2014.11.10.@ 05.11

Újabb botrány a királyi családban

Az angol királyi családban mostanában egymást érik a botrányok: Harry herceg őrült bulizása, majd Katalin hercegné és Vilmos veszekedése után most Pippa Middleton miatt áll a bál a palotában…

Kovács Brigitta
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Újabb botrány a királyi családban

Katalin hercegné húga már nem először okoz botrányt, hiszen korábban is sokat kritizálták, hogy csak híres tesóját kihasználva próbálja építeni saját karrierjét. Sőt, pár hónapja a királyi családot is kiakasztotta, mikor egy interjúban arra panaszkodott, milyen nehéz az élete, mióta ismert lett. Most pedig a New York Post forrása szerint azzal sikerült kiborítania a családját, hogy elvállalt egy riporteri állást a Today Show című tévéműsorban.

A királynő szerint ugyanis ez a pozíció egyáltalán nem megfelelő Katalin hercegné húgának, és meglehetősen rossz szemmel nézi, hogy Pippa a médiában szeretne dolgozni, mert attól fél, hogy így még több bizalmas információ szivárogna ki a palotából. Erzsébet királynő emiatt még azt is kilátásba helyezte, hogy ha Pippa bármilyen formában ismét szégyent hoz rájuk, kitagadja a királyi családból, és többet semmilyen hivatalos eseményen nem vehet részt velük. És hogy mit szól mindehhez Katalin? Képzeld, a lapnak nyilatkozó forrás szerint ezúttal a királynő oldalára állt, mivel őt is zavarja, hogy Pippa ennyit szerepel a médiában. De vajon sikerül lebeszélniük, vagy a fiatalabb Middleton-lány inkább szembeszáll a családjával?

Címkék: állás botrány Katalin hercegnő Kate Middleton királyi család média munka pippa today show veszekedés

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Megvan Harry herceg és Meghan Markle esküvőjének dátuma

Megvan Harry herceg és Meghan Markle esküvőjének dátuma

Eddig csak annyi volt biztos, hogy a royal-pár esküvője jövő tavasszal lesz, most viszont a pontos dátumot is elárulták.

Angelina Jolie nagyon rég nézett ki ilyen jól!

A színésznő a válás óta nem igazán volt bombaformában, most viszont csak úgy ragyogott!

Végre! Jön Selena Gomez új albuma

Még egy ok, amiért már nagyon várjuk 2018-at: a sztárcsajszi megerősítette, hogy jövőre érkezik legújabb albuma!

Durván kiakadtak a netezők Taylor Swiftre

Az énekesnő