2015.11.16.@ 11.11

Itt A beavatott 3: A hűséges legújabb előzetese

Te is odavagy A beavatott sorozatért, és már alig várod, hogy a mozikba kerüljön a befejező része, A hűséges? Akkor jó hírünk van: megérkezett az előzetese, így már most megnézhetsz néhány részletet belőle!

Jeney Andi
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Itt A beavatott 3: A hűséges legújabb előzetese

A jövő év egyik legjobban várt filmje egyértelműen A beavatott sorozat 3. része. Ez persze nem is csoda, hiszen már az első kettő is szuperizgalmas volt és óriási sikert aratott. Éppen ezért a készítők állítólag úgy döntöttek, hogy az Éhezők viadala és az Alkonyat utolsó részéhez hasonlóan ezt is ketté osztják majd, így várható 2017-ben még egy 4. film is. Ezt azonban még hivatalosan nem jelentették be, de annyi biztos, hogy A hűséges 2016 márciusában kerül a mozikba. A nemrég megjelent előzetesből pedig az is kiderül, hogy ha ez lehetséges, még jobb lesz, mint az első kettő.

Szeptember elején már kikerült egy teaser videó a készülő moziról, amiből megtudhattad, hogy Tris és Négyes a lázadást követően átmásznak a Chicagót körülvevő falon, hogy felfedezzék világot és újrakezdjék életüket. Most viszont az is kiderül, hogy ami ott vár rájuk, az minden eddigi képzeletüket felülmúlja, ráadásul félelmetes felfedezéseket és óriási veszélyt tartogat számukra.

Ezek uátn már biztosan nagyon kíváncsi lettél, úgyhogy nézd meg gyorsan a várva várt előzetest, amiben még Teo szexi testét is lecsekkolhatod!

Címkék: a beavatott a beavatott 3: a lázadó előzetes film mozi premier program programajánló

Még több Programajánló

6 film, amit ne hagyj ki szombat este

6 film, amit ne hagyj ki szombat este

Mit szólsz ma este egy lazulós otthoni mozi maratonhoz? Készíts be egy kis popcornt, mi pedig megmutatjuk, hogy melyik filmekből érdemes ma választanod!

Szuper hír a Grace klinika rajongóknak

Te is örülnél, ha még sok évadon át folytatódna a kedvenc sorozatod? Akkor ennek a hírnek a hallatán te is kiugrasz majd a bőrödből, ugyanis a legfrissebb filmes információk szerint minden esély megvan rá, hogy akár még évekig csekkolhasd.

Fedezd fel a varázslatos Borneót!

Tengerpart extrákkal, izgalmas állatvilág és séta a dzsungelben! Valahogy ilyennek képzeled el álmaid kiruccanását? Rengeteg érvünk van, miért Borneót válaszd, ha legközelebb utazást tervezel!

Dakota Johnson őszintén mesélt a kínos szexjelenetekről

Te is már biztosan nagyon várod A szürke ötven árnyalata legújabb részét, ugye? Most azt is megtudhatod, hogy milyenek voltak Jamie-vel a legpikánsabb jelenetek, amin biztosan te is nagyon meglepődsz majd.

Megérkezett az Aranyhaj 2 előzetese!

Valld be, hogy Rapunzelnek nemcsak extra hosszú haját csodálod, hanem legalább ötször láttad a róla készült Disney-mesét is! Eltaláltuk? Akkor máris egy szuper hírrel indul a hét, mert végre folytatódik az Aranyhaj-sztori!

Filmek ma estére, amikért érdemes otthon maradni

Teljesen kikészített, hogy egész héten jégkockára kellett fagynod kint a hidegben? Akkor itt az ideje, hogy megjutalmazd magad egy kis sütivel és egy jó filmmel! Mutatjuk a legjobb választásokat a kedvenc muffinod mellé!

Filmes szerelmespárok, akik a valóságban utálják egymást

El tudod képzelni, hogy egy forró csókjelenet után két színész percekig ordibáljon egymással? Nem? Pedig több olyan filmet is láttál már, amiben a párok szívből gyűlölték egymást!

5 szuper film, amit ne hagyj ki szombat este

Itt a szombat este és semmi kedved kimozdulni a lakásból? Akkor tarts egy csajos estét, hívd át a lányokat egy otthoni mozira, mi pedig megmutatjuk hozzá a legtutibb filmeket!

5 film, amiért érdemes ma bekapcsolnod a tévét

Alig vártad, hogy vége legyen a hétnek és a kanapédon pihenhess? Csinálj magadnak egy finom teát, kapcsold be a tévét és nézz meg egy jó filmet! Mutatjuk, mik közül válogathatsz!

Ennél szebb orchideákat még nem láttál (X)

Ha Szingapúrban járunk a botanikus kert szinte kötelező program. Orchideafüggőknek, pedig örök élmény.

Itt az első jelenet a Pretty Little Liars folytatásából!

Még 3 hónapot ki kell bírnod, hogy újra viszontláthasd a képernyőn a csinos kis hazudozókat, de hogy kicsit könnyebb legyen a várakozás, most egy teljes jelenetet lecsekkolhatsz az utolsó évadból!

Idén végre valóra válhat a Trónok harca rajongók álma!

Te is igazi Game of Thrones fanatikus vagy, és a sorozat mellett a könyveket is imádod? Akkor ez a hír biztosan feldobja majd az egész napod – sőt éved!

Tényleg jön a Pretty Little Liars-mozi?

Te is összetörtél, mikor bejelentették, hogy idén tavasszal véget ér a Hazug csajok társasága? Akkor ettől a hírtől biztos legszívesebben táncra perdülnél, mert nagyon úgy fest, hogy nem kell örökre elbúcsúznod a rosewoodi lányoktól!