2017.01.14.@ 13.01

Filmes szerelmespárok, akik a valóságban utálják egymást

El tudod képzelni, hogy egy forró csókjelenet után két színész percekig ordibáljon egymással? Nem? Pedig több olyan filmet is láttál már, amiben a párok szívből gyűlölték egymást!

Tóth Beáta
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Jamie Dornan és Dakota Johnson

A vásznon megőrülnek egymásért, a valóságban viszont inkább egymástól őrülnek meg. Az első rész promózásakor meg sem próbálták eltitkolni, mennyire nem tudnak csapatként működni. Amikor egyikük válaszolt az újságírók kérdésére, a másik gúnyosan fintorgott, amikor pedig egymást kellett elismerniük, nem igazán találták a szavakat. Annál beszédesebbek voltak, amikor ahhoz a részhez értek, mennyire kényelmetlenek voltak a közös szexjelenetek. Kiábrándító, igaz?

dakota-johnson-jamie-dornan-cosmopolitan

Tom Hardy és Charlize Theron

A legújabb Mad Max-filmben csak úgy izzott a levegő a karaktereik között, és bár nem jöttek össze a film végén, így is egyértelmű volt, hogy nagyon bejönnek egymásnak. Legalábbis a karaktereik… Tom ugyanis később elárulta egy interjúban, hogy nagyon nem jöttek ki jól a forgatáson a gyönyörű szőkeséggel, és az utolsó percig nem sikerült elásniuk a csatabárdot. A színész szerint viszont pont ennek köszönhető, hogy ennyire kiélezett és feszült volt minden közös jelenet.

mad-max-cosmopolitan

Ryan Gosling és Rachel McAdams

Ugye nem is gondoltad volna, hogy a Szerelmünk lapjai forgatása nem ment túl zökkenőmentesen? Méghozzá azért, mert Ryan képtelen volt elviselni a színésznőt. A rendező később azt nyilatkozta, hogy a sztár többször is megkérte, tüntesse el Rachelt a forgatásról, és hozzon valaki mást a helyére, mert képtelenség vele dolgozni. A legmeglepőbb az egészben, hogy a filmben semmi nem érződik a csatározásaikból, ráadásul 3 évig randiztak a balhés forgatási időszak után.

the-notebook-cosmopolitan-2

Leonardo DiCaprio és Claire Danes

Leo nem volt mindig az a jó fiú, akit imádtak a kollégái, az akkor 16 éves Claire Danes pedig nem is csinált belőle titkot, mennyire idegesítette DiCaprio viselkedése a Rómeo és Jólia forgatásakor. A színésznek akkoriban az volt a mániája, hogy minél ötletesebb módon viccelje meg a stáb tagjait, amiből Claire-nek nagyon eleget lett. A szívtipró pedig azt sérelmezte, mennyire unalmas kolléganője. Képzeld, a forgatásokon kívül nem is voltak hajlandóak egymáshoz szólni.

romeo-and-juliet-cosmopolitan

Patrick Swayze és Jennifer Grey

A Dirty Dancing dögös sztárja hetekig kampányolt a film producerének és rendezőjének, hogy találjanak más színésznőt Baby szerepére. Patrick túlságosan gyerekesnek és komolytalannak találta Jennifert a közös munkához, és a forgatásokon sem csinált belőle titkot, mennyire utálja a kolléganőjét. Te észrevettél ebből bármit is a végeredményen?

dirty-dancing-cosmopolitan

Címkék: dirty dancing filmek mad max mozi programajánló programok rómeó és júlia szerelmünk lapjai sztárpárok utálják egymást

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Programajánló

Szuper filmek a tökéletes vasárnap estéhez

Szuper filmek a tökéletes vasárnap estéhez

Oké, holnap hétfő, de már csak néhány hetet kell várnod a nagy karácsonyi pihenésig! Addig simán kibírod, pláne ilyen jó filmek társaságában! Melyiket választod ma estére?

Teszt: Mennyire vagy képben a 2017-es filmekkel?

Nem csak nézed, ismered is a jó filmeket? Most kiderült, mennyire figyeltél az idei felhozatalra. Vigyázz, van néhány becsapós kérdésünk is!

5 film szombatra, amit kár lenne kihagyni

Egész nap a lakást dekoráltad és ezerrel sütötted a mézeskalács-emberkéket? Jutalmazd meg a karácsonyi manó teljesítményed egy esti mozimaratonnal.

5 film egy lazulós péntek estéhez

Már csak egy hét van karácsonyig, de még rengeteg intézni valód van? Pihenj rá a készülődésre pár szuper film társaságában, hogy aztán újult erővel tudj nekiindulni a hétvégi shoppingnak!

Ha szereted a Trónok harcát, ennek nem fogsz örülni!

A tél megérkezett – és még marad is, legalábbis Trónok harca értelemben. A rossz hír az, hogy most az egyik kulcsfigurát alakító Sohpie Turner árulta el, hogy bőven várnod kell a befejezésig.

Ezek voltak 2017 legnézettebb YouTube-videói

Oké, lehetséges, hogy az első helyezett majd nem okoz számodra nagy meglepetést, de abban biztosak vagyunk, hogy tátva marad a szád, ha meglátod a top10-es lista többi szereplőjét!

Új részletek derültek ki a Pretty Little Liars spin-offról

Ugyan még 2017 sem múlt el, de ha te is nagy PLL-fan vagy, akkor biztosan már 2019-et várod, amikor képernyőre kerül a sorozat új spin-offja. Addig is hoztunk néhány új infót a sztorijáról és szereplőiről…

Idén szenteste nem lesz Reszkessetek, betörők!

A karácsonyhoz már legalább annyira hozzátartozik Kevin és a két betörő, mint a fenyőfa, bejgli és az ajándékok – idén viszont úgy tűnik, hogy a klasszikus film nélkül telnek majd az ünnepek!

Ez lesz az év legromantikusabb karácsonyi filmje?

A Netflix új mozija hatalmas sikertert aratott Amerikában, most pedig rajtad a sor, hogy lecsekkold a szupercsajos ünnepi filmet!

December 5-től itt az új Cosmo!

Ha azt szeretnéd, hogy 2018 szupercsajosan induljon, akkor irány az újságárus! December 5-től ugyanis Marionnaud-kuponokkal vár a legfrissebb, január-februári Cosmopolitan, a címlapon ráadásul a dögös Jennifer Hudson pózol.

Hivatalos: Jön a Stranger Things 3. évada

Kávé a kézben, tombol a hétvége, és a Netflix hivatalosan is megerősíti, folytatást kap a kedvenc sorozatod. Mi ez, ha nem az év legboldogabb vasárnapja?

5 film vasárnapra, amit kár lenne kihagynod

Lesben állva várod, hogy végre elkezdjen havazni és hivatalosan is megkezdhesd a téli kuckózós szezont? Míg megérkeznek a hópihék, tarts moziestet és tárazz be a legfincsibb forrócsokidból!

5 film, ami feldobja a szombat estédet

Mindenhol beindult az ünnepi készülődés, te mégis rápihennél még a következő pár hétre? Mutatjuk, milyen filmekkel tudsz lazítani ma este!