2017.04.13.@ 14.04

31 kiló volt ez a fiatal lány, most így néz ki

Majdnem belehalt az anorexiába egy fiatal lány, aki semmit nem volt hajlandó megenni, miután szakított a pasijával. Szerencsére hamar meggyógyult és az előtte-utána fotóitól neked is leesik majd az állad!

Babka Zsófia
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

31 kiló volt ez a fiatal lány, most így néz ki

Emlékszel még arra az ausztrál lányra, aki megküzdött az anorexiájával és világhírű fitneszmodell lett? Hasonlóan életveszélyes állapotban vittek kórházba egy olasz csajszit, aki mindössze 31 kilót nyomott a mérlegen két évvel ezelőtt. A 19 éves Gio Rio annyira lefogyott, miután a pasija szakított vele, hogy teljesen kilátszottak a csontjai és kizárólag a gyerek osztályon talált magára ruhát. Az orvosok figyelmeztették Giot, hogy azonnal kezelni kell a súlyos evészavarait, különben bele is halhat a betegségébe. „Amikor szétmentünk az exemmel, szinte egy héten keresztül semmit nem ettem, annyira szomorú voltam. A gyomrom teljesen összeszűkült. Amikor picit már jobban éreztem magam, döbbenten vettem észre, hogy kevesebbet mutat a mérleg. Ebből arra következtettem, hogy ha sikerül még lecsúsznia pár kilónak, akkor sokkal jobban fogom magam érezni a bőrömben” – mesélte Gio a MailOnline-nak.

anorexias-lany-cosmopolitan9

A lány ugyanis azt hitte, a kinézete miatt dobta ki a srác, ezért drasztikus diétába kezdett és folyamatosan éheztette magát. Gio azt is elmesélte, hogy az anorexia teljesen elkezdte uralni a mindennapjait, egészen addig, amíg már csupán 30 kiló körüli volt a súlya. Ekkor döbbent rá a szakemberek segítségével, hogy mennyire káros, amit művel magával és gyökeresen változtatni akart az életmódján. Szerencsére mostanra sikerült megdupláznia a súlyát, és már 64 kilósan pózolgat a közösségi oldalán! A ruhatárát is teljesen lecserélte és a gyerek cuccok helyett, most már 40-es méretű rucik lógnak a gardróbjában. Gio azt nyilatkozta, már nagyon bánja, hogy két hosszú évet arra pazarolt, hogy a kalóriákat számolgassa, de a történtek miatt sokkal jobb ember vált belőle.

anorexias-lany-cosmopolitan6

anorexias-lany-cosmopolitan3

anorexias-lany-cosmopolitan7

 

Címkék: 31 kilós lány anorexia diéta egészség egészséges életmód életmód gio rio

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Body

Drasztikusan megváltoztatta bőrszínét a német modell

Drasztikusan megváltoztatta bőrszínét a német modell

Martina Adams eddig S kosaras mellméretével hívta fel magára a figyelmet, most viszont nagyon durva átváltozáson ment keresztül: fehér bőrét kémiai anyagok segítségével feketévé változtatta.

Ezért dobd el azonnal a műanyag vizes palackokat!

Te is tartasz az íróasztalodon egy műanyag kulacsot, vagy többször is újratöltöd az ásványvizes üvegedet, hogy ne kelljen mindig újat venni? Akkor van egy igencsak ijesztő hírünk számodra…

Három gyerek után 58 centis a dereka ennek a nőnek

Durván támadják azt a fitnesz-mániás anyukát, akinek három bébi után is olyan karcsú dereka van, mint egy hét éves kislánynak. Csekkold le te is az elképesztő fotókat!

Kulcsár Edina: „Nem vagyok mindig tökéletes”

A szépségkirálynő egyik Insta-posztja akkora kommentözönt indított el, amire még talán ő sem számított. Most viszont a cosmopolitan.hu-nak elmondta, mit gondol valójában a bikinialakról.

Újabb műtétre készül Európa legnagyobb mellű nője

Már így is S kosaras melltartót hord az egykori légiutaskísérő, aki úgy döntött, újra kés alá fekszik. Most viszont az implantátumokat nem a mellébe, hanem a popsijába teteti...

Az 5 legjobb jógapóz, amitől szexibb leszel!

A jóga nem csak a testednek, de a lelkednek is jót tesz, sőt, ha jól csinálod, még a fejedben is rendet tehet! Ha pedig ezt az 5 pózt rendszeresen gyakorlod, garantáltan csinosabb leszel!

A megcsalás szebbé és egészségesebbé tesz?

Egy online társkereső oldal jött ki legújabb kutatásának eredményével: eszerint azok a nők, akik házasságon kívüli szerelmi viszonyokba bonyolódnak, tovább maradnak formában. És még az egészségüknek is jót tesznek vele.

Ha nincs elég önbizalmad a bikiniszezonhoz, ezt látnod kell!

Ezerrel tombol a kánikula és te is a strand felé veszed az irányt? Ne aggódj a plusz kilók miatt, ha elég magabiztos vagy, a kisugárzásod mindent visz majd. És ha ezután is kételkedsz magadban, mutatunk néhány csajszit, akikről példát vehetsz!

Milliókat költött ez a nő, hogy Barbie-ra hasonlítson

A 46 éves londoni nő annyira belejött a plasztikáztatásba, hogy az elmúlt 11 évben mindenét átvarratta. Csekkold a nagy átalakulást!

Kiderült: nem a cukor az oka annak, ha nem fogysz

Már hetek óta diétázol, de csak nem akar látszani az eredmény? Készült nemrég egy kutatás, ami szerint ha csak egy dolgot változtatsz az étrendeden, kétszer olyan gyorsan tudsz fogyni. Jól hangzik, ugye? Akkor gyorsan olvass is tovább!

Egyre többen használnak kólát napolaj helyett!

Gondoltad volna, hogy az üdítő nem csak akkor jön jól, ha egy kis hűsítőre vágysz, de még a barnaságodat is „felfrissítheted” vele?

Itt az új csodaszer, amitől napozás nélkül is lebarnulhatsz

Bár a rendszeres szolizás vagy napozás hatására gyönyörűen lebarnulhatsz, csak mértékkel szabad süttetni magad, hiszen az UV sugárzás káros hatással van a bőrödre. Most azonban úgy néz ki, végre itt a megoldás!

A Csipkerózsika-diéta a legújabb veszélyes fogyókúra őrület

Szörnyen kockázatos diétás módszer terjed a neten: képzeld, egyre több lány választja a kispárnáját a vacsorája helyett, pedig a merész ötlet akár az életükbe is kerülhet!