2014.10.21.@ 16.10

Őrült zaklató tört be Miley Cyrus bulijába

Miley egyetlen percre sem érezheti magát biztonságban! Egy elvakult rajongójának ugyanis egy ügyes csellel még az öltözőjébe és a privát bulijába is sikerült bejutnia, sőt, még el is büszkélkedett vele!

Szabó Vivien
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Őrült zaklató tört be Miley Cyrus bulijába

Hiába kíséri mindenhova biztonsági őrök hada Miley Cyrust, még így is állandó veszélyben van. Egy megszállott rajongó ugyanis bebizonyította, milyen könnyű kijátszani az énekesnő védelmét, és így sikerült a közelébe férkőznie! A 23 éves Anthony Skinner elérte, hogy szemtől-szemben is láthassa a kedvencét a Bangerz turné egyik koncertjén Sydney-ben, méghozzá úgy, hogy álcázta magát. A csellel ráadásul el is büszkélkedett egy Instagramra feltöltött fotóval, amin egy neon mellényben és egy seprűvel a kezében áll:

„Takarítónak tettettem magam, és benindzsáztam magam a @mileycyrus privát afterpartijára.” – írta a képhez.

Skinner egyébként épp az Allphones Aréna parkolójában várakozott, amikor észrevette, hogy az egyik takarító szertár nyitva maradt, és rögtön elcsent egy bakancsot, egy mellényt és néhány ott tartott eszközt. A pasi szerint a biztonsági személyzet rá sem nézett, ahogy maga előtt tolt egy szemetes tárolót és lazán besétált a backstage-be. Ezek után pedig valóban nekiesett a takarításnak, hogy ne keltsen gyanút, és legalább egy órán keresztül ürítette a kukákat, és fel is sepert, mire megjelent Miley a biztonsági őrei kíséretében. „Az egész agyam totál kiürült, amikor megláttam, és totál lemerevedtem. Csak annyit tudtam kinyögni, hogy „Szia”. Ekkor Miley rám nézett, elmosolyodott, és ment tovább.” – mondta a srác.

Ez előtt az akció előtt Skinner különben egy másik tervet is kidolgozott, hogy felvehesse a kapcsolat a sztárral! A koncert előtt ugyanis odaadott egy kabátot az énekesnő csapatának egyik tagjának, és azt mondta, hogy egy neves tervező kreálta. A kabátban pedig elrejtett egy levelet, amire felírta minden elérhetőségét, hátha Miley felkeresi, hogy megköszönje neki az ajándékot.

„Én nem hívnám magamat.” – zárta le ironikusan a pasi, aki így is büszke arra, hogy sikerült kicseleznie a biztonsági őröket. Hát, szegény Miley tényleg retteghet, hiszen nemrég még az otthonába is betörtek, és most újabb oka lesz, hogy megerősítse a személyes védelmét!

Címkék: botrány Instagram miley cyrus sztár sztárhír zaklató

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Selena Gomez és The Weeknd a közös kutyájukon veszekednek?

Selena Gomez és The Weeknd a közös kutyájukon veszekednek?

Az énekesnő és exepasija nem tudják eldönteni, kinél maradjon a kisállat.

Így jött össze Serena Rigacci és Gulyás Roland

Megszólalt az X-Faktor szerelmespárja! A versenyzők elárulták, mikor jöttek rá, hogy több van köztük, mint barátság.

Tóth Vera előtte-utána fotót posztolt fogyásáról

Az énekesnő megmutatta, hogy néz ki a teste most, és hogy nézett ki két éve ilyenkor. Döbbenetes, mennyit változott!

6 sztár, aki meglepően későn vesztette el a szüzességét

Mindenki emlékszik az elsőre. Még a celebek is. Pláne, ha olyan sokáig vártak rá, mint ők!

Bill Skarsgard vezeti 2017 új kedvenceinek listáját!

192 centi, 27 éves, és már az AZ előzetesével rekordot döntött. A Cosmo új kedvencét nem csak te bírod, a netezők is imádják – annyira, hogy idén ő vezeti az IMDb népszerűségi listáját.

Összejött az X-Faktor két döntőse

Hetekig tartó szoros barátság után úgy tűnik, szintet lépett Serena Rigacci és Gulyás Roland kapcsolata, ami a tegnapi Comet óta a rajongók előtt sem titok többé.

Amal és George Clooney megint ikreket várnak?

Lehet, hogy a sztárpár annyira szerencsés, hogy hamarosan már hat tagú lesz a családjuk? A legújabb pletykák szerint minden esély megvan rá!

Rihannát eljegyezte a pasija?

Nagyon rövid ideje tart románcuk de úgy néz ki, hogy a pár máris készen áll a következő lépésre, ami az esküvő. Csekkold le te is RiRi eljegyzési gyűrűjét.

J.K Rowling elárulta, mit gondol Johnny Deppről

Te is várod már a Legendás lények folytatását? Az összes varázsvilág-rajongó is így volt ezzel, azonban az írónő alaposan kiakasztotta a fanokat...

Kylie Jenner karácsonyfájáról beszél ma mindenki

A sztárcsajszi rajongói szerint a díszek színei születendő babája nemére utalnak.

Selena Gomez és Justin Bieber hamarosan összeházasodik?

Kíváncsian várod, hogyan folytatódik a cuki szerelmespár mesébe illő sztorija? Nagyon úgy tűnik, hogy a következő lépéshez értek, ami a házasság!

De ciki! Vilmos herceget összekeverték Harry herceggel

Elöljáróban annyit elárulunk, hogy Vilmos herceg szuperviccesen reagált a kínos tévedésre...

Ilyen volt Meghan Markle első esküvői ruhája

A leendő hercegnének nem ez lesz az első házassága. De vajon mennyire fog hasonlítani az új menyasszonyi ruhája a régire?