2011.02.21.@ 17.02

Megtalálhatom az Igazit a bárpultnál?

Fél év szingliség és egy egyéjszakás kaland után úgy döntöttem, mostantól nem érem be kevesebbel az Igazinál. Ezért a csajokkal nyakunkba vettük a várost, hogy kiderítsük, lehet-e férjet fogni egy buliban.

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Mr. Sajnosfoglalt

Hogy ne pazaroljunk sok időt, elsőként A Menő Helyre mentünk. Csak tíz perce támasztottuk a pultot Jucival és Rozival, amikor megjelent három helyes fickó, 30-32 év körüliek. Az Armani-öltönyös rögtön mellettem foglalt helyet, és dumálni kezdtünk. Nem is próbált meg flörtölni, egyszerűen csak beszélgettünk, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga: melóról, a terveinkről (hoppá, most akar nyitni egy éttermet valamelyik görög szigeten) és arról, hogy mindketten szeretünk eldugott helyeken nyaralni. Eszméletlen, hogy mennyire egy hullámhosszon voltunk, és olyan megnyugtató érzés a szemébe nézni, hogy akár a végtelenségig szívesen folytattam volna a csevejt, de egyszer csak megcsörrent a Blackberryje. Valakivel szövegelt valamit, majd negyedórán belül megjelent egy csaj. A fickó olyan sajnálkozva nézett rám – miközben elnézést kérve felálltam az asztaltól –, mintha tudná: ha nem lenne barátnője, én pont megfelelnék neki, annyira egyformák vagyunk. Nem kérte el a számomat sem. Jobb lesz minél előbb elfelejteni!

Mr. Szexetkeresek

Egy hét múlva egy felkapott bárba ugrottunk le, ahol mindenki szexi táncot lejtett a félhomályban. Én egy Hulk-hasonmással szemeztem (jó, a bőre nem volt zöld, de a vállai legalább olyan szélesek). Táncoltunk, csókolóztunk, miközben Juci és Rozi hevesen mutogatták felém a hüvelykujjukat, jelezve, jó a pasim, és ők le is lépnek, hogy ne zavarjanak. Dumálni nem igazán tudtunk, viszont a fickóban volt valami állati szexi, aminek képtelenség ellenállni. Azt mondta, menjek fel a kérójába, és bár ez ellenkezik a fogadalmammal, mégis engedtem a csábításnak. Ahogy kinyílt a lakásajtó, totál pánikba estem! Hulk erőszakosan átkarolt, és a háló felé húzott, ahol mindenféle latexszerkók lógtak és még számtalan olyan szextárgy, amiről, őszintén szólva, azt sem tudom, mire valók. Kicsusszantam a keze közül, és a magas sarkúmmal a kezemben rohantam a buszmegállóig. Még jó, hogy nem a baltás gyilkos volt.

A cikk folytatását elolvashatod a márciusi Cosmóban!

Kapcsolódó cikkek:

Így értelmezd a pasi testbeszédét!

Hét tény a flörtölésről

Címkék: bárpultnál? igazit! megtalálhatom

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Szex-Szerelem

800 millióért adta el a szüzességét egy 19 éves modell

800 millióért adta el a szüzességét egy 19 éves modell

Újabb tini döntött úgy, hogy nem szerelemből szeretné elveszteni a szüzességét, hanem inkább eladja a neten! Ezért a lányért állítólag még egy híres hollywoodi sztár is bejelentkezett!

5 dolog, amit mondj el a pasinak az első randin

Parázol azon, hogy beáll a kínos csend az első tali alkalmával? Akkor most SOS mutatunk neked néhány témát, amit szinte kötelező bedobnod!

Ezért jobb az anál szex a pasik szerint

Ugye te is észrevetted már, mennyire rá vannak kattanva a srácok, ha megkörnyékezhetik a popsidat? A brit Cosmónak elárulták, hogy miért találják, ennyire izgatónak a dolgot!

4 millió forintba kerül a világ legdrágább vibrátora

Te képes lennél kiadni egy autó árát egy vibrátorért? Bizonyára neked is elképzelhetetlennek tűnik az ötlet, de állítólag a hollywoodi sztárok otthonában gyakran lapul egy-egy ilyen különleges kütyü!

Ezért fáj a fejed szex közben

Ha majd szétrobban a fejed, a nagy ÓÓÓ előtt, alatt, vagy után, ne aggódj, ezzel nem vagy egyedül!

8 pasi elárulta, mit érez akkor, amikor szerelmes

A nők folyton csak úgy áradoznak arról a bizonyos rózsaszín ködről, de a férfiak szinte soha nem beszélnek arról, mit éreznek, amikor szerelmesek. 8 bevállalós pasi viszont az amerikai Cosmónak most elárulta!

8 dolog, amit az első nagy szakításodból tanultál

Oké, szakítani szívás és most lehet, hogy a gödör legmélyén sírdogálsz, de hamarosan rá fogsz jönni, mennyire hasznos tapasztalatokkal gazdagodtál! Íme néhány közülük!