2017.06.18.@ 10.06

Ilyen érzés nyitott házasságban élni

El tudnád képzelni, hogy egyszerre több fiúba is szerelmes legyél és akár mindkettejükkel legyen kapcsolatod is? Most egy nyitott házasságban élő lány őszintén vallott arról, hogy milyen érzés osztozni a szerelmen.

Bangó Boglárka
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Ilyen érzés nyitott házasságban élni

Reggel felébredsz nyomsz egy puszit a szerelmed arcára, majd lent az ajtónál már vár az aktuális barátod, akinek boldogan a nyakába ugrasz és indultok is a moziba, majd fel hozzá. Persze az otthon hagyott fiúd sem tétlenkedik, hiszen délután randija lesz egy csodaszép lánnyal, akivel szuperül megértik egymást, és akivel a szex is fantasztikus. Furán hangozhat, pedig sok pár van, akik a poliamoria, vagyis a többszerelműség mellett teszik le a voksukat. Egy Sara nevű lány most őszintén beszélt arról, milyenek a mindennapjaik a férjével, akivel már évek óta nyitott házasságban élnek.

„Emlékszem, amikor először megláttam Bent, soha nem éreztem még ilyen erős vonzalmat senki iránt” – kezdi a nem mindennapi történetüket Sara. – Az egyetem első napján találkoztunk és hamar szerelem lett a kezdeti barátságból. Ben már akkor is nagyon nyitott volt mindenre, ezért szinte meg sem lepődtem, amikor először felhozta az ötletet, hogy mi lenne, ha nem csak kettőnkre korlátozódna a kapcsolatunk. Még nem voltunk régóta együtt, de éreztem, hogy benne lennék a dologban, mert nekem ő volt az első férfi az életemben és mindketten tartottunk tőle kicsit, hogy idővel előjönne majd bennem a »nem éltem ki magam« érzés.”

Ha most azt gondolod, hogy tuti a srác volt az első, aki először mással is kavart, akkor nagyon meg fogsz lepődni: „Már két éve együtt voltunk, amikor találkoztam egy fiúval és tudtam, hogy vele el tudnám képzelni, hogy kicsit közelebbről is megismerjem, szóval elkezdtünk randizni. Ben meglepően jól fogadta és ez volt az a pont, amikor eldöntöttük, hogy mindketten szabadon kavarhatunk másokkal is, amitől először nagyon féltem, de magam is meglepődtem, hogy mennyire nem zavart, amikor az egyik vacsoránál szóba került egy esélyes női név is.” És hogy mennyire volt komoly egy-egy minikapcsolatuk? A ma is boldog házasságban élő lány erről is mesélt: „Volt egy fiúm, akivel majdnem egy évig találkozgattam, sőt egyszer nála is töltöttem az egész éjszakát, ami nem is csoda, hiszen nagyon szerelmes voltam belé. Nem azt a mély szeretet éreztem iránta, mint Ben iránt, ez az érzés csak az övé, de valódi szerelem volt. Amikor szakítottunk, a férjem egész este vigasztalt, majd egyszer csak hangosan elkezdtünk nevetni, mert rájöttünk, hogy mennyire bizarr az egész jelenet.”

A házaspár különleges viszonyáról csak Sara testvére és sógora tud, ami hatalmas könnyebbség számukra, hiszen másokkal is megoszthatják a tapasztalataikat: „A húgom először furán nézett rám és nem értette, hogyan lehetséges, hogy nem ölt meg akkor sem a féltékenység, amikor Bennek 8 hónapon át két barátnője is volt, akikről tudtam, hogy igazi bombacsajok és a férjem rajong értük. Erre mindig azt válaszoltam neki, hogy az egyik legfontosabb a közös szabályaink betartása, ami azt jelenti, hogy nem mutatjuk be az aktuális partnereinket egymásnak és közös ismerősökkel sosem kezdünk. Hetente pedig 1-2 randinál többet nem szánunk másokra, hiszen egymás társaságában érezzük a legjobban magunkat. Mi mindig mindent meg tudtunk beszélni egymással, ami elengedhetetlen egy ilyen nyitott felállásban. Kommunikáció és őszinteség nélkül halálra lenne ítélve a kapcsolatunk.”

