2015.12.01.@ 14.12

1 milliárd forintot keresett a magyar topmodell

Axente Vanessa sorra zsebeli be a legjobb divatkampányokat, sőt az amerikai Vogue címlapján is szerepelt már. Most pedig azt is elárulta, mennyit keresett már modellként!

Kovács Brigitta
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

1 milliárd forintot keresett a magyar topmodell

Korábban már olvashattál arról, hogy Palvin Barbi és Mihalik Enikő felkerültek a legjobban kereső modellek listájára, azonban Axente Vanessa még őket is túlszárnyalja! A magyar topmodell még csak 20 éves, de már bejárta a világot a munkája miatt, a legjobb divatmárkák arca (például a Pradáé és Calvin Kleiné), sőt még az amerikai Vogue főszerkesztője, Anna Wintour is odavan érte! Most pedig a magyar Forbes decemberi számának címlapján pózol, mivel a magazin a legsikeresebb magyar modellekkel foglalkozik ebben a hónapban. Az interjúban pedig többek között azt is elárulta, hogy eddig közel 1 milliárd forintos vagyont gyűjtött össze!

axente-vanessa-forbes-magazin-cosmopolitan

„Az eddigi legnagyobb pénzügyi megbízás eddig egy Chanel-kampány volt, aminek az értéke nem publikus, de több százezer euróról van szó” – mesélte Vani, de hozzátette, hogy nemcsak a modellkedéssel keresett ennyi pénzt. Az édesapja kezeli a pénzügyeit, több befektetése is van, amik szintén jól jövedelmeznek. Vanessa egyébként azt tervezi, hogy még további három évig modellkedik, aztán továbbtanul, hiszen tavaly érettségizett.

Címkék: axente vanessa divat divatmagazin fashion forbes magyar modell modell pénz topmodell trend

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Divat

Shoppingtúra indul! Ezek most a legjobb akciós cuccok

Shoppingtúra indul! Ezek most a legjobb akciós cuccok

Elkezdődött a nagy nyári leárazás! A Cosmo csapata most egyenként járja körbe a nagyobb üzleteket, hogy megkönnyítse neked az akciós darabok utáni kutakodást. Először a Promodba látogattunk el, mutatjuk, miket találtunk!

Carrie Bradshaw-ként élt, ez történt vele

Ha a Szex és New York még mindig a kedvenc sorozataid között van, akkor biztos ábrándoztál már arról, milyen lehet Carrie élete! Az angol Cosmo újságírója kipróbálta, és meglepő dologra jött rá…

Kapaszkodj meg: itt vannak az új Ken babák!

A Barbie gyártója hatalmasat újított, de most nem a szőke babán, hanem a pasiján. Ken nem csak menő ruhákat, de új arcot és trendi frizurát is kapott!

A szexi bűnözőt megint kifutóra állították

Ugye emlékszel még a helyes pasira, aki egyenesen a börtönből került a kifutókra? A New York-i divathét után most Milánóban mutatta meg TÖKÉLETES felsőtestét.

Sosem találnád ki, miből készült ez a ruha!

Nem, a ruhán található fura díszítőelemek nem gyöngyök, nem kavicsok, és még csak nem is kagylók. A kreáció tervezője ezeknél sokkal bizarrabb anyagot használt fel az elkészítéséhez...

Te bevállalnád a strandra ezt a furcsa papucsot?

A flip-flop kényelmetlen, egy csini, drágább darabot viszont félsz a medence szélén hagyni. A legújabb beach-találmánnyal örökre elfelejtheted a „milyen papucsban strandoljak” dilemmát.

Sokk: erről a nadrágról beszél most mindenki

Ha azt gondolod, hogy divat terén már nem tudunk neked meglepetéseket okozni, akkor vess egy pillantást a legújabb leggings-trendre, ami egyszerre cuki és perverz!

Ezek lesznek a nyár legmenőbb trendjei a Pinterest szerint

Shoppingolni mész a hétvégén és kéne egy kis inspiráció? Akkor jó helyen jársz! Kedvenc képnézegetős applikációd a héten adta ki éves nyári trendjelentését, és most megmutatjuk neked, hogy a keresések alapján mik lesznek az idei szezon legstílusosabb darabjai.

A cipő, amire 28 ezer ember vár

Biztos te is álmodoztál már olyan cipőről, ami egyszerre kényelmes, nőies, és BÁRHOVÁ felveheted. Most úgy néz ki, ez megvalósult, és már több ezer nő le is csapott rá...

Megérkeztek a virágillatú tetkók!

Ha odavagy a különleges tetoválásokért, akkor a legújabb őrületet tuti, hogy imádni fogod: a virágos tetkók nem csak gyönyörűek, hanem illatosak is!

Nem hiszed el, mennyiért adtak el egy használt tornacipőt

Egy komplett luxuslakás áráért kelt el egy koszos lábbeli. Mielőtt azonban kiakadnál, eláruljuk, kinek a lábán volt egykor a széthordott csuka!

Lilu: „10 dolog, amit biztos találsz nálam”

Lilura minden nyáron rátör a pakolhatnék, ezzel párhuzamosan pedig az oversized bag-mánia. De hogy mit rejt az Árkád Lookbook legújabb címlaplányának nagyméretű vászontáskája? Most kiderül…

Oldd meg okosan a nyári ruhatárfrissítést! (X)

Gigantikus leárazás a Fashion Days-en: EPIC SALE akár 80% kedvezménnyel