2017.11.17.@ 15.11

Ezen a napon kérik meg a legtöbb lány kezét

Kiderült, melyik az év legromantikusabb napja! Elöljáróban annyit elárulunk, hogy nem a Valentin nap…

Sarkadi Nikolett
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Ezen a napon kérik meg a legtöbb lány kezét

Már alig várod, hogy a pasid megkérje a kezed? Lehet, hogy már nem kell rá sokáig várnod, mivel vészesen közeleg az év legromantikusabb időszaka: a karácsony. Ekkor teszi fel ugyanis a legtöbb srác a nagy kérdést a barátnőjének. Becslések szerint például a 2017-es ünnepi szezonban nagyjából 100 ezer eljegyzés várható a Bridebook.co.uk infói szerint.

A honlap adataiból kiderült, hogy december volt a legnépszerűbb hónap a lánykérésre, azon belül pedig a legtöbb srác a december 19-i héten tette tette fel a nagy kérdést szerelmének. Az elemzések alapján pedig azt jósolják, hogy idén december 23. (szombat) lesz az év legromantikusabb napja, és ekkor kéri majd meg a legtöbb pasi a barátnője kezét. „A történelem folyamán a karácsonyi hétvégék mindig népszerűek voltak, sok pár választotta ezt az időszakot az eljegyzéshez” – mondta a Harper’s Bazaar szóvivője. „Tavaly, 2016-ban a lánykérések 1/5-e decemberre, konkrétabban karácsony hetére esett.”

via GIPHY

Ennek valószínűleg az állhat a hátterében, hogy a karácsony és az év vége olyan időszak, ami a szeretetről szól, és a pároknak lehetőségük van arra, hogy a családdal és a barátokkal ünnepeljék meg a szerelmüket. A pasik biztosítani akarják a menyasszonyuknak, hogy olyan karácsonyban legyen részük, amit soha sem felejtenek el!

Címkék: december eljegyzés karácsony lánykéré romantika

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Esküvő

Mutasd meg az esküvődet: Anna és Dani álomnapja

Mutasd meg az esküvődet: Anna és Dani álomnapja

Emlékszel még arra a párra, akik nyáron a Sziget fesztiválon tartották szenzációs kreatív fotózásukat? Most bepillanthatsz az esküvői albumukba, Anna pedig elmeséli, hogyan állt össze életük legcsodásabb napja!

Ilyen káprázatos luxusesküvőt még nem láttál

Elöljáróban annyit elárulunk, hogy lagzi helyszínén egy hatalmas, Disney-stílusú kastély volt felállítva, mindent élő virágok borítottak, a menyasszony pedig három káprázatos ruhát is viselt.

Licitálj az álomesküvődre 1 Ft-ról!

Nem, nem írtuk el a címet és nem is sokat késett áprilisi tréfáról van szó: most tényleg elképesztően kedvezményes áron szervezheted meg álmaid esküvőjét, ráadásul közben jótékonykodhatsz is!

Kopaszon pózolt az eljegyzési fotóin, gyönyörű lett az eredmény

Egy ritka betegségben szenvedő lány úgy döntött, a nagy napja előtt vállalja fel igazi önmagát – vőlegénye pedig nagyon büszke volt rá!

6 dolog, amit a srácok gondolnak, mikor megkérik a kezedet

Ugyanolyan fontos nekik is ez az alkalom, mint a csajoknak. Még akkor is, ha ezt nem mutatják ki.