2016.05.23.@ 13.05

Strandolás közben égett le a szemöldöke ennek a lánynak

Egy 18 éves csajszi szeretett volna aranybarna és kisimult pofival menni a szalagavatójára, ezért úgy döntött, hogy egy kis napozással felfrissíti bőrét. Ami azonban ezután történt vele, az valószínűleg minden lány rémálma.

Hajdú Mercédes
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Strandolás közben égett le a szemöldöke ennek a lánynak

Nemrég írtunk egy amerikai lányról, akinek az arcbőrét brutálisan megégette egy olyan márka arctisztítója, aminek a termékeit egyébként már évek óta használta. Most is egy hasonló szépségbaki rázta meg a netet, itt azonban sokkal „fájdalmasabb” a sztori. Jawa El-Shanti szeretett volna csodás bőrszínt szalagavatójára, ezért a nagy esemény előtti napon leugrott a tengerhez egy kicsit napfürdőzni. Azonban a parton valami egészen elképesztő dolog történt az arcával. Jobban mondva a szemöldökével. „Mivel azt akartam, hogy barna, mégis puha bőrt kapjak, felkentem a híres Holt-tengeri iszapot a testemre és az arcomra. Néhány perccel később azonban viszketni kezdett a homlokom, de nem foglalkoztam vele.” – mesélte a 18 éves lány. „Úszás közben lemostam magamról a sós cuccot, és ezután anya döbbenten nézett rám, majd így szólt: – Eltűnt a szemöldököd!”

szemöldök-baki-cosmopolitan-2

Sajnos Jawa pont egy szemöldökfestés után ment el úszni, a festék, az iszap, és a sós víz pedig reakcióba lépett egymással, ami aztán teljesen leégette a csajszi szemöldökét, ráadásul még alaposan be is pirosodott a helye. És ha ez nem lenne elég, a testét is csúnyán megégette az iszap. A lánynak az volt a szerencséje, hogy az anyukája ismert egy nagyon jó kozmetikust, aki elvállalta, hogy „kezelésbe veszi” Jawát a bál előtti utolsó pillanatban. „A pirosodás már kezd elmúlni. És hogy mi lesz a szemöldökömmel? Az csak néhány hét múlva derül ki.” – mesélte Jawa, aki pingált szemöldökkel ment a bálba.

 

Elképesztő sztori, igaz?

Címkék: beauty iszap iszappakolás leégett szemöldök pakolás szemöldök szépségbaki széspég

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Szépség

Hódít a karácsonyfa szemöldök az Instán

Hódít a karácsonyfa szemöldök az Instán

Természetesen idén karácsonykor is érkezett egy szépségtrend, ami segít az ünnepekre hangolódni. A mostani azonban minden eddiginél bizarrabb és viccesebb!

Beautycuccok, amik segítenek elaludni

Alig tudsz elaludni, annyira pörögsz azon, hogy a végére érj a melódnak, mindenkinek meglegyen az ajándék, és a lakást is ünnepi díszbe vágd? Ezektől a fincsi, illatos szépségtermékektől hamarabb jönnek az álommanók!

Palvin Barbi tetkót varratott magának

Néhány éve még szende, babaarcú csajszi volt, most viszont ő a modellvilág egyik legsikeresebb tagja, aki mostanában bevállalósabb, mint valaha. Képzeld, most például tetkót csináltatott magának!

Ennyit kellene szexelned egy héten

Eddig te is abban a tévhitben éltél, hogy a rengeteg hancúrtól jobb lesz a kapcsolatod? Akkor most meg fogsz lepődni!

Britney Spears terhes?

Állítólag a sztárcsajszi minden vágya, hogy családot alapítson új szerelmével, és semmi másról nem tud beszélni, csak a gyerekvállalásról.

Videó: Justin Bieber félmeztelenül díszít karácsonyfát

Biebs fiú kicsit felpörgette az ünnepeket, így korábban került fa alá az ajándékod – Justin Bieber saját maga, meztelen felsőtesttel, amint az ünnepi dekoráción melózik. Vigyázat, nagyon szexi felvétel következik!

Kiderült, miért szakítanak ennyien karácsony előtt

Ha úgy érzed, hogy a shopping-stresszen felül a kapcsolatod is elég sok feszkóval jár mostanában, az nem véletlen! A december a pároknak sem könnyű időszak.

Ezt csinálják minden nap a boldog párok

Ugye milyen cukik az idős párok, amikor kézenfogva sétálgatnak? Ha te is gondolkodtál már rajta, hogy vajon mi a titkuk, akkor most eláruljuk neked!

Hurrá, mégis lesz karácsonykor Reszkessetek, betörők!

Az óriási botránynak köszönhetően idén sem maradsz majd Kevin nélkül, ugyanis felkerült az egyik csatorna műsorára a film első két része!

Te észreveszed, mi a furcsa a képen?

Lehet elsőre, csak pár lányt látsz a fotón, de ha jobban megnézed, akkor feltűnhet, hogy valami nagyon furcsa rajta. Na, te rájöttél a csavarra?

Jennifer Lawrence Brad Pittel randizik?

Lehet, hogy egy újabb igazi sztárpár van születőben, és Jennifer Lawrence máris túl van expasiján, akit egy még sokkal idősebbre cserélt?

Végre! Friss egész alakos fotó Khloé Kardashianről

Hónapok óta arra vár mindenki, hogy előbukkanjon Khloé gömbölyödő pocakja, de a sztárcsajszi folyton rejtegette a testét a rajongók elől - egészen mostanáig!

Robert Pattinson és Emma Watson titokban randiznak?

A két színész régóta ismeri egymást, de az a bizonyos tűz állítólag csak most, több mint tíz év után lángolt fel közöttük!