2011.03.08.@ 12.03

Iszonyatosan megcsúnyult a botoxfüggő sztár!

Alig lehet ráismerni a hajdan babaarcú szépségre: az énekesnő hihetetlenül megcsúnyult!

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Rájár a rúd Christina Aguilerára az utóbbi időben, ugyanis magánéletében és karrierjében is látott már jobb napokat. Az énekesnő ráadásul úgy tűnik, szépségét is elveszítette – friss fotói legalábbis erről tanúskodnak.

Az aranytorkú sztárt csütörtökön kapták lencsevégre Hollywoodban, ám a képeket látva Christina talán azt kívánja, húzott volna inkább egy zacskót a fejére. Arca ugyanis elképesztően megcsúnyult, amihez sokak szerint a mértéktelen plasztikai beavatkozások vezettek.

A 30 éves világsztár számára egyébként az elmúlt évek több rosszat tartogattak, mint jót: kisfia születése után nem tudott átütő sikerrel visszatérni a zeneiparba – Bionic című albumát szinte szétszedték a kritikusok.

Nemrég válásával került a média érdeklődésének fókuszába, majd új pasijával ittasan ültek a volán mögé, így a rendőrségen kötöttek ki. Most a házát árulja, mert elmondása szerint új kezdetre vágyik – és talán kisebb számlákra, mert ha így folytatja, anyagi biztonságáért is elkezdhet aggódni.

Fotó: profimedia.hu

További sztárhírek:

Karikás szemek, csapzott haj: smink nélkül öreg és fáradt a szupermodell!

Vége: fájdalmai miatt mond örökre búcsút a legenda!

Számtalan kedvező ajánlat a Cosmopolitan AKCIÓI között!

Címkék: botoxfüggő iszonyatosan megcsúnyult sztár

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több friss