2011.11.14.@ 16.11

A hét szexi pasija: Fernando Verdasco

Ha eddig eszedbe sem jutott, hogy megnézz egy teniszmeccset, legújabb szexi pasink láttán biztosan odaragadsz majd a sportcsatorna elé, és az első perctől az utolsóig végigizgulod a mérkőzést.

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Fernando Verdasco 1983. november 15-én született Madridban. Nem meglepő, hogy a profi teniszezést választotta hivatásának, hiszen a családi ház kertjében két teniszpályán is játszhatott már egészen kicsi korától kezdve. A spanyol szépfiú első profi mérkőzését 2001-ben játszotta, első tornagyőzelmét pedig 2004-ben ünnepelhette. Már 2007-ben bekerült a top 30-ba a világranglistán, jelenleg a 23. helyen áll.

Sármjára a profi teniszezőnők is felfigyeltek, egy közvélemény kutatás szerint ugyanis őt tartják a legjóképűbb teniszezőnek. Éppen ezért a sajtó is kíváncsi rá: számos magazin címlapján szerepelt már, sokszor – a mi nagy örömünkre – igencsak hiányos öltözetben, és a divatcégek is gyakran kérik fel márkáik arcának, mint például a Calvin Klein.

Érdekességek

• 2008-ban kezdett randizgatni Ana Ivanovic szerb teniszezőnővel, akivel egy rövid ideig együtt is volt. Jelenlegi barátnője az amerikai modell, Jarah Marian.

• Szerepelt már a Cosmopolitan borítóján is, ahol meztelenül pózolva igyekezett felhívni a figyelmet a férfiakat érintő rákbetegségekre.

• Részt vett az idei budapesti Tennis Classics-on is, ahol a francia Gael Monfils volt az ellenfele.

• Legjobb barátja a szintén teniszező Feliciano López.

Csevegj tovább a témában a vadiúj Cosmo Fórumban!

Kapcsolódó cikkek:

A hét szexi pasija: Joe Manganiello

A hét szexi pasija: Ed Westwick

Számtalan kedvező ajánlat a Cosmopolitan AKCIÓI között!

Címkék: fernando pasija szexi verdasco

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Szex-Szerelem

Neten árulja a férjét ez a nő

Neten árulja a férjét ez a nő

Oké, veled is biztosan előfordult már, hogy nagyon idegesített a pasid egyik fura szokása. De azért mégsem adnád el a Facebookon, mint egy angol nő, ugye?

Ilyen a szex intim piercinggel

Tényleg jobb vele a hancúrozás? Valóban nagyobbat lehet élvezni? Na, és mennyire fájdalmas? Két lány és egy srác álnéven árulta el az amerikai Cosmónak, mi változott, miután megcsináltatták első intim piercingjüket!

Félkarú lányé a legviccesebb Tinder-profil

Fogadjunk, hogy te is kérted már meg valamelyik barátnődet, hogy készítsen rólad Tinder fotókat, igaz? Ez a lány elég egyedi megoldással dobta fel az adatlapját!

Rossz randijai miatt perel egy társkereső céget egy nő

Csupa balfékkel, mentálisan instabillal és megbízhatatlan alakokkal hozta össze a párkereső ügynöksége Darlene-t, akinek annyira elege lett, hogy beperelte őket!

A 7 legszebb pillanat egy kapcsolat elején

Rózsaszín köd, pillangók a hasban, állandó mosolygás, és persze őrületes hancúrozások - ugye te is átélted ezeket, mikor belezúgtál a pasidba? És ez még nem minden, a következő dolgokat tuti, hogy te is imádtad a kapcsolatotok elején!

8 pasis dolog, ami rosszabb, mint a megcsalás

Azt gondolnád, hogy nincs sokkolóbb annál, mikor rajta kapod mással hancúrozni a pasidat? Pedig a srácok bizony nagyon értenek a bosszantáshoz (is), íme, 8 szokás, ami ugyanolyan őrjítő tud lenni, mint egy félrelépés!

Ilyen pasi való hozzád a csillagjegyed szerint

Mindig is a szenvedélyes típusra buktál, vagy ellenkezőleg, inkább a visszafogott srácok jönnek be? Talán nem is gondolnád, de ennek mind köze van a horoszkópodhoz! Megmutatjuk miért!

Veszélyes az új fogamzásgátló módszer

Nemrég egy új fogamzásgátló módszer közül is választatnak a pasik, ami nagyon hasonló, mint az óvszer. Azonban az orvosok szerint nagyon veszélyes is lehet, ha ezt használják a párok.

Ez a legjobb szex utáni kaja

Szeretnél második randit az egyéjszakás kalandod után? Akkor figyelj oda, milyen ételre hívod meg a választottadat, mert egy friss felmérés szerint sok múlhat rajta!

Milyen egy férfi escort élete?

A szingli apuka, Madison James escortként dolgozik Londonban. Egyáltalán nem szégyenli munkáját, sőt, blogjában részletesen beszámol arról, milyen az élete egy pasinak, aki minden héten más befolyásos nővel bújik ágyba. 

Egy hétig minden nap maszturbált, ez történt

Gondoltál már arra, milyenek lennének a napjaid, ha minden nap örömet szereznél magadnak a hálóban? Egy amerikai újságíró csajszi kipróbálta és azonnal el is mesélte a tapasztalatait!

Ennél a kisfilmnél nincs ma meghatóbb

Ugye veled is előfordult már, hogy valakibe úgy belezúgtál, hogy a szíved majdnem kiugrott a helyéről, és a bármit bevállaltál volna a kiszemeltedért? Akkor ez a kisfilm biztos, hogy betalál nálad is!

Ezért vigyázz az exeddel, ha szakítás után barátkozni akar

Mindenki furcsának tartja, hogy a volt pasid az éjszaka közepén hívogat, mert elvileg annyira jóban vagytok egymással? Egy nemrég készült tanulmány szerint erős az esély arra, hogy a srác pszichopata vagy nárcisztikus személyiség, akik hajlanak arra, hogy barátok maradjanak az exükkel!