2017.10.17.@ 13.10

Egy hétig nem használt mobilt, ez történt

El tudod képzelni, hogy egy hétig ne használd a mobilodat? Képzeld, a Cosmo egyik újságírója most bevállalta a kihívást. Csekkold, mi történt vele a hat nap alatt!

Liptai Lilla
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Egy hétig nem használt mobilt, ez történt

 „Vasárnap este érzékeny búcsút veszek az új telefonomtól, amit még csak most kezdtem megszokni. Berakom a fiókba kikapcsolva, hogy a legkisebb csábítástól is megóvjam magamat. Lefekvés előtt rájövök arra, hogy fogalmam sincsen, hogyan ébredek fel a reggeli ébresztő dalaim nélkül, de szerencsére a barátom felajánlja, hogy ő kelt majd fel.”

  1. nap

„A pasim hangjára kelek, ami őszintén bevallva nem olyan kellemes, hiszen őt nem tudom egyszerűen lenyomni, mint a mobilos vekkeremet. Egy gyors smink után elindulok dolgozni, de már most teljesen kétségbeesem. Ilyenkor szoktam ugyanis elolvasni az mailjeimet és a telefonok beszélgetéseket. A nap egész gyorsan eltelik, hiszen szerencsére laptopot használhatok, így tudok dolgozni és az Instámat is gyorsan lecsekkolhatom.”

  1. nap

„Megint a barátom kelt, ami ma már sokkal jobban esik, ugyanis reggelit is kapok mellé. Munkába menet nagyon szeretnék zenét hallgatni, keresem is a táskámban a telefont. Legalább 5 percbe telik mire rájöjjek arra, hogy nincs is nálam. Most döbbenek csak rá, hogy mennyi mindent tárolok rajta.”

  1. nap

„Az egyik barátnőm a meló után írt egy üzit a Facebookon, hogy azonnal beszélnünk kell. Persze elkezdtem könyörögni a barátomnak, hogy adja oda a telefonomat, de úgy tűnik, ő sokkal erősebb, mint én és nemet mondott. Mivel megöl a kíváncsiság, ezért elmegyek a legközelebbi plázába és veszek egy vezetékest. Miután beüzemeltem – ami körülbelül 1 óráig tart – felhívom és elmondja, szakított a pasijával, szóval holnapra megbeszélünk egy találkozót.”

  1. nap

„Mivel tudom, hogy GPS nélkül kell megtalálnom a helyet, kinyomtatom pontosan hova is kell mennem. Szerencsére így is gyorsan rábukkanok a kávézóra. Gondoltam még várakozom, gyorsan lövök magamról egy szelfit, de rájöttem ezt is a telómmal szoktam csinálni. Mivel 1 óra után sem érkezik meg a barátnőm, ezért úgy döntök, hogy elindulok. Otthon kiderül, hogy le akarta mondani a talit. Persze telefonon!”

  1. nap

„Kezdem megszokni, hogy nem csörög folyamatosan a mobilom, és nem kapok kábé két percenként értesítéseket. Már esténként sem hiányzik, hiszen helyette olvasok, vagy megnézek egy jó filmet a laptopomon.”

  1. nap

„Este végre visszakapom a mobilom és legalább annyira izgulok, mint mikor az elsőt odaadta anyukám. Bekapcsolom és legalább 40 nem fogadott hívás, 15 üzenet és rengeteg értesítés vár. Szívem szerint azonnal visszadugnám a fiókba, de helyette inkább repülő üzemónba állítom, hogy ez az estem még az enyém legyen.”

„Nagyon élveztem ezt a hat napot, ugyanis tényleg sokkal jobbak lettek a kapcsolataim. A barátom kedvességből sosem használta előttem, így sokkal többet beszélgettünk, mint általában szoktunk. A munkatársaimat is sokkal jobban megismertem, hiszen velük is többet dumáltam az ebédszünetben. Bár még egyszer nem vállalnám be ezt a hetet, de az biztos, hogy egy-egy hétvégére kikapcsolom majd a kis kütyüt!” 

Címkék: mobil telefon

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Divat

Kihagyja a Victoria’s Secret show-t a legmenőbb modell

Kihagyja a Victoria’s Secret show-t a legmenőbb modell

Már csak néhány nap és ellepik a kifutót a VS angyalkái, viszont ezúttal egyikük lecsúszott a szárnyakról. Van tipped, hogy ki lehet az?

Mindenki ezt a glitteres nadrágot akarja

Unod az egyszínű fekete nacikat? Rongyosra hordtad a kedvenc farmered? Ha újítanál, és szereted a feltűnő cuccokat, akkor ezt az ezüstösen csillogó nadrágot neked találták ki!

10 dolog, amit te is átélsz, ha harisnyát viselsz

Ha te reggelente a nejlonharisnyádra pillantva úgy érzed, mintha a Monteverest megmászására készülnél, akkor a következő mondatok tuti, hogy ismerősen hangzanak majd!

Így néznek ki a VS fehérneműk egy plus-size modellen

Képzeld, egy bevállalós lány az Instán bizonyította be, hogy a világhírű fehérneműk nem csak a karcsú lányokon állnak jól!

Ezek voltak az MTV EMA legjobb és legrosszabb szettjei

Tegnap tartották a popzene legmenőbb díjátadóját, ahol a sztárok mindent megtettek az emlékezetes megjelenésért. Persze a csodás ruhák mellett most is akadt néhány sokkoló darab is.

Téli trend (X)

Az új évszak kezdete mindig új izgalmakkal jár és új lehetőséget tár ki elénk. Az idei téli trend nem szab határt az elképzelésünknek, bátran szárnyalhatunk színeket és fazonokat keverve.

Ez most a világ legmenőbb divatmárkája

Vajon melyik divatházra és termékeire keresnek rá a legtöbben? Egy nemrég készült piackutatásból kiderült!

Insta-fotója miatt kapott modellszerződést ez a lány

Azt gondolnád, hogy csak a mesékben van olyan, hogy valakinek egy varázsütéssel megváltozik az egész élete? Pedig ezzel az amerikai lánnyal pontosan így történt!

Ez a 2,6 milliós csizma most a sztárok kedvence

Mi a közös Kendall Jennerben, Rihannában és Céline Dionban? Az az Yves Saint Laurent csizma, amelyet borsos ára ellenére is egyre több és több sztárcsajszi akar magáénak tudni. Csekkold te is a hírességek új kedvencét!

536 millióba kerül a világ legkülönlegesebb melltartója

Végre bemutatták az idei év legdrágább Victoria’s Secret melltartóját, ami minden eddiginél varázslatosabbra sikerült!