2008.10.21.@ 13.10

„Soha nincs megállás” – Interjú Miller Zoltánnal

Sikeres darabokban játszik, énekel és tíz év után megjelent első szólólemeze is. De vajon mi hajtja előre, és honnan ez a kiapadhatatlan energia, ami csak úgy árad belőle?

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Az interjú előtt egy kicsit félénken hívom fel fotós barátnőmet, hiszen ő ismeri Miller Zoltánt, én pedig nem igazán. Kérlelni kezdem, hogy meséljen róla, mert alig egy óra múlva találkozunk, és egyelőre nem tudom, milyen ember, hogyan viszonyul majd kicsit (na jó, nagyon) laikus kérdéseimhez. „A Miller Zoli? De nagy mázlid van! Hogy miért? Mert ő olyan kedves pasi!” – mondja mosolyogva. Én pedig máris kíváncsian várom a beszélgetést.

-Azt beszélik rólad, hogy egy kedves fickó vagy. Hogyan tudsz a szakmai sikerek ellenére is a földön járni, hiszen manapság könnyű elszállni…

-Egyrészt ezt láttam otthon is, hiszen a szüleim nagyon jó szellemben neveltek. Édesanyám és édesapám operaénekesek, így kiskoromtól tudom, milyen az ismertség, és láttam, hogy a szüleim hogyan kezelték. Másrészt tudom azt, hogy nem a szakmám különböztet meg másoktól, hanem az, amit érzek, és amit gondolok.

-Apropó neveltetés: művész családból származol, és említetted is, hogy a szüleid operaénekesek. Egyértelmű volt számodra, hogy te is énekelni fogsz?

-Nem volt eleve elrendelt dolog, de volt mozgásérzékem és zenei hallásom. Azt tehát lehetett sejteni, hogy nagyon messze nem kerülök ettől a pályától – nevet. De hogy ez milyen formát ölt majd, azt senki sem tudta…

-Folytathattad volna a családi hagyományokat…

-Igen, de egy könnyebb műfaj mellett kötöttem ki végül. Tudod, láttam a szüleim példáján, hogy egy sikeres operaénekesi karrierért mennyit kell adni, és tisztában voltam vele, hogy ez nekem nem menne. Ott a szünidőkben sem lehet azt csinálni, amit akarsz, hiszen egyszerűen azt a hangi igénybevételt, ami egy opera eléneklésével jár, a szünetekben ki kell pihenni, de ugyanúgy gyakorolni kell tovább. Ezzel szemben én a szünetekben szeretek lazítani, és tényleg azt tenni, ami jól esik.

-Most azonban nem lazíthatsz, mert megjelent első szólóalbumod, mit jelent neked ez a lemez? Hiszen úgy tudom, tíz évet vártál rá…

-Nagyon sokat, ezt nem egyszerű megfogalmazni… Még most sem tudatosult bennem, hogy amiről álmodoztam, megvalósult. Ha ez öt éve jelenik meg, akkor biztos jobban szárnyalnék ettől. Ám most nyugodtabban dolgozom fel, hogy megjelent. Talán mert idősebb lettem.

-Tehát nem ugrasz ki a bőrödből az örömtől?

-Dehogynem! Csak tudod, nyilas a horoszkópom, és ahogy egy asztrológus nemrég mondta: az a baj velem, hogy mindig új csúcsokra vágyom. Meglátok egy hegyet, és mielőtt a csúcsra érnék, észreveszek egy szigetet, és már afelé rohanok. De még mielőtt odaérnék, megpillantok egy korallzátonyt, és már azt akarom elérni. Mindig valami új felé futok.

-Ez így van a lemezzel is?

