2010.10.13.@ 11.10

Élő adásban jelentette be: félrelépett! Itt a vég a sztárpár számára?!

Sokkolta a rádióhallgatókat az ismert színésznő férje, amikor élő rádióadásban ismerte el, hogy különköltözött feleségétől, valamint ágyba vitt egy pincérnőt!

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Úgy tűnik, Courteney Cox és David Arquette nem csupán azért költöztek külön, mert – ahogy ők fogalmaztak – szeretnék megérteni önmagukat és kapcsolatukat. A 39 éves színész ugyanis a napokban egy rádióműsorban ismerte el, hogy híres nejével már egy ideje tényleg külön élnek. Valamint arról is őszintén beszélt, hogy ágyba vitt egy pincérnőt.

A lányról egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy 28 éves, Jasmine Waltznak hívják, és nemcsak a neve szép – a Cosmo.hu szerint feltűnően hasonlít a huszonéves Courteney-ra. Természetesen nem akar örökké pincérkedni: színésznő szeretne lenni – ezért nem sajnálja az időt, hogy úgy fogalmazzunk, a személyes kapcsolatépítésre: hírbe hozták már többek közt Ryan Seacrest műsorvezetővel és Jesse McCartney énekessel is.

David Arquette ezt mondta róla, idézzük: „egyszer feküdtem le vele, jó, talán kétszer… ettől a kis affértól pedig igazán férfiasnak éreztem magam!”. Majd azt is hozzátette, hogy neje sem szent: állítása szerint a színésznő érzelmileg erősen kötődik új sorozata, a Cougar Town egyik szereplőjéhez, Brian Van Holthoz, akivel a forgatásokon kívül is sok időt tölt.

Arquette 1996-ban, a Sikoly című mozi forgatásán találkozott a nála hét évvel idősebb Courteney-val, akit három évvel később feleségül vett, és egy kislányuk született, a most 6 éves Coco. David szerint a korkülönbség soha nem jelentett problémát a házasságukban, ám túlzott őszintesége talán több gondot okozhat: az biztos, hogy mi Courteney helyében nem biztos, hogy valaha is visszafogadnánk…

Fotó: NorthFoto, profimedia.hu

További sztárhírek:

Slampos feleség lett az eddig mindig csinos sztár?! Borzalmas frizurával, melegítőalsóban lépett utcára!

Olvass még többet sztárokról – klikk ide!

Számtalan kedvező ajánlat a Cosmopolitan AKCIÓI között!

Címkék: adásban félrelépett! hogy jelentette számára?! sztárpár

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több friss