2016.08.08.@ 17.08

Lewis Hamilton újra Rita Orával randizik

A sztárpilóta nemrég még Palvin Barbival találkozgatott, most azonban minden jel arra utal, hogy újra randizgatni kezdett Rita Orával, ugyanis nagyon árulkodó fotók készültek róluk!

Váradi Melinda
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Lewis Hamilton újra Rita Orával randizik

Ha így folytatja, a Forma 1-es versenyző lassan felveheti a versenyt Leonardo DiCaprióval, legalábbis a csajozós ügyeiben biztos, ugyanis már szinte alig lehet követni, hogy éppen kivel jött össze. Egy ideig arról szóltak a pletykák, hogy Palvin Barbival randizik, azóta azonban több csajjal látták már együtt, például Rita Orával is találkozgatott egy ideig, de aztán úgy tűnt, újra egymásra találtak a magyar szupermodellel, mert lekapták őket egy romantikus vacsi közben, sőt még a futam után is együtt szórakoztak Budapesten (amiről az exkluzív fotókat itt le is csekkolhatod). Néhány nappal később viszont mindenkit meglepett, Barbadoson egy újabb csajjal, a modell Chanel Imannal melegedett össze, most pedig nagyon úgy néz ki, hogy őt is lecserélte, méghozzá újra Rita Orára!

Lewist és az énekesnőt ugyanis New Yorkban fotózták le a hétvégén, amikor is együtt buliztak egy szórakozóhelyen. És bár egyértelmű volt, hogy az egész estét együtt töltötték, a páros próbált arra figyelni, hogy pár perc különbséggel léptek ki az ajtón, de persze így is mindenki tudta, hogy újra randizni kezdtek. Mit gondolsz, most tényleg együtt maradnak, vagy a sztárpilóta hamarosan megint egy új lánnyal kavar majd?

lewis-hamilton-rita-ora-cosmopolitan-5

Címkék: celebhírek divathírek hollywoodi hírek Lewis Hamilton pletykák Rita Ora sztárhírek sztárok

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Fesztivál