-Igen. Elkészült, akkor már az volt a cél, hogy megjelenjen. Ezután pedig már arra koncentráltam, hogy ezt minél több emberhez eljuttassam. És ha most elindul végre a járműreklám, lemennek az interjúk, utána jön egy exkluzív koncert, akkor az lesz a legfontosabb. Azután egy héttel már a nagykoncertre összpontosítok, amit a Művészetek Palotájában rendezünk, november 21-én. Azt követően már csak két és fél hét marad a karácsonyi piacig. És ha jól megy a lemez, jövőre elkezdünk szervezni egy koncertturnét… tehát láthatod: soha nincs megállás. Nem is tudnék hátradőlni! És ez visz előre.

-Mennyire lett személyes a szólóalbumod?

-Úgy gondolom, a zenében a személyes hangvételű dalszövegekkel lehet sikert elérni, hiszen egy dal mindig üzenet. És ha az nem belülről jön, egy belső érzetből, akkor inkább ne is írják meg. A saját dalaim szövegei mindig saját megélt élményeimen alapulnak, ezért sosem beszélek olyasmiről, amit nem éltem át. Az álszent és hazug dolog lenne.

-Attól nem tartasz, hogy túlságosan kiadod magad, ha személyes szövegeket írsz?

-Nem, mert úgy érzem, vagyok annyira tapasztalt, hogy tudjam: hol vannak a határok. Viszont vannak olyan érzések, amelyeket ki kell mondanom, magammal szemben is. És ez nekem nagyon jó érzés. Például az Önarcképek című dalban olyasmikről mesélek, amik velem történtek. És ha valaki egy kicsit is magára ismer a dalaim által, és tudja, hogy nincs egyedül, a rossz dolgok nem csak vele történnek meg, hanem másokkal, mondjuk velem is, akkor már boldog vagyok.

-Milyen az a Miller Zoli, akit majd a lemezen hallhatunk?

-Fehér és fekete – nevet.

-Miért ezeket a dalokat választottad?

-Az Egyszer véget ér c. Máté Péter dalt rá kellett tenni, mert azzal nyertem meg tavaly a Csináljuk a fesztivált kettes sorozatát. Ezen kívül nagy kedvencem a Hazám c. dal, és a Robert Palmer dalt, az Addicted to Love-ot is régóta szeretem. A Nagy utazást pedig Mahó Andival énekeltük, és most egyedül is fel akartam venni. Robbie Williams pedig azért áll közel hozzám, mert szerintem igazi egyéniség. Érdekessége még e dalnak, hogy a magyar szöveget Harsányi Levente barátom írta.

-Az éneklés mellett ne felejtsük el, hogy több musicalben is szerepelsz. Énekesnek vagy színésznek tartod magad inkább?

-Tulajdonképpen összegyúrtam ezt a kettőt, hiszen számtalanszor énekesként állok közönség elé, máskor viszont színészként nyilvánulok meg. Mindenki eldönti, hogy melyik tetszik neki, és melyik vagyok a számára inkább.

-Az Anna Kareninában te alakítod Vronszkijt. Láttam a darabot: olyan kimeríthetetlen energia van benned! Mégis honnan?

-Erre egy gyönyörű Edda-idézettel szeretnék válaszolni: „Őstől örökölt a tűz”. Ennyi. Van. Ezt nem lehet tanulni, viszont vigyázni kell rá. És néha kordában is kell tartani.

-A magánéleti énedhez mennyire áll közel ez a hihetetlen erő?

-Én abban is olyan vagyok, bár kettős ez a dolog: egy pillanat alatt tudok lángra lobbanni, majd hirtelen elönt a nyugalom. Egyébként nagyon pozitív ember vagyok, de a negatív dolgokra is fel akarom hívni a figyelmet. Mert azokból tanulni kell!

-A sok teendőd mellett hogy marad időd a magánéltedre?

-Ez tényleg mozgalmas időszak az életemben, de épp mondtam a páromnak, hogy abból a szempontból könnyebb, hogy mostanában nem játszom sokat. Ő délután ötkor vagy fél hatkor fejezi be a munkát, és próbálom úgy időzíteni a programomat, hogy addigra végezzek én is. De azt gondolom, hogy amit csak lehet, közösen csinálunk. Emellett a kisfiammal, Dáviddal is próbálok annyi időt tölteni, amennyit csak tudok. Például holnap én viszem zongorázni, és utána vízilabdára.

