2015.06.18.@ 12.06

Megjelent az új 50 Shades könyv!

Ma van Christian Grey szülinapja, A szürke ötven árnyalata írója, E. L. James pedig ebből az alkalomból egy vadiúj 50 Shades regénnyel rukkolt elő, amiből még többet megtudhatsz a playboy milliomosról!

Kovács Brigitta
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Megjelent az új 50 Shades könyv!

Még szinte le sem került a mozik műsoráról A szürke ötven árnyalata, máris bemutatták a következő rész előzetesét (ha esetleg eddig nem láttad, itt megnézheted gyorsan.) És ugyan A sötét ötven árnyalata premiere majd csak 2017-ben lesz, a rajongók addig sem maradnak 50 Shades-újdonság nélkül, E. L. James ugyanis múlt héten bejelentette, hogy június 18-án új könyvvel rukkol elő. Ma éjféltől pedig már le is lehet tölteni, illetve egyes országokban már a könyvesboltokban is kapható a Grey című regény, ami Christian szemszögéből meséli el az egész szürke nyakkendős történetet.

e-l-james-grey-könyv-magyar-libri-cosmopolitan

A magyar változat előreláthatóan csak decembertől lesz kapható (itt tudod előrendelni), de addig is sikerült kinyomoznunk néhány érdekes részletet belőle. Vigyázat, spoilerek következnek!

1. Christian nem véletlenül ment abba a barkácsboltba, ahol Ana dolgozott. Az első találkozásuk után ugyanis egy magánnyomózóval mindent kideríttetett a lányról.

2. Mr. Grey-nek még mindig gyakran vannak rémálmai az erőszakos gyerekkoráról. Készülj fel néhány durva sztorira!

3. Neked is feltűnt az első három részben, hogy milyen furcsa, hogy Christiannek óriási vállalata van, mégsem dolgozik szinte soha? Na, az új részben már a munkájáról is több szó lesz! (Valószínűleg azért, mert E. L. James elég sok kritikát kapott emiatt.)

4. A milliomos playboy ki nem állhatja Ana lakótársát, Kate Kavanaugh-t. Persze ez már eddig is sejthető volt, de az új könyvből derül csak ki igazán, hogy mennyire utálja!

Címkék: 50 shades of grey A szürke ötven árnyalata Christian Grey E.L.James könyvajánló magyarul megjelenés programajánló programok új könyv

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Programajánló

9 tipp, hogy megtaláld álmaid esküvői ruháját

9 tipp, hogy megtaláld álmaid esküvői ruháját

A nagy Őre már ráleltél, de vár rád még egy nagy szerelem: a ruha, amit majd a nagy napon viselsz!

Szuper filmek, amikért érdemes ma otthon maradnod

Még van egy szuper estéd a melóig, szóval használd ki és hozzatok össze a barátnőiddel egy otthoni mozizást! Szokás szerint, ismét tálcán kínáljuk neked a legtutibb filmeket! Indulhat a csajos parti?

A Trónok harca szereplői: könyv vs. sorozat

Ugye neked is feltűnt, hogy a filmbeli karakterek sokszor eltérnek könyvbeli változatuktól? Nincs ez másként a Trónok harcában sem. Mutatjuk, hogy néznének ki kedvenc szereplőid az eredeti sztori alapján!

5 szuper film a tökéletes szombat estéhez

Tegnap a barátnőiddel buliztál és most semmi kedved kimozdulni? Mit szólsz, ha ma este inkább otthon pihizel egy szuper mozi-popcorn kombó mellett? Ezek közül a filmek közül érdemes válogatnod!

6 film, amiről nem tudtad, hogy igaz sztori alapján készült

Egy-egy mozizás után csak legyintesz egyet, hogy ilyen is csak a filmekben létezhet? Mutatunk néhány sztorit, amik - bármennyire is hihetetlen- a valóságban is megtörténtek!

Exkluzív interjú Iliásszal, a Suvivor győztesével

Napok óta azért izgulsz, hogy ki nyeri az RTL klubon futó Survivor valóságshowt? Iliász a kiszavazott játékosok közül tért vissza, így a győzelme a legváratlanabb fordulat volt az egész műsorban. A Cosmo azokról a dolgokról is kifaggatta, amit az adásokban nem láthattál...

5 szuper film péntek estére

Egész héten arra vártál, hogy végre pihizhess egy kicsit? Végre itt a péntek, szóval indulhat a lazítás pár szuper film társaságában!

Visszatér az egyik halott szereplő a Trónok harcába?

Nem arról volt szó, hogy mostantól nincs spoilerezés a GoT-ban? Vagy ennyire óvatlanok a sorozat készítői, vagy ez is csak a megtévesztés része!

Új 50 Shades könyv érkezik!

Alig várod, hogy végre megérkezzen a mozikba A szabadság ötven árnyalata? Hidd el, ettől a hírtől simán kibírod a februári premierig!

Havas Jon miatt csúszhat a Trónok harca forgatása

Ne, ne, ne! Már így is 2019-ig kell várni a legújabb GoT-évadra, Rose Leslie és Kit Harington esküvője miatt azonban lehet, hogy még későbbre tolódhat a kezdés.

Elképesztő lett a Star Wars 8 új előzetese!

Majdnem fél évet kellett várni a film második trailerére, de hidd el, hogy nagyon megérte!

20 éves a magyar Cosmopolitan!

Október 10-én jön a 20 éves Cosmo szülinapi száma, címlapon a dögös Kate Hudsonnel, benne pedig rengeteg szuper meglepetéssel!

Samantha nélkül folytatódhat a Szex és New York?

Ha Kim Cattrall nem akar szerepelni a következő mozifilmben, akkor írják ki őt a sorozatból – tényleg ez lenne a megoldás?