A következő csillagjegyeknek már attól tikkelni kezdenek, ha a másik levegőt vesz mellettük, nemhogy együtt menjenek szórakozni...

1. Kos és Bika

A Kos az a „kelj fel és indulj” típusú lány, aki mindig elfoglalt és a sikerek, az eredmények éltetik. Muszáj mindig csinálnia valamit, mert akkor érzi magát fontosnak, értékesnek. Nem gyűlöli a lusta embereket, csak éppen az unalmas, passzív életet, amit élnek. Sokkal szívesebben barátkozik vad, spontán és persze menő csajokkal.

A Bika pedig pont azt nem érti, hogy lehet valaki olyan örökösen törtető, számító és nyughatatlan ember, mint a Kos. Szerinte egyszerűen nem tudja élvezni az életét úgy, mint ő. Igen, egyikük a gyorsaság, a másik lassúság híve. Nem sok esélye van, hogy együtt fognak nyaralni!

2. Bak és Halak

A racionalizmus híveként a Bak mindent megkérdőjelez, ami nem logikus vagy ésszerű, és amikor olyan emberrel találkozik, akinek a feje mindig a felhők között van, egyszerűen nem hajlandó foglalkozni vele. Nem akarja pazarolni az idejét olyanra, aki nem úgy látja a dolgokat, mint ő. Türelme sincs a Halak álmodozó, idealista, optimista életmódjához, akit az érzései, nem pedig az elméje vezérel.

Meglehet, a Halak álmodozó fajta, de ez nem jelenti azt, hogy nem intelligens. Szerencsésnek tartja magát, amiért nem olyan zárkózott, földhözragadt, szűkszavú és csőlátású, mint a Bak, aki nem képes nyíltan vállalni az érzéseit és a vágyait. Egymás iránti gyűlöletük abból fakad, hogy két teljesen különböző ember, akik teljesen más síkon mozognak.

3. Vízöntő és Ikrek

Az Ikrek akkor boldogul a legjobban, ha körbeveszik a barátai, és mindig társaságban lehet. Ez baromira zavarja a Vízöntőt, aki szeret egyedül lenni. Az is frusztrálja az Ikrekben, hogy szerinte felszínes, aki sosem csinál végig semmit, míg ő ha belegebed is, de végigtolja, amit kigondolt. 

Az sem válik az Ikrek előnyére, hogy sokszor nem tartja be az ígéretét és csapong a barátai - meg a pasijai - között, míg a Vízöntőre minden körülmény között lehet számítani. Az Ikrek szerint a Vízöntő túl szigorú, rugalmatlan és makacs, akivel úgysem lehet szót érteni, ráadásul mindent versenynek hisz és képtelen elengedni magát.

4. Oroszlán és Szűz

Az Oroszlán egy drámakirálynő, aki szereti, ha minden róla szól és folyamatosan sütkérezhet a reflektorfényben. A Szűz nem tudja elviselni ezt az állandó igényt, hogy a figyelem középpontjában legyen, és aktívan távol marad az Oroszlántól.

A Szűz azon vágya, hogy elkerülje a rivaldafényt, zárkózottnak tünteti fel, de ez csak azért van így, mert nem bírja, ha mindenki állandóan ráfigyel. Hihetetlenül kényelmetlenül érzi magát, és visszatetszőnek találja. Arról nem is beszélve, ennek a biztonságot kereső, szorgos csillagjegynek idegen az Oroszlán fényűző, és habzsoljuk két kézzel az életet mentalitása. A zodiákus nagymacskája szerint a Szűz karót nyelt, és nem tudja élvezni az életet.

5. Rák és Nyilas

A Rák az a fajta lány, aki szeret mindenkiről gondoskodni, és még jobban imád kötődni. Csak akkor érzi magát biztonságban, ha szorosan maga mellett tudhat néhány embert, akikre támaszkodhat. Ettől pedig kinyílik a bicska a Nyilas zsebében, aki a szabadság híve. Fojtogatónak találja a a víz jegyű tyúkanyóskodását.

Viszont a Rák meg a Nyilas gondolkodásával nincs kibékülve, aki napról napra él, nem gondol a biztos jövő felépítésére, és szívesebben van sokszor egyedül. Léhának, felelőtlennek tartja, akit csak a buli vagy új élmények éltetnek. Lássuk be, ezek alapján aligha lehet életre szóló barátság közöttük.

6. Mérleg és Skorpió

A Mérleg nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy békés, kiegyensúlyozott életet teremtsen magának, ami azt jelenti, el kell távolítania a közeléből minden olyat, ami kicsit is agresszívnek vagy instabilnak tűnhet. Éppen ezért a Skorpió a közelébe sem mehet, aki lobbanékony, bosszúálló, és a levegő elemű szemében túl erőszakosan próbálja érvényesíteni az akaratát.

Valóban, a Skorpió szemében az erélyesség, az erő a legfőbb hatalom, amit szeret használni. Számára a Mérleg egy nebáncsvirág, egy passzív alkat, aki nem mer kockázatokat vállalni. Egyszóval a szemében egy szürke kisegér. A Skorpió nyersen őszinte és szeret csatázni, a Mérleg a finom diplomácia és a béke híve. Esélytelen, hogy kebelbarátok legyenek!

Via

Ezeket olvastad már?

3 kapcsolatfüggő csillagjegy, aki képtelen pasi nélkül meglenni

A 3 legbevállalósabb csillagjegy az ágyban

Ez a 3 csillagjegy a legbosszúállóbb