-Még egy nagyon könnyű kérdés, ami nagyon nehéz is egyben: most boldog vagy?

-Abszolút! Maximálisan! Köszönöm, ami az életemet, vágyaimat illeti, minden a legnagyobb rendben van!

Szöveg: Balogh Mia

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Szex-Szerelem

5 lány elmesélte a legdurvább lekoppintós sztoriját

5 lány elmesélte a legdurvább lekoppintós sztoriját

Nincs is annál kellemetlenebb, mint amikor valakinek el kell mondanod, hogy nem jön be neked. 5 bevállalós csaj elárulta, milyen durva módszerrel szabadult meg a hódolójától.

Ezt gondolják valójában a pasik a menstruáció alatti szexről

Minden hónapban kötelezően parkolópályára állítjátok a hancúrozást, amikor megjön? Végre kiderült, hogy valójában hogy állnak a pasik a piros betűs kérdéshez!

Kiderült: Ennyi ideig tart a jó szex

Gondolkodtál már azon, hogy vajon mennyi ideig tarthat egy ideális lepedőakrobatika? Most egy friss kutatásnak köszönhetően végre választ kaphatsz a kérdésedre!

Ezért ne színleld SOHA az orgazmust!

Ha néha veled is előfordul, hogy megjátszod a nagy ÓÓÓ-t, akkor jobb, ha sürgősen leszoksz róla. Eláruljuk, miért!

Ezt tedd, ha két pasiba vagy szerelmes

Sokszor szinte elképzelhetetlennek tartod, hogy rád találjon az igazi, most viszont egyszerre két fiú is ellopta a szívedet? Ne aggódj, erre a helyzetre is van megoldás!

Az új szexpózt te is ki akarod próbálni!

Sosem tapasztalt Ó-élményben lehet részed, ha a pasid ráveszed erre a szexpózra. Nyugi, csak elsőre tűnik nehéznek, de hidd el, a végén ő is hálás lesz, amiért teljesítette a kívánságod.

„A barátom az exe nevét mondta álmában”

Ezzel a lánnyal megtörtént minden csaj rémálma: a pasija szerelmet vallott volt barátnőjének alvás közben!

3 dolog, amire a srácok az ágyban vágynak, de nem merik elmondani

Mi már tudjuk, mi lenne a pasid 3 szex-kívánsága, amit persze semmi pénzért nem árulna el. Neki ciki bevallani, neked viszont térkép a Nagy Óóó(z) földjére.

Szakított a pasijával, mert az egy ágyban aludt a húgával

Szuper, ha valaki jóban van a testvérével. De vannak olyan esetek, amikor már zavaró a szoros kapcsolat.

5 jel, hogy 2018-ban szakítani fogtok a pasiddal

Ha ezeket a jeleket tapasztalod a kapcsolatodban, lehet, hogy idén újra a szinglik táborát fogod erősíteni!

Megcsalta a vőlegénye, most a szüzességét árulja

Az már nem újdonság, hogy valaki a neten árulja a szüzességét azért, hogy finanszírozza, mondjuk a tandíját. De az már biztosan, hogy valaki így álljon bosszút az exén, amiért megcsalta őt!

6 titok a zuhanyzós szexről, amit a pasik sohasem mondanának el

Szex a zuhanyban - izgalmasnak hangzik, nem? Hát a pasik szerint viszont egyáltalán nem annyira szexi, mint te azt gondolod!

Kérdések, amiktől minden pasi kiborul

Talán nem is gondolnád, de néhány ártatlannak tűnő kérdéssel is fel tudod húzni a srácokat. Eláruljuk, mik azok a témák, amiket a pasik a legijesztőbbnek tartanak egy kapcsolatban. Legalábbis akkor, ha nem jól kérdezel...