2014.06.27.@ 11.06

Ryan Gosling harcol a szerelméért

Úgy tűnik, Ryan Gosling nem csak a képernyőn romantikus, a szexi színész ugyanis fejébe vette, hogy nem hagyja, hogy szerelme egy másik pasi karjaiban kössön ki!

Szabó Vivien
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Ryan Gosling harcol a szerelméért

Már írtunk róla, hogy Hollywood legújabb szerelmespárja Rachel McAdams és Jake Gyllenhaal lehet, a két színész ugyanis nemrég együtt forgatta a Southpaw című filmet, és közben állítólag eléggé egymásba gabalyodtak.

Ez viszont nem mindenki számára jó hír, Rachel volt pasija, Ryan Gosling ugyanis teljesen bepánikolt attól, hogy élete szerelme végül más mellett köt ki. Ráadásul tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a McGosling páros anno azért szakított, mert nem tudtak együtt élni azzal, hogy a lesifotósok minden lépésüket követték. Ryan viszont ezek után – lássuk be, jogosan – elég nehezen vette, hogy Rachel mégis egy másik hírességgel jött össze!

Azt viszont, hogy ehhez az egészhez mit szól Ryan jelenlegi barátnője, Eva Mendes, persze senki sem firtatja, hiszen aki egyszer is látta a Szerelmünk lapjait, tudja, hogy Ryan és Rachel egymásnak lettek teremtve, igaz? Szóval hajrá, Ryan, mi szurkolunk, hogy visszaszerezd a szerelmedet!

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Szex-Szerelem

Anastasia szexi üzeneteit küldték el a pasijaiknak, ez történt

Anastasia szexi üzeneteit küldték el a pasijaiknak, ez történt

Képzeld a brit Cosmo szerkesztőségében négy bevállalós szerkesztő úgy döntött, hogy a Sötét ötven árnyalatából merít ihletet, ezért Ana és Christian sms üzeneteit küldték el a pasijaiknak! Nézd meg a mókás reakciókat!

Ilyen a tökéletes orál szex a fiúk szerint

6 srác vallott arról őszintén, milyen volt életük legjobb orál szexe. Valld be, te is kíváncsi vagy a pasik beszámolójára!

6 tipp, hogy lenyűgözd a pasid szüleit

Ijedten kapod fel a fejedet, amikor a pasid bejelenti, hogy szeretne hazavinni a szüleihez hétvégén? Mutatunk néhány trükköt, amivel könnyebben túlélheted az első találkát!

Így szexelj a menstruációd alatt

Alig várod, hogy végre belevessétek magatokat a pasiddal az éjszakába, de pont megjött? Nyugi, néhány trükkel kicselezheted a piroska-parát.

Pasik vallottak a legdurvább szex-üzikről, amit valaha kaptak

8 srác megengedte, hogy belekukkants a telefonjába, és elárulta, mi volt a legbizarrabb szex-üzenet, amit valaha egy csajtól kapott. Tuti, hogy már attól is zavarba fogsz jönni, hogy elolvasod őket!

Ez a szexpóz illik a csillagjegyedhez

Közeleg a tél és egyre több esős, hideg, bekuckózós nap vár rád, a csillagok pedig elárulják, hogyan dobd fel egy kicsit ezeket az összebújós éjjeleket!

800 millióért adta el a szüzességét egy 19 éves modell

Újabb tini döntött úgy, hogy nem szerelemből szeretné elveszteni a szüzességét, hanem inkább eladja a neten! Ezért a lányért állítólag még egy híres hollywoodi sztár is bejelentkezett!

5 dolog, amit mondj el a pasinak az első randin

Parázol azon, hogy beáll a kínos csend az első tali alkalmával? Akkor most SOS mutatunk neked néhány témát, amit szinte kötelező bedobnod!

Ezért jobb az anál szex a pasik szerint

Ugye te is észrevetted már, mennyire rá vannak kattanva a srácok, ha megkörnyékezhetik a popsidat? A brit Cosmónak elárulták, hogy miért találják, ennyire izgatónak a dolgot!

4 millió forintba kerül a világ legdrágább vibrátora

Te képes lennél kiadni egy autó árát egy vibrátorért? Bizonyára neked is elképzelhetetlennek tűnik az ötlet, de állítólag a hollywoodi sztárok otthonában gyakran lapul egy-egy ilyen különleges kütyü!

Ezért fáj a fejed szex közben

Ha majd szétrobban a fejed, a nagy ÓÓÓ előtt, alatt, vagy után, ne aggódj, ezzel nem vagy egyedül!

8 pasi elárulta, mit érez akkor, amikor szerelmes

A nők folyton csak úgy áradoznak arról a bizonyos rózsaszín ködről, de a férfiak szinte soha nem beszélnek arról, mit éreznek, amikor szerelmesek. 8 bevállalós pasi viszont az amerikai Cosmónak most elárulta!