2011.03.22.@ 12.03

Eddig bírták: szakított az álompár!

Már korábban felröppentek olyan pletykák, melyek szerint a sztárpár kapcsolata válságból válságba jutott, ám ők mégis kitartottak egymás mellett – egészen mostanáig.

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Úgy tűnik, Renée Zellwegernek elég tartósan sikerült azonosulnia híres szingli karakterével, Bridget Jonesszal, ugyanis ismét egyedül van: külföldi lapok arról számoltak be, hogy Bradley Cooperrel a napokban végleg pontot tettek kapcsolatuk végére.

Renée és Bradley 2006-ban ismerkedtek meg, közös filmjük, a Case 39 forgatásán, ám „hivatalosan” csak 2009-ben jöttek össze. És bár mindig igyekeztek azt mutatni a külvilágnak, hogy szerelmük tökéletesen boldog, gyakran olvashattunk olyan pletykákat, melyek szerint hullámhegyek és hullámvölgyek, vagy inkább szinte csak hullámvölgyek alkották ezt a kapcsolatot.

A 41 éves színésznőről ugyanis köztudott, hogy szerette volna szorosabbra fűzni a szálakat 36 éves szerelmével, ám Bradley-nek a házasság helyett állítólag jóval többször jutott eszébe az, hogy menekülnie kellene Renée túlzott ragaszkodása elől.

Pedig a Bridget Jones filmek sztárja többször is bebizonyította, hogy nemcsak szereti, hanem mindenben támogatja is párját. Amikor például Bradley édesapja januárban, hosszas betegség után elhunyt, Renée inkább szerelmével maradt, és nem vett részt a Golden Globe gálán. De reméljük, nem a kékszemű sármőr volt a bájos színésznő utolsó esélye a nagy szerelemre és az igazi boldogságra.

Fotó: profimedia.hu

 
Címkék: álompár! bírták eddig szakított

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több friss