történik a testeddel, ha minden nap tejet iszol

Te is minden nap beugrasz a kedvenc kávézódba egy nagy adag tejeskávéért? Ha gyakran iszol tejet, olvass tovább, eláruljuk, mit okoz a testedben a fincsi fehér ital.

Ez történik akkor, ha elrontják az ajakfeltöltésed

A brit Cosmo egyik újságírója nagyobb ajkakat szeretett volna, de a végeredmény katasztrófa lett.

Kiderült, mi kell a tökéletes diétához

Három egyszerű trükk és olvadnak le rólad majd a kilók? Igen! Legalábbis a legújabb kutatás szerint!

Egy hétig hajnali ötkor kelt, ez történt

Te is sokszor elhatároztad, hogy egy órával korábban kelsz? Hiszen így több mindent eltudnál intézni meló előtt, és az egész délutánod szabad lehetne! Egy újságíró most kipróbálta, milyen a hajnali ébredés, de egyáltalán nem az történt, mint amire elsőre gondolnál!

Ez a testrészed öregszik a leggyorsabban

Oké, még fiatal vagy, és legfeljebb egy-két apró nevetőránc van a pofidon, de nem árt előre felkészülnöd a változásokra. Most eláruljuk, melyik testrészed az, amelyiknek leginkább szüksége van a kényeztetésre...

Az idei év 7+1 legsokkolóbb plasztikája

Nyilván élő Ken is szerepel a válogatásban, de képzeld, idén nem ő esett át a legdurvább beavatkozásokon!