2012.08.30.@ 11.08

Dallas extra: Elena vs. Rebecca

Végre elindult az új Dallas, amiben a dögös fiúk mellett két nagyon szexi lány is játszik, akikről eddig szinte semmit sem tudtunk. Kíváncsi vagy rájuk?

Birta Brigi
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Dallas extra: Elena vs. Rebecca

Elena, vagyis Jordana Brewster élete már kiskorában is hasonlóan izgalmas volt, mint karakterének a Dallasban! Panamában született, de Londonban nőtt fel, majd a szülei úgy döntöttek, hogy Rio de Janeiróba költöznek, és még tízéves sem volt, amikor Manhettenbe cuccoltak.

Anyukája, Maria Joao a Sport Illustrated bikinimodellje volt Brazíliában, nagyapja pedig a Yale Egyetem elnöke.

Korábban játszott néhány szappanoperában, de a Halálosabb iramban című filmmel robbant be, aminek egyébként úgy vágott neki, hogy még jogsija sem volt. Jordana már régóta nem szingli, 2006-ban jegyezte el Andrew Form producer, és egy évvel később össze is házasodtak titokban.

A Rebeccát játszó színésznőt, Julie Gonzalót már láthattad a Veronica Mars-ban, vagy a Nem férek a bőrödbe című vígjátékban Lindsay Lohannel és Chad Michael Murray-vel, sőt a fiúval a Los Angeles-i tündérmesében is együtt játszott.

De a nevét most ismerhettük meg igazán, amióta elindult a vadiúj Dallas! Azok kedvéért, akik nem nézték még végig az első évadot, eláruljuk, hogy nagyon nagy fordulatok várhatók még a csajtól! Ahogy Jordana, ő is dél-amerikai származású, Argentínában született, de 8 éves volt, amikor a család átköltözött Floridába. Elég kemény időszak volt neki, mert még angolul sem tudott. Ja, és ugye milyen csini?

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több friss