2017.08.10.@ 13.08

Azt hitte, hogy pattanása nőtt, kiderült, hogy rákos

Amikor Marisha három éve észrevett egy aprócska, vörös foltot az orrán, azt hitte, hogy csak egy ártalmatlan pattanás, mint a többi. Akkor még nem gondolta, hogy az a kis pötty megváltoztatja az egész életét…

Sarkadi Nikolett
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Az akkor 25 éves Marisha Dotsonnak feltűnt, hogy a pattanása nem akar eltűnni, sőt, egyre fájdalmasabb és egyre nagyobb lesz. „Úgy nézett ki, mint egy átlagos pattanás, de mivel egyre csak nőtt, tudtam, hogy nem egy ártalmatlan piros pötty.” Amikor elment egy vizsgálatra, az orvosok azt mondták, hogy még sohasem láttak hasonlót, majd később megállapították, hogy a lány a bőrrák egyik agresszív formájában szenved.

Miután Marisha megtudta, hogy mekkora a baj, bevállalta a 15 órás műtétet, melynek során az orvosok eltávolították az orrából a káros szöveteket. A daganat ráadásul sokkal mélyebben volt, mint ahogy sebészek először gondolták, ezért a lány orrának kétharmadát le kellett vágni. „Úgy éreztem, hiányzik az arcom egy része. Amikor pedig a tükörbe néztem, megláttam azt az óriási lyukat az orrom helyén.”

pattanas-borrak-cosmopolitan2

De a rémálomnak itt még nem volt vége: újabb foltok jelentek meg a lány arcán, amik szintén rákos szövetekre utaltak. „Minden foltom rákos volt. Annyira dühös voltam, mert így még több műtéten kellett átesnem.” A beavatkozások után Marishának szükség volt egy speciális csőre, hogy enni és beszélni tudjon. Bár ez az időszak nagyon nehéz volt számára, tavaly szeptemberben végre jó híreket kapott: nem találtak rákos szöveteket a testében. Igaz, sokszor eszébe jut, min ment keresztül, próbál a pozitív dolgokra összpontosítani. „Néha még mindig szomorú vagyok, de ilyenkor emlékeztetem magam arra, hogy nem adtam fel, harcoltam, és legyőztem a betegséget.”

pattanas-borrak-cosmopolitan1

Címkék: betegség bőrrák daganat egészség pattanás rák

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Body

Műtét nélkül kisebbítette melleit ez a nő

Műtét nélkül kisebbítette melleit ez a nő

Egy nőnek óriási fájdalmai voltak a melle miatt, ezért úgy döntött, hogy plasztikai sebészhez fordul. A hosszú várakozás miatt azonban sikerült saját magának megoldania a problémát!

Vaginára gyűjt pénzt ez a 22 éves lány

A vagina nélkül született Kaylee családja kampányt indított azért, hogy a lány végre szexelhessen a pasijával.

Elképesztő, de ez a nő 54 éves!

A senior balerina fotósorozatát végignézve tuti a földön keresgéled majd az álladat, hiszen nem csak az arca olyan, mint egy huszonévesé, de bombateste is van!

Túl sok fehérjétől halt meg egy 25 éves nő

Már te is tudod az aranyszabályt, hogy izomerősítő edzések után szükséged van az extra proteinre? De soha ne vidd túlzásba a fitt kajákat és shake-ket, mert életveszélyes lehet!

Vegán srác az Insta legszexibb pasija

Egy amerikai srác 26 évesen és 111 kilósan döntött úgy, hogy változtat és vegán életmódba kezd. És milyen jól tette!

Egyre többen ajakplasztikáztatnak Kylie Jenner miatt

Ezt Kylie plasztikai sebésze mondta, akihez páciense miatt fordulnak egyre többen azzal, hogy nagyobb szájat szeretnének.

Saját mellimplantátumai mérgezték meg ezt a nőt

Egy nő a második gyereke után döntötte el, hogy megműtteti a melleit. Hamarosan azonban borzalmas betegségekei lettek, amire egyszerűen nem talált magyarázatot!

Ezért ne egyél lefekvés előtt görögdinnyét

Te is gyakran választod nyáron vacsira a fincsi gyümölcsöt? És mit szólnál, ha mostantól le kéne mondanod róla? A következő hír után nem biztos, hogy nehéz lesz!

Így változott a férfiideál 150 év alatt

Mit gondolsz, jelenleg melyik pasié a legszexibb felsőtest? Brad Pitt? Zac Efron? Vagy talán Justin Bieber? Az 1800-as években viszont ők egyáltalán nem számítottak volna ilyen dögösnek...

Élő Ken műtéttel szeretne fogyni

Ha már azt hitted, hogy nem maradt felület Élő Kenen, amit műteni lehet, akkor tévedtél. A plasztik-mánia királya újabb indokot talált, hogy kés alá feküdhessen.

10 izmos pasi, akiket bármikor elnézegetnénk a strandon

Hétvégén rendezték meg a Scitec Muscle Beach-et, amelyen több százan vettek részt. A szikrázó napsütés, a homokos part és szabadtéri edzések mellett pedig a kigyúrt felsőtesteké volt a főszerep!

Már harmadjára vált nemet ez a fiatal lány

Képzeld, egy csaj még csak 23 éves, de már harmadszorra gondolja meg magát a nemét illetően!

Kitalálod, hány éves ez a színésznő? 

Ha most állsz, gyorsan ülj le, mert ha megtudod, hogy hány éves ez az olasz színésznő, tuti, hogy meglepődsz!