2013.09.18.@ 00.09

Jason Statham halálközeli élménye

A színész igazi keményfiú, ezért a legtöbb akciófilmjében saját maga vállalja be a vadabb jeleneteket is. Pont egy ilyennek köszönheti, hogy nemrég majdnem az életét vesztette!

Boldozsár
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Jason Statham halálközeli élménye

Jason Statham előtt nem csak azért érdemes megemelned a kalapod, mert vagány fickó, hanem azért is, mert a hőstetteivel egyáltalán nem dicsekszik. Éppen ezért nem ő, hanem az egyik kollégája, Terry Crews volt az, aki elmesélte, hogy a dögös színész milyen ijesztő szituba keveredett a Feláldozhatók harmadik részének forgatásakor. „Egy olyan jelenetet forgattunk, ahol egy teherautóval hajtottunk: én hátul ültem néhány másik sráccal, Jason pedig vezetett. Olyan nyugiban voltunk, hogy csak dumáltunk, turmixot szürcsöltünk, mert az volt a feladat, hogy egyszercsak mindannyian kiugrunk a kocsiból és lövöldözni kezdünk – mesélte Jay Leno showjában a színész – Csakhogy a járgány nem akart megállni, hanem egyenesen a víz felé száguldott, mivel a Fekete-tenger partján forgattunk, Jason pedig benne ragadt. Kétségbeesetten kiáltoztuk a nevét, miközben néztük, ahogy belezuhan a tengerbe a kocsival együtt. Szerencsére végül valahogy kimászott belőle, és kiúszott a partra.”. Azért nem semmi, hogy Statham majdnem belehalt a forgatásba és magában tudta tartani a sztorit. Szegény Rosie Huntington-Whiteley-nak biztos nagyot dobbant a szíve, mikor hallott a történetről…

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több friss