2014.11.05.@ 05.11

Lady Gaga meztelenül lépett színpadra

Lady Gaga legutóbbi fellépése minden eddiginél botrányosabbra sikerült, ugyanis a nézők előtt vetkőzött meztelenre!

Kovács Brigitta
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Lady Gaga meztelenül lépett színpadra

Azt már megszokhattad Lady Gagától, hogy nem igazán szégyenlős, és gond nélkül dobja le magáról a ruháit. Fogadjunk, szinte már meg sem lepődsz azon, ha fehérneműben lép az utcára, vagy éppen melltartó nélkül indul bulizni. Sőt, már pucéran is láthattad egy igazán extrém felvételen. Ám az még tőle is igazán sokkoló, hogy egy teljes aréna közönsége előtt villantsa meg az intim testrészeit!

Pedig a „The ARTPOP Ball” fantázianevű világkörüli turnéjának legutóbbi, bécsi koncertjén éppen ez történt. Lady Gaga semmit sem hagyott a képzeletnek, így mindenki láthatta a meztelen melleit, és a fenekét is csupán egy neccharisnya és neon színű tanga „takarta”. Az egyik száma alatt ugyanis úgy döntött, hogy nem a színfalak mögött öltözik át, hiszen az tiszta időpazarlás, így a színpadon vetkőzött le. A sztriptíz előadásnak is beillő jelenet alatt ugyan hátat fordított a tömegnek, de azért így is mindenki alaposan szemügyre vehette a testét, és persze a fotósok is  megörökítették. Utána belebújt egy extrém felsőbe és folytatta a koncertet, de a nézőket így is sikerült teljesen sokkolnia. Itt csekkolhatod a megdöbbentő felvételt:

 

És ha ez még nem lenne elég, mutatunk képet az énekesnő halloweeni kosztümjéről is, amit egy párizsi buliban viselt a hétvégén. Egy biztos: minden tekintet rászegeződött a partiban, és ezúttal nem az extrém sminkje vagy frizkója miatt…

Címkék: botrány fotó Halloween kép koncert lady gaga meztelen pucér turné

Még több Sztárhírek

Brooklyn Beckham újra együtt az exbarátnőjével!

Brooklyn Beckham újra együtt az exbarátnőjével!

Amiről eddig csak találgatni lehetett, most már bizonyos: a legidősebb Beckham fiú ismét összejött Chloë Grace Moretzcel!

Majdnem ő játszotta Serenát a Gossip Girlben

Te el tudnád képzelni, hogy Blake Lively helyett valaki más alakítja a menő Serena Van Der Woodsent? Ugye, hogy nem!? Pedig nem sokon múlt, hogy egy másik sztárcsajszi kapja meg a szerepet...

Csajháború van Kendall és Kylie Jenner között?

Lehet, hogy a testvérpár igazából annyira irigykedik egymás sikereire, hogy igazából utálják egymást?

Rosszabbodott Lady Gaga állapota

Úgy tűnik, az énekesnő állapota folyamatosan romlik, és már annyira rosszul van, hogy a turnéját is le kellett mondania!

Őrülten féltékeny a pasija Selena Gomezre?

Te mit szólnál, ha a barátod más lánnyal csókolózna? Naná, hogy kiakadnál! Ugyanígy van vele az énekesnő pasija, The Weeknd is...

Az Emmy-díjátadó legemlékezetesebb pillanatai

Idén is átadták a legmenőbbnek számító tévés díjakat, a sztárok pedig most is feldobták a hangulatot! Összegyűjtöttük neked a legfontosabb pillanatokat!

Hihetetlen, mit tett György herceg az iskolában

A kis György még csak két hete jár iskolába, de szülei máris aggódnak miatta. Kiderült, hogy a cukiság simán visszaél hercegi címével, és megfenyegeti osztálytársait.

Hogyan lett zombi Taylor Swiftből?

Végre benézhetsz a Look What You Made Me Do klipjének kulisszái mögé. Csekkold, hogyan alakították szinte felismerhetetlenné az énekesnőt!

8 pár vallomása, akik az esküvőig vártak a szexszel

Talán elsőre furcsán hangzik, hogy ma valaki képes várni a házasságig első alkalommal, mégis létező trend. De vajon mennyiben másabb így a szex? Az alábbi történetekből kiderült!

Angelina Jolie bizarr módon próbálja visszaszerezni Brad Pittet?

Vagy ennyire kétségbe van esve a színésznő, vagy teljesen megbolondult: Angie állítólag a fekete mágiához fordult, hogy rendbe hozza az életét!

Minden idők legkínosabb celebinterjúi

Még a hírességek is tudnak zavarbaejtő dolgokat mondani a kamerába, vagy furán viselkedni. Pláne élő adásban.

Így csetelsz a csillagjegyed szerint

Nem is sejted, mennyi mindent elárul rólad egy egyszerű üzi, amit a BFF-ednek vagy a pasidnak küldesz!

Ezt gondolják a sztárok az öregedésről

Míg a legtöbben nem képesek elfogadni, hogy az idő vasfoga sajnos előbb-utóbb meg fog látszódni a külsejükön, addig ezek a menő sztárok büszkén vállalják a szitut!