2017.11.10.@ 10.11

„A zene az, ami szabaddá tesz” – Interjú Jász Andris szaxofonossal

15 évesen kezdett szaxofonozni, a „szerelem” pedig azóta is tart. Zenélt már együtt Tóth Verával, Mujahid Zoltánnal, Pély Barnával és a Cosmo 20. szülinapi buliján is lenyűgözte a celebeket. Most pedig elárulta, mit szeret legjobban a hangszerében!

Sarkadi Nikolett
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

„A zene az, ami szabaddá tesz” – Interjú Jász Andris szaxofonossal

Mióta zenélsz, és miért pont a szaxofont választottad?

Apukám és a bátyám hegedűművész, szóval a zene az egész gyerekkoromat meghatározta. Először zongorázni tanultam, 15 évesen pedig elkezdtem szaxofonon játszani – amikor először a kezembe fogtam, már akkor tudtam, hogy ez lesz az én hangszerem.

Nálad hogy zajlik a dalírás folyamata? Van valamilyen kötelező szertartásod?

Nincs, általában teljesen random szitukban tör rám az ihlet, például akkor, amikor az autóban ülök. Ilyenkor feldúdolom a telefonomra a dallamot, és később feljátszom. Persze előfordul, hogy nem áll össze rögtön a teljes szám – ebben az esetben hagyom pihenni, és ha újra megihlet valami, akkor ismét hozzányúlok.

Mondj egy okot, amiért szerinted a jazz a legmenőbb műfaj!

A szabadság! Mivel a jazz nagyon fontos része az improvizáció, az ember gyakorlatilag meg tudja mutatni a lelkiállapotát a hangszerén keresztül: amilyen kedve van, úgy játszik. Ez azért elég menő, nem?

Jasz_Andras_2

(Fotó: Borsos Mihály)

Tehát a hangszereden keresztül ki tudsz fejezni érzéseket is?

A szaxofon azon kevés hangszerek egyike, amit gyakorlatilag a belső szerveiddel szólaltatsz meg, hiszen a tüdőddel fújod. Épp ezért, eleve elárulja, milyen ember vagy, de a pillanatnyi érzéseidet is tökéletesen tükrözi – ha akarod, ha nem.

Mit gondolsz, mi a tökéletes koncert titka?

Ha sikerül elcsípni a hangulatot és érzed, hogy meg fog történni az, aminek meg kell, akkor minden rendben lesz. A titok, hogy annyi energiával menj fel a színpadra, hogy abból át tudj adni a közönségnek is.

Igaz a „legenda”, hogy zenészként könnyebb csajozni?

Én azt szoktam mondani a kissrácoknak, akiket zenélni tanítok, hogy a szaxofon igazi csajmágnes. De a zene alapból egy olyan közeg, ami mindenkiből a jobbik énjét hozza ki, ezért nyilván más úgy csajozni, ha az ember hangszeren játszik. Szerintem már csak emiatt is érdemes zenésznek lenni!

Jasz_Andras_3

(Fotó: Borsos Mihály)

És ezen kívül ad még valami pluszt a zenélés a hétköznapokban?

Persze, ez egy életforma! Egy olyan önkifejezési eszköz, ami szabaddá tesz, hiszen elmondhatod vele az érzéseidet, a gondolataidat, és hallhatod azt is, hogy reagálnak rá az emberek.

Hol találkozhatnak veled legközelebb a Cosmo-lányok?

December 12-én a Random Trippel zenélek az A38-on, december 28-án pedig saját zenekarommal, a Kéknyúllal lesz egy nagyszabású show-nk az Akvárium Klubban. Sok szeretettel várok minden minden Cosmo-lányt!

Címkék: interjú jász andris koncert szaxofon zene zenész

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Szépség

Zseniálisan fedi el pattanásait ez a beautyvlogger 

Zseniálisan fedi el pattanásait ez a beautyvlogger 

Jaj, ne már, megint kijött egy zavaró pötty az arcodra? Ha eddig azt hitted, lehetetlen eltüntetni az idegesítő pattikat, ezt a videót látnod kell. Elképesztő, ahogyan varázsol a sminkkel! 

Alváshoz is kisminkelte magát, ez történt vele

Randi előtt te is képes vagy órákig sminkelni a tökéletes eredményért? Ez még oké, viszont ez a csajszi még a lefekvéshez is a makeup-cuccai után nyúlt!

Ez az elmúlt 10 év legnépszerűbb beautycucca

A legnagyobb online áruház összegzéséből most kiderült, hogy melyik termék a legkeresettebb a piacon. A befutó kence pedig csak természetes összetevőket tartalmaz és az ára is nagyon kedvező.

100 réteg party sminket kent magára ez a lány

Alapozó, rúzs, műszempilla, körömlakk, hajlakk - és mindegyik szépségcuccból100 réteg. A beauty videó végére rá sem fogsz ismerni a vlogger csajszira!

Hajegyenesítőt használt, kihullottak a tincse

Ha eddig azt gondoltad, hogy neked már nem lehet több szépségbakit mutatni, akkor ennek az amerikai lánynak a sztorijától teljesen padlót fogsz!

Ez a lány szó szerint füstös szemeket varázsolt magának

Azt hinnéd, csak egy szóvicc az egész, aztán kiderül, hogy ennél sokkal komolyabb dolog áll a háttérben.

A tükör ajkaknál most nincs menőbb!

Extra látványos ajkakat szeretnél, de már meguntad a piros rúzst? Akkor ezt a trendet neked találták ki!

Ezért tökéletes Zséda frizurája!

Jól gondolja az új ÁRKÁD LOOKBOOK címlapsztárja, hogy a csodás haja az egyik legkülönlegesebb védjegye. És most a titkos hajápolási tippjeiről is kifagattuk őt.

7 dolog, amit imádtuk a Stranger Things 2. évadában

Az IMDb-n jelenleg 9 csillagosra értékelték a netezők az év legvárósabb sorozatát, nálunk pedig felkerült a csillagos ötösök listájára. Ez a néhány fordulat viszont kellett ahhoz, hogy még az előző évadnál is jobban rajongjunk érte.

Intim fotót posztolt Tóth Vera

Amióta az énekesnő ledobta a felesleges kilókat, az önbizalma is megtriplázódott, és egymás után rukkol elő a bátor és bevállalós húzásokkal. Most például egy elképesztően szexi képet posztolt – egyenesen a kádból.

Hírességek, akikről nem tudtad, hogy színtévesztők

Népszerűek, dögösek, és van egy különleges tulajdonságuk, amitől csak még jobban imádod majd őket.

5 szuper film, amit látnod kell vasárnap este

Annyit dolgoztál a héten, hogy másra sem vágysz, csak arra, hogy forrócsokival a kezedben pihizz a tévé előtt? Ezúttal különösen nyugis filmeket válogattunk össze neked!

Teszt: melyik sztárpasi passzol hozzád 2017-ben?

Sokszor elképzelted már, hogyan sétálnál végig egy meseszép ruhában a vörös szőnyegen? Most azt is kiderítheted, hogy melyik kedvenced illene hozzád a legjobban kísérőnek!