2017.09.29.@ 11.09

Mégsem lesz Szex és New York 3?

Úgy tűnik, hogy ez most már végleges, hiszen maga Sarah Jessica Parker erősítette meg. És képzeld, állítólag Kim Cattrall miatt bukott a folytatás!

Cs. Nagy Anikó
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Mégsem lesz Szex és New York 3?

A világ összes Szex és New York rajongója egyszerre kocintott a Cosmo-koktéljával, amikor kiderült, hogy idén elkezdik készíteni a négy csajszi harmadik mozifilmjét. Még úgy is, hogy már a második rész sem hozott akkora sikert, mint várták. Sőt, emlékszel, hogy még Sarah Jessica Parker is milyen lesújtóan nyilatkozott róla? Viszont legalább ő is annyira benne lett volna a folytatásban, mint a sorozat többi szereplője – leszámítva Kim Cattrallt.

Ugyanis az történt, hogy állítólag már minden elő volt készítve a forgatásra: a Warner Bros. megadta az engedélyt, megvolt a sztori, a forgatókönyv, a Samantha Jonest alakító színésznő azonban az utolsó pillanatban elállt tőle! „Az egyetlen ok, amiért ez a mozifilm bukik, az Kim Cattrall. Mindenki nagyon várta, hogy elkezdődjenek a közös munkák, de ő mindig játssza az áldozat szerepét” – magyarázta a DailyMailnek egy forrás. Állítólag Kim azt mondta, hogy addig nem hajlandó elvállalni újra Sam szerepét, amíg a Warner Bros. nem bólint rá a többi filmjére is!

samantha-cosmopolitan

Mindezt nem cáfolta vagy erősítette meg Sarah Jessica Parker sem, aki a következőt nyilakozta a napokban röviden és tömören az Extra magazinnak: „Vége van, nem csináljuk. Csalódott vagyok. Már megvolt ez a csodálatos, vicces, szívszorító, örömteli folytatása a sztorinak.” Esetleg nem lehetne mégis rábeszélni Kimet? Valaki?

Címkék: carrie bradshaw folytatás kim cattrall mozifilm samantha jones sarah jessica parker sorozat szerep szex és new york

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Divat

Ilyen lesz Meghan Markle eljegyzési gyűrűje?

Ilyen lesz Meghan Markle eljegyzési gyűrűje?

A legfrissebb hírek szerint Harry herceg nagyon különleges gyűrűt csináltat szerelmének, a projekthez pedig Diana egyik ékszerének is köze van...

Eva Longoria büszke kerekebb alakjára

A Lila akác közben még ő volt a legvékonyabb feleség, de az elmúlt hónapokban felszedett pár kilót Evát. Ám ez láthatóan egy cseppet sem zavarja, és sugárzik a boldogságtól!

Less be az X-Faktor gardróbjába!

A Cosmo csapata a show öltöztető szobájába is bekukkanthatott, ahol az X-Faktor vezető stylistja, Flórián Kata mesélt a műsor legtrendibb kulisszatitkairól.

Elképesztően őszinte az új Insta-trend

Gyönyörű fotók lepték el az Instát, amin a lányok megmutatják, hogy néznek ki sminkben és nélküle.

Selena Gomez retteg, hogy exe mindent elárul róla

Hiába békült ki újra Selena Gomez Justin Bieberrel, a legfrissebb pletykák szerint, egy közelgő botrány beárnyékolhatja a boldogságukat!

Hihetetlen, ki a világ legjobban fizetett modellje

Simán lenyomta az eddigi csúcstartó Gisele Bündchent, pedig még csak 22 éves. Na, kitalálod, kiről van szó?

Channing Tatum táncol Pink új klipjében

Chant nem csak azért szeretjük, mert szuperjól néz ki, egész klassz filmeket vállal el, de bármilyen vicces őrültségre azonnal rábólint. Most például Pink legújabb klipjében, a Beautiful traumában kapott szerepet.

Cinthya Dictator készen áll a házasságra

Úgy tűnik, a sztárpár kapcsolata a kibékülésük óta egyre komolyabb. Cinthya most őszintén beszélt a házasságról és a gyerekvállalásról is!

Ashley Graham beszólt a Victoria’s Secretnek

A plus-size modell az Instáján kritizálta a fehérnemű márkát, azért mert csak csontsovány lányok vonultak idén is a kifutójukon!

Karácsonyi szakáll a legújabb őrület a pasiknál

A legmenőbb Insta-trend a srácoknál most az, hogy karácsonyfadíszeket és fényfüzéreket aggatnak a szakállukba. A végeredmény extra vicces!

Rendőrök fújták le a Victoria’s Secret afterpartiját

Az idei fehérnemű show sok tekintetben beírta magát a márka történelmébe, ráadásul most kiderült, hogy a botránysorozat még a bemutató után sem ért véget!

Elesett a Victoria’s Secret show-n, szuperül kezelte

Elhasalni a kifutón, ami egyet jelent azzal, hogy az egész világ előtt elvágódsz – na ez minden modell rémálma. És most pont az év legnagyobb durranásán, a Victoria's Secret show-n történt meg a baleset.

Csekkold a 2017-es Victoria’s Secret show legjobb pillanatait!

A kezdeti nehézségek ellenére, sikeresen lezajlott az év legjobban várt divateseménye! Bár így is becsúszott egy baki a kifutón.