A lassan már 7 éve nyitott házasságban élő Ben és Sara jelenleg még nem készek arra, hogy gyereket vállaljanak, ahogy arra sem, hogy feladják mostani életstílusukat. „Ez persze nem jelenti azt, hogy soha nem akarunk majd kisbabát, de az biztos, hogy nem a gyerek miatt adnánk fel a nyitottságunkat, még úgy sem, hogy lehet nem lesz ez így mindig. Lehet, hogy egyszer majd úgy döntünk, hogy monogámok leszünk, de úgy ahogy eddig is mindent, ezt is őszintén fogjuk majd megbeszélni. Egy biztos: jöhetnek új fiúk, szerelmek, de az egyetlen igazi és örök az életemben Ben. Ez az egyetlen, ami sosem fog megváltozni.”

Címkék: kapcsolat nyitott házasság nyitott kapcsolat poliamoria szerelem szex

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Szex-Szerelem

10 pasi elárulta, melyik ruhadarab a legszexibb egy nőn

10 pasi elárulta, melyik ruhadarab a legszexibb egy nőn

Azt gondolnád, hogy csak a csipkés fehérnemű lehet befutó az ágyban? Akkor tévedsz! Néhány bevállalós srác elárulta, hogy sokkal meghökkentőbb ruhadarabokra is be tud indulni!

Ezek voltak 2017 legromantikusabb eljegyzései

Ha végiggörgeted ezt a love-listát, tuti, hogy szükséged lesz egy csomag papírzsepire!

6 szextipp, ha csendben kell csinálnotok

Közeleg a karácsony és végiglátogatjátok a pasiddal a rokonokat? Nem kell, hogy az ünnepi időszak a szexmentes napokról szóljon, létezik néhány trükk, amivel senki nem fogja meghallani, ha titokban egymásnak estek...

6 lány őszinte vallomása a nászéjszakáról

Pezsgőbontás és rózsaszirmok? Néhány bevállalós olvasó őszintén elárulta, milyen érzés volt átesni életük legemlékezetesebb éjszakáján!

„Miért csalom meg folyton a feleségem?”

Ugye te is gondolkoztál már azon, hogy miért lép félre valaki, amikor látszólag boldog házasságban él? Egy fiatal pasi úgy döntött, őszintén kitálal mindent a brit Cosmopolitannek!

6 sztár vallomása a repülős szexről

Hallottál már a Mile High Clubról? Na, ne valami menő szórakozóhelyre gondolj, Amerikában ezt a kifejezést használják azokra a bevállalós párokra, akik hancúroztak már repülőn. Szerinted kik lehetnek a tagjai?

Karácsonyi szexjátékszer? Igen, már ilyen is van!

A jókislányoknak ma reggelre fincsi édességet és cuki meglepiket hozott a Mikulás, a rossz kislányoknak pedig virgácsot, na és lehet, hogy ilyen karácsonyi cukros dildót!

Ezt tedd, ha a szüleid nem bírják a pasidat

Minden úgy alakul köztetek, mint a tündérmesében, de a családod ellen-akciója beárnyékolja a szerelmeteket? Eláruljuk, mit tehetsz, ha a szüleid nem bírják a nagy Ő-t!

Ez lehet 2018 legszexibb naptára!  

Mit szólnál, ha jövő évben minden hónapban egy szívdöglesztő, vörös hajú pasi kacsintana rád a falinaptáradról?

6 dolog, amit egy orál szex kurzuson tanítanak

Mindig is érdekelt, de nem merted megkérdezni? A brit Cosmo egyik bevállalós újságírója kiderítette, mik azok a trükkök, amiket egy orál szex tanfolyamon lehet elsajátítani!

Ez történik a testeddel, ha keveset szexelsz

Régóta nem ágytornáztál senkivel, és már nem is emlékszel, mikor jutottál utoljára a csúcsra? Olvasd el, mi történik akkor, ha nem hancúrozol eleget!

Megtalálta a lánya „szexjátékát”, ez történt

El tudsz képzelni annál kínosabb szitut, mint mikor az egyik szülőd megtalálja a hálószobai játékszeredet? Egy lány nemrég átélte, bár lehet apukájának sokkal cikibb volt, miután megtudta, mi az!

7 jel, hogy kapcsolatfüggő vagy

Gyakran zúgsz bele menthetetlenül olyan pasikba, akikkel nem garantált a happy end? Egy brit párkapcsolati szakértő, Helen Mia Harris elárulta, hogyan veheted észre, hogy szerelemfüggőségben szenvedsz!