2017.08.09.@ 14.08

Saját mellimplantátumai mérgezték meg ezt a nőt

Egy nő a második gyereke után döntötte el, hogy megműtteti a melleit. Hamarosan azonban borzalmas betegségekei lettek, amire egyszerűen nem talált magyarázatot!

Liptai Lilla
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Saját mellimplantátumai mérgezték meg ezt a nőt

A 38 éves Kathy Richmond még 2007-ben döntött úgy, hogy megcsináltatja a melleit a szülés után. „Sosem gyűlöltem a cicijeimet, de négy gyerek után teljesen más formájuk lett, ami annyira már nem tetszett” – mesélte a nő. Kinézte a klinikát, kiválasztotta az implantátumok méretét és miután átesett a műtéten nagyon elégedett volt a testével. Két évvel később viszont kiújult a gyerekkori asztmája, a körmei elkezdtek hámlani és hatalmas piros foltok jelentek meg az arcán. Már ezek is borzalmasan hangzanak, azonban nemsokára még ennél is szörnyűbb betegségekkel kellett szembenéznie.

impantatuma-mergezte-ezt-a-not-cosmopolitan4

Pár hónapra rá már krónikus fáradtságban szenvedett, ami miatt nem tudott dolgozni sem, ezért fel kellett mondania. Ekkor döntötte el, hogy elmegy a háziorvosához, aki megalapította, hogy súlyos pajzsmirigyproblémái is vannak. „Tényleg voltak bajaim, de nem tudom miért”. 

impantatuma-mergezte-ezt-a-not-cosmopolitan2

Dermatofitózisom is volt emellett, ami egy veszélyes gombás fertőzés” – mondta Kathy. A nő úgy döntött, hogy kipróbál mindenféle kezelést, hogy meggyógyuljon, amire körülbelül pár év alatt 55 ezer fontot költött, ami 17 millió forintnak felel meg. Azonban semmi nem segített neki.

impantatuma-mergezte-ezt-a-not-cosmopolitan3

2014-ben még jobban megromlott az állapota. „Csalánkiütések, agyi köd, súlygyarapodás, depresszió, szédülés, hajhullás és így tovább” – mondta Kathy. Ezután javasolta neki egy orvos, hogy azonnal vetesse ki az implantátumait, mert lehet ezek miatt alakultak ki nála a súlyos betegségek. „Soha nem gondoltam volna, hogy a melleim miatt lehet ez az egész” – magyarázta a nő. Két évvel később kiszedette őket és már a műtét utáni második napon sokkal jobban érezte magát. „Ahogy eltávolították őket, megkönnyebbülést éreztem a mellkasomban. Ezért mondtam el mindezt, hogy más nők ne szenvedjen annyi ideig mint én.”

impantatuma-mergezte-ezt-a-not-cosmopolitan

Kathy azt gondolja, hogy egy úgynevezett „szilikonmell betegségben” szenvedett, amit eddig még nem ismertek el az orvosok, ugyanis szerintük ezt egyáltalán nem lehet igazolni. Ennek ellenére van egy lista arról, mik lehetnek a mellékhatásai a mellimplantátumnak, amiben a nő összes betegsége szerepelt.

Címkék: betegség elrontott plasztika implantátum Kathy Richmond mell mellimplantátum plasztika plasztikai műtét

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Body

Ez a 4 éves kislány keményebben edz, mint te

Ez a 4 éves kislány keményebben edz, mint te

A kiscsaj a fél életét az edzőteremben tölti. Olyan gyakorlatokat is simán elvégez, ami még a felnőtt sportolóknak is komoly kihívás. Nem semmi!

Plasztikai műtétjük miatt nem repülhetett 3 lány

Képzeld, 3 lány külföldön végeztetett magán plasztikai műtétet, de amikor vissza akartak utazni, nem akarták felengedni őket a repülőre.

5 egyszerű trükkel fogyott 32 kilót az Insta-sztár

Két év alatt érte el az álomalakot, most pedig másoknak segít, hogy elérjék azt, amit szeretnének.

Így néz ki 9 hónapos terhesen a kockahasú kismama

Sarah Stage már terhessége kilencedik hónapjában jár, a hasa mégis kockás. Ha nem látnánk, el sem hinnénk!

Ezért viseld a cipődet mindig zoknival!

Kevés szexisebb látvány van, mint egy gyönyörű lábbeli egy csupasz női lábon. De ha ezt a cikket elolvasod, tuti, hogy kétszer meggondolod, hogy zoknival vagy anélkül veszed fel!

Elképesztő, mennyi kalóriát nassolsz a melóhelyeden

Fogadjunk, hogy a te dolgozóasztalodnak is van egy fiókja, ami csupa finomságokat rejt? És hányszor töltöd újra? Hányszor csipegetsz belőle napközben? Előre szólunk: le fogsz döbbenni!

Meztelenül jógázó lányok lepték el az Instát

Az őrületet egy jógás csajszi indította el, mostanra pedig rengetegen csatlakoztak a #NYGyoga kihíváshoz.

Eljegyzési fotói miatt rúgták ki ezt a lányt

A plus size csajszi nem is sejtette, hogy a monokinis jegyesfotói miatt bajba sodorja magát, és leendő kisbabáját.

Találd meg melyik szín illik hozzád a leginkább és nyerj Garnier ajándékcsomagot! (x)

Mi más tehetné szebbé a borongós őszi napokat, mint egy játék, ahol egy évre elegendő Garnier arctisztító terméket nyerhetsz? Légy részese a versenynek, találd meg bőröd valódi színét, és fedezd fel, hogyan adhatod meg számára a tökéletes ápolást!

Veszélyben vannak Kylie Jenner ajkai?

Most, hogy a 20 éves sztárcsajszi kisbabát vár, a plasztikai sebésze nem hajlandó elvégezni rajta a szokásos ajakfeltöltését!

Ez történik, ha kihagyod a reggeli kávédat

Te is az a típus vagy, aki az egy csésze feketéje nélkül az ágyból sem bír kikelni? Még ennél is durvább tünetei lehetnek annak, ha nem iszod meg a koffeinadagodat!

Így néz ki 10 nappal a szülés után a fitnesz anyuka

Páran biztos nagyon irigyek erre a csajszira, aki még csak most szülte meg a kisbabáját, de újra olyan formában van, hogy bármelyik strandon az összes szem rá szegeződne. Csekkold le te is az anyuka új formáját!

Ezért mosd ki a sportnacidat minden edzés után

Nem is gondolnád, mennyire fontos, hogy ne használd kétszer ugyanazt a nadrágot. Csekkold, miért!