2011.10.21.@ 07.10

Teljesült az álmuk: végre kislánya született az álompárnak!

Négy fiú után végre kislánynak örülhet a magyar származású politikus és szépséges neje.

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Várandósságát hónapokig titkolta, gyermeke születését viszont szinte csak percekig tudta titokban tartani Carla Bruni: a franciák First Lady-je szerda délelőtt vonult be egy párizsi magánklinikára, és néhány órával később már karjában is tarthatta kislányát.

A baba apukája, Nicolas Sarközy a hírek szerint nem volt jelen a szülésnél, és most is államfői teendőivel kell foglalkoznia. A 43 éves Carla viszont biztosan így is nagyon boldog, hiszen megérkezett végre a várva várt bébi.

A kisbaba valóra váltotta az elnöki pár dédelgetett álmát, hiszen fiaik után első közös gyermekük kislány lett. A magyar származású Sarközy-nek előző házasságaiból három, Carlának pedig egy fia született.

Ám annak ellenére, hogy a francia elnöki pár a világ legtöbbet fotózott hírességei közé tartozik, a modellként, énekesnőként és színésznőként is ismert Carla nem akarja megmutatni kislányát a világnak. De szerintünk biztos, hogy máris megindult a versengés a lapok közt: vajon melyik újság közli le az első lesifotót a kis Mademoiselle Sarközy-ről?

 
Címkék: kislány pár szülés

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több friss