2017.10.16.@ 13.10

Melltartó nélküli képek lepték el az Instát

Úgy tűnik, hogy most már nem csak a sztárok dobják le szívesen a melltartójukat, hanem az Instán jó pár csaj is. Most azonban nem egy értelmetlen kihívás miatt!

Liptai Lilla
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Melltartó nélküli képek lepték el az Instát

Az Instagramon egyre több hashtag terjed el, amivel fontos dolgokra szeretnék felhívni a figyelmet. Persze nem csak simán egy-egy szóval és egy átlagos képpel teszik ezt a lányok, hanem merész fotókkal is. Legutóbb az egész képmegosztó oldalt szőrös hónaljak lepték el, amivel azt akarták elérni, hogy sokkal jobban figyeljenek az emberek a nők természetes szépségére! Persze rengetegen csatlakoztak a netes kihíváshoz akkor, azóta azonban még egy kezdeményezés indult el.

A lányok most melltartó nélkül pózolnak a képeken, a nobraday hastaget használva. Persze most is szeretnék felhívni egy fontos dologra a figyelmet, ami nem más, mint a mellrák. A kezdeményezésnek az a lényege, hogy minél többen menjenek el a szűrésekre, hiszen évente több ezer nő veszti életét a daganatos megbetegedés miatt. Remélik, hogy ezzel sokkal több lányhoz eljut majd az üzenet, mint egy sima reklámmal, és mostantól sokkal komolyabban kezelik majd ezt témát! Szerencsére idén is rengetegen osztottak meg ilyen képeket az Instán, szóval nagyon elégedettek lehetnek a kitalálói!

Címkék: #nobraday felhívás hashtag kampány mellrák melltartó rák szűrés

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Divat

Kihagyja a Victoria’s Secret show-t a legmenőbb modell

Kihagyja a Victoria’s Secret show-t a legmenőbb modell

Már csak néhány nap és ellepik a kifutót a VS angyalkái, viszont ezúttal egyikük lecsúszott a szárnyakról. Van tipped, hogy ki lehet az?

Mindenki ezt a glitteres nadrágot akarja

Unod az egyszínű fekete nacikat? Rongyosra hordtad a kedvenc farmered? Ha újítanál, és szereted a feltűnő cuccokat, akkor ezt az ezüstösen csillogó nadrágot neked találták ki!

10 dolog, amit te is átélsz, ha harisnyát viselsz

Ha te reggelente a nejlonharisnyádra pillantva úgy érzed, mintha a Monteverest megmászására készülnél, akkor a következő mondatok tuti, hogy ismerősen hangzanak majd!

Így néznek ki a VS fehérneműk egy plus-size modellen

Képzeld, egy bevállalós lány az Instán bizonyította be, hogy a világhírű fehérneműk nem csak a karcsú lányokon állnak jól!

Ezek voltak az MTV EMA legjobb és legrosszabb szettjei

Tegnap tartották a popzene legmenőbb díjátadóját, ahol a sztárok mindent megtettek az emlékezetes megjelenésért. Persze a csodás ruhák mellett most is akadt néhány sokkoló darab is.

Téli trend (X)

Az új évszak kezdete mindig új izgalmakkal jár és új lehetőséget tár ki elénk. Az idei téli trend nem szab határt az elképzelésünknek, bátran szárnyalhatunk színeket és fazonokat keverve.

Ez most a világ legmenőbb divatmárkája

Vajon melyik divatházra és termékeire keresnek rá a legtöbben? Egy nemrég készült piackutatásból kiderült!

Insta-fotója miatt kapott modellszerződést ez a lány

Azt gondolnád, hogy csak a mesékben van olyan, hogy valakinek egy varázsütéssel megváltozik az egész élete? Pedig ezzel az amerikai lánnyal pontosan így történt!

Ez a 2,6 milliós csizma most a sztárok kedvence

Mi a közös Kendall Jennerben, Rihannában és Céline Dionban? Az az Yves Saint Laurent csizma, amelyet borsos ára ellenére is egyre több és több sztárcsajszi akar magáénak tudni. Csekkold te is a hírességek új kedvencét!

536 millióba kerül a világ legkülönlegesebb melltartója

Végre bemutatták az idei év legdrágább Victoria’s Secret melltartóját, ami minden eddiginél varázslatosabbra sikerült!

Király Viktor megmutatta új barátnőjét

Még csak pár napja jelentette be a sztár, hogy újra szerelmes, de már meg is mutatta, ki az új barátnője egy közös képpel!

Rihanna is frizkót váltott

Mostanság az énekesnő inkább a hosszú loboncra szavazott, azonban most újra egy rövidebb frizkóra váltott! Persze ez is szuperül áll neki!!

Filmek, amiket ne hagyj ki ma este

Jövő héttől beindulnak a halloweeni bulik, szóval pihenj egy kicsit rá a partiáradatra és tarts egy nyugis filmes estét.