2016.09.03.@ 10.09

7 dolog, amit nem tudtál a Pretty Little Liarsről

A sorozat készítői nemcsak a sztoriban őriznek izgalmas rejtélyeket, hanem a kulisszák mögött is. És ugyan az majd csak jövőre derül ki, kicsoda a főgonosz, ezeket a titkokat már most leleplezzük!

Kovács Brigitta
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

7 dolog, amit nem tudtál a Pretty Little Liarsről

1. Sasha Pieterse csupán 12 éves volt, mikor megkapta Alison szerepét, de füllentett a koráról. A producerek csak akkor tudták meg ezt, miután leforgatták a pilotot, de akkor már nem akarták lecserélni, mert tökéletesen alakította a csinos kis hazudozót.

2. Alison vezetékneve, a DiLaurentis egy anagramma. Ha összekevered a betűket, megkapod a Liars United kifejezést.

3. A sorozat főcímzenéjét Ashley Benson találta teljesen véletlenül, és mindenkinek rögtön megtetszett.

4. A PLL-t ugyanazon a stúdióhelyszínen forgatják, mint anno a Szívek szállodáját. Az Apple Rose Grille például Luke étterme volt, Emily háza pedig a Gilmore-csajoké. Neked feltűnt már ez korábban?

pretty-little-liars-set-cosmopolitan

5. Shay Mitchell először Spencer szerepére jelentkezett, Sasha pedig Hannáéra.

6. Aria eddig minden pasiját megcsalta a sztori szerint. Hmm, ezek után másképp nézel a karakterére, igaz?

7. A Spencert alakító Troian Bellisario 30 éves, így ő a legidősebb a főszereplő csajok közül. Sőt, még Ian Hardingnál is idősebb, ami vicces, ha belegondolsz, hogy ő a tanára volt Rosewoodban.

Címkék: Hazug csajok társasága hetedik évad kulisszatitkok Pretty Little Liars sorozat spoiler szereplők

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Programajánló

Botrány az élőszereplős Barbie-mozi körül!

Botrány az élőszereplős Barbie-mozi körül!

Év elején óriási felháborodás keltett, mikor kiderült, hogy Amy Schumer fogja játszani Barbie-t. Azonban most úgy tűnik, a színésznő mégsem vállalja el a szerepet.

Nézz meg egy exkluzív jelenetet a Pretty Little Liars új részéből!

Duplán utáltad a telet, mert nem elég a hideg időjárás, még kedvenc sorozatodról is hónapokra le kellett mondanod? Szerencsére már csak 3 hét van hátra a PLL folytatásáig, amiből az első izgis jelenetet most le is csekkolhatod!

Megérkezett az Igazából szerelem folytatása!

Bármennyire is fáradt vagy, bármennyire is utálod a hétfőket, van egy szuper ellenszerünk a rosszkedv ellen: a Red Nose Day Actually, amit most teljes egészében megnézhetsz!

Minden, amit tudni lehet a Trónok harca 7. évadáról

Fogadjunk, hogy már te is izgatottan számolod vissza a napokat a kedvenc sorozatod folytatásáig! Sajnos a premierre még egy kicsit várnod kell, de addig is összegyűjtöttük neked, amit már biztosan tudni lehet a 7. évadról!

A legizgalmasabb filmek vasárnap estére

Ha ma estére mozizást terveztél a barátnőiddel, akkor szerencséd van, hiszen jobbnál jobb csajos filmek lesznek ma a tévében! Nektek már csak azt kell eldöntenetek, hogy melyiket válasszátok a pizsipartihoz!

5 könyv, amit el kell olvasnod áprilisban

Egy hosszú nap után te is imádsz bekuckózni egy szuper könyvvel, igaz? Nyugi, tavasszal nem győzöl majd válogatni a legizgisebb sztorik közül!

Ezeket a filmeket érdemes ma este megnézned a tévében

A tavaszi szombat esték elengedhetetlen kelléke egy jó film és egy finom limonádé! A legjobb mozik felkutatását mi már megoldottuk, neked csak az üdítőről kell gondoskodnod!

Ez lesz az 5 legjobb film ma este a tévében

Ha holnapra bulit tervezel a lányokkal, akkor ma este tartsatok a pasiddal egy mozizós estét! Összegyűjtöttük nektek a legszuperebb filmeket, amik garantáltan mind a kettőtöknek tetszeni fognak!

Jön A sötét ötven árnyalata még szexibb változata!

Amióta csak bemutatták a 50 Shades darkert, azt várod, mikor csekkolhatod már le a folytatást? Bár A szabadság ötven árnyalatára még várnod kell, az alkotók azért készültek neked egy óriási meglepetéssel!

Zseniális újítást vezet be a Netflix

Jó, tudjuk, hogy a hétfő nem a kedvenc napod és legszívesebben visszapörgetnéd a hétvégét, de ha meghallod, milyen forradalmi változtatással rukkolt elő a Netflix, a szuper hír garantáltan feldobja a hangulatod!

Máris rekordot döntött A szépség és a szörnyeteg!

Itthon még pár napot várni kell a Disney-mese élőszereplős változatára, de Amerikában és több más országban már múlt héten bemutatták, és mindenhol elképesztő sikert aratott!

Filmek, amiket kár lenne vasárnap este kihagynod

Ha téged is elkapott a tavaszi fáradtság, akkor ma bújj korán ágyba és nézz egy jó kis filmet a párnák közül! Készíts ki magadnak a popcorn mellé egy fincsi házi limonádét is, mi pedig megmutatjuk a legjobb filmeket!

Megtaláltuk 2017 legütősebb animációját!

Nem kell attól félned, hogy idén szuper animációs filmek és mesék nélkül maradsz, hiszen a Pixar már elő is rukkolt legújabb dobása, a Coco előzetesével! Készülj, mert ilyet mesében még biztosan nem láttál!