2015.11.19.@ 05.11

Megnyílt a világ legnagyobb McDonald’s étterme

Ilyen extra gyorséttermet még tuti nem láttál! Képzeld, a McDonald’s most Kínában, egy volt elnöki rezidenciában nyitotta meg legújabb, óriási hamburgerezőjét!

Kovács Brigitta
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Megnyílt a világ legnagyobb McDonald’s étterme

A McDonald’s pár hete egy nagyon furcsa, szürke hamburgerrel állt elő, ám a mostani ötletük ennél sokkal, de sokkal szuperebb! Megnyitották ugyanis az első luxuséttermüket Kínában, ami nemcsak, hogy a legszebb, de a legnagyobb McDonald’s is a világon, hiszen 350 négyzetméteres és 100 ülőhely van benne!

A gyorsétterem Tajvan egykori elnökének különleges hangzhou-i villájában kapott helyet. A hatalmas ház eredetileg 1931-ben épült, most azonban az étteremlánc egy kicsit felújította, de nagyrészt meghagyták az épület sajátos, egy kicsit szellemkastélyra hasonlító jellegét. Belül persze mindent átalakítottak, az eredmény pedig magáért beszél!

mcdonalds-kína-cosmopolitan

mcdonalds-kína-cosmopolitan

A hagyományos kínai stílust egy kis modernséggel ötvözték, a piros és barna dizájn pedig egyértelműen telitalálat lett. A helyi emberek viszont egyáltalán nem rajonganak az új McDonald’s-ért, mert úgy gondolják, hogy ezzel megsértették a sokáig turisták elől is elzárt hely történelmét. Azért az biztos, hogy ilyen szép gyorsétteremben még a szokásos hamburger és sült krumpli is jobban esik mindenkinek. Neked hogy tetszik?

mcdonalds-kína-cosmopolitan

mcdonalds-kína-cosmopolitan

Címkék: gyorsétterem gyorskaja hamburger Kína mcdonald's program programajánló

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Programajánló

Itt vannak az első fotók a Pretty Little Liars fináléjából!

Itt vannak az első fotók a Pretty Little Liars fináléjából!

Nyugi, ne kapj frászt, nem maradtál le semmiről, még egy hónap hátravan a PLL utolsó részéig, de néhány jelenetfotót már nyilvánosságra hoztak belőle, csakhogy fokozzák az izgalmakat…

SJP szerint is rossz lett a Szex és New York 2

Anno elég sokan kritizálták a második SATC-mozit, még a legnagyobb fanok közül sem tetszett mindenki. Sőt, most Sarah Jessica Parker is beismerte egy interjúban, hogy nem sikerült túl jól a folytatás!

Beperelték James Cameront a Titanic miatt

Képzeld, nagy bajban van a világhírű filmrendező: egy floridai férfi azt állítja, az ő ellopott családi történetét vitte filmvászonra, ezért a húzásért pedig nagyon durva összeget követel.

Jön a Mamma Mia második része!

Kívülről fújod az összes dalt a filmből és minden nyáron megnézed? Akkor a hétfői napodat tutira feldobjuk ezzel a szuper hírrel, ugyanis érkezik a második rész!

6 kihagyhatatlan film vasárnap estére

Húzós volt a hét és egy hatalmas bulival koronáztad meg a tegnap estét? Biztos akkor most jobban esne egy nyugis este, amikor te és a pasid összebújva filmeztek egy nagyot. Ha eltaláltuk, akkor még a filmválasztásban is segítünk, hiszen mára is elhoztuk neked a legjobbakat!

Az 5 legjobb film ma este a tévében

Több kilométert futottál ma, vagy végigtornáztad a júniusi Cosmo mellé csomagolt Rubint Réka és Rella DVD-t, így este egyáltalán nincs erőd kimozdulni? Lazíts akkor egy fehérje shake-t kortyolgatva a kanapén, szuper mozik társaságában!

Itt vannak Európa legszebb tengerpartjai

Másra sem vágysz, mint hogy nyáron egy-két hétig egy gyönyörű vízparton napozz és fürödj? De nincs most kereted rá, hogy messze utaz? A jó hír, hogy nem is kell!

5 szuper film péntek estére

Egész héten csak arra tudtál gondolni, hogy milyen jó lesz péntek este megnézni egy jó filmet? Akkor nincs más dolgot csak kiválasztani a listánkról a kedvencedet, pattogtatni egy kis kukoricát és leülnöd a kanapé elé!

Egyre biztosabb, hogy jön a Gossip Girl-film!

Kiszúrtuk: Leighton Meester és Blake Lively együtt forgatnak az Upper East Side-on… Na jó, még nem, de hamarosan simán elképzelhető, hogy erről cikkezünk majd, mert jó eséllyel jön A pletykafészek moziváltozata!

Hallgasd meg Selena Gomez vadiúj dalát!

Sokáig úgy tűnt, hogy Selena parkolópályára teszi énekesnői karrierjét, hogy filmes munkáira koncentrálhasson. De nem! Most egy szuper új számmal jelentkezett, ami garantáltan a toplisták első helyén landol majd!

Ebben az országban vigyázz a legjobban az útleveledre

Még a legtutibb nyaralást is egy pillanat alatt tönkre tudja vágni, ha egyszer csak nyoma veszik az útlevelednek. Egy friss jelentés ebben az európai országban kell a legjobban ügyelned a papírjaidra!

Most már teljes a Balaton Sound programja!

Ha már eleged van a melóból és úgy érzed, összecsapnak a hullámok a fejed felett, gondolj arra, milyen őrületeset fogsz majd bulizni az idei Balaton Sound fesztiválon. A szervezők minden eddiginél menőbb programokkal készültek!

Folytatódik az Így jártam anyátokkal?

Három éve rengeteg rajongónak hatalmas csalódást okozott a How I Met Your Mother fináléja, de most úgy tűnik, a készítők szeretnék kiengesztelni őket néhány új résszel!