2014.10.31.@ 05.10

Micsoda? Ashton Kutcher félrelépett?

Mióta megszületett Ashton Kutcher és Mila Kunis kislánya, a színész sugárzik az örömtől és igazi mintaapuka lett. Ám most kiderült egy sokkoló titok, ami tönkreteheti a boldogságát!

Kovács Brigitta
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Micsoda? Ashton Kutcher félrelépett?

Az utóbbi időben úgy tűnt, nem is lehetne tökéletesebb Mila Kunis és Ashton Kutcher élete, hiszen nagy izgalommal várták első közös bébijük érkezését, aki pontosan egy hónappal ezelőtt meg is született. Ám a kis Wyatt Isabelle szülei között most tutira mosolyszünet van, mivel kiderült, hogy Ashton régebben megcsalta Milát. Képzeld, egy Linn Massinger nevű profi sminkes lány rukkolt elő azzal a sztorival, hogy bizony elég intim pillanatokat élt át a Két pasi meg egy kicsi sztárjával, méghozzá akkor, amikor már együtt járt Mila Kunis-szal. A két sztár ugyanis 2012 áprilisában kezdett el randizgatni egymással, Linn pedig júniusban ‘vendégeskedett’ Ashton lakásán. A csajszi elmondása szerint Ashton a haverjaival üldögélt egy bárban, ahol kiszúrták egymást, a színész szemezni kezdett vele és az asztalukhoz hívta. Majd az egész társaság Ashton hollywoodi lakásán kötött ki, később pedig, mikor a csapat nagy része már elkezdett szállingózni hazafele, a szőke lány és a sztár vadul csókolózni kezdtek egymással, és végül a hálóban kötöttek ki.

Linn Massinger

„Csak megfogta a kezem, és az emeletre vitt” – mesélte Linn a The Sun című újságnak, de hozzá tette, hogy ennél több nem történt, mert Ashton hiába szeretett volna lefeküdni a lánnyal, ő visszautasította a dolgot. A szőke sminkes ráadásul bizonyítani is tudja a történetét: egy fotóval, amin egymáson fekszenek Ashtonnal, mert a sok alkoholtól egyszerűen elaludtak. Sőt, másnap Ashton állítólag még egy üzenetet is küldött Linnek, amiben azt írta, szeretne máskor is találkozni vele, vagyis biztosan voltak még tervei vele….


De nem ez az első, hogy Ashtont félrelépésen kapják, mert annak idején Demi Moore pontosan azért vált el tőle, mert megcsalta, ráadásul éppen a házassági évfordulójukon. Mila pedig a barátai szerint pont azért hezitált sokáig, hogy Ashton-e az Igazi, mert nem bízott a hűségében. Sajnos, most tényleg kiderült, hallgatnia kellett volna a megérzéseire! Bár az is igaz, hogy azóta a dögös sztár teljesen megváltozott, és mindennél jobban szereti Milát, na és újszülött kislányukat… Szóval mi azért drukkolunk nekik, hogy kibéküljenek!

Címkék: Ashton Kutcher bébi félrelépés gyerek megcsalás Mila Kunis viszony

Még több Sztárhírek

Selena Gomez és The Weeknd a közös kutyájukon veszekednek?

Selena Gomez és The Weeknd a közös kutyájukon veszekednek?

Az énekesnő és exepasija nem tudják eldönteni, kinél maradjon a kisállat.

Így jött össze Serena Rigacci és Gulyás Roland

Megszólalt az X-Faktor szerelmespárja! A versenyzők elárulták, mikor jöttek rá, hogy több van köztük, mint barátság.

Tóth Vera előtte-utána fotót posztolt fogyásáról

Az énekesnő megmutatta, hogy néz ki a teste most, és hogy nézett ki két éve ilyenkor. Döbbenetes, mennyit változott!

6 sztár, aki meglepően későn vesztette el a szüzességét

Mindenki emlékszik az elsőre. Még a celebek is. Pláne, ha olyan sokáig vártak rá, mint ők!

Bill Skarsgard vezeti 2017 új kedvenceinek listáját!

192 centi, 27 éves, és már az AZ előzetesével rekordot döntött. A Cosmo új kedvencét nem csak te bírod, a netezők is imádják – annyira, hogy idén ő vezeti az IMDb népszerűségi listáját.

Összejött az X-Faktor két döntőse

Hetekig tartó szoros barátság után úgy tűnik, szintet lépett Serena Rigacci és Gulyás Roland kapcsolata, ami a tegnapi Comet óta a rajongók előtt sem titok többé.

Amal és George Clooney megint ikreket várnak?

Lehet, hogy a sztárpár annyira szerencsés, hogy hamarosan már hat tagú lesz a családjuk? A legújabb pletykák szerint minden esély megvan rá!

Rihannát eljegyezte a pasija?

Nagyon rövid ideje tart románcuk de úgy néz ki, hogy a pár máris készen áll a következő lépésre, ami az esküvő. Csekkold le te is RiRi eljegyzési gyűrűjét.

J.K Rowling elárulta, mit gondol Johnny Deppről

Te is várod már a Legendás lények folytatását? Az összes varázsvilág-rajongó is így volt ezzel, azonban az írónő alaposan kiakasztotta a fanokat...

Kylie Jenner karácsonyfájáról beszél ma mindenki

A sztárcsajszi rajongói szerint a díszek színei születendő babája nemére utalnak.

Selena Gomez és Justin Bieber hamarosan összeházasodik?

Kíváncsian várod, hogyan folytatódik a cuki szerelmespár mesébe illő sztorija? Nagyon úgy tűnik, hogy a következő lépéshez értek, ami a házasság!

De ciki! Vilmos herceget összekeverték Harry herceggel

Elöljáróban annyit elárulunk, hogy Vilmos herceg szuperviccesen reagált a kínos tévedésre...

Ilyen volt Meghan Markle első esküvői ruhája

A leendő hercegnének nem ez lesz az első házassága. De vajon mennyire fog hasonlítani az új menyasszonyi ruhája a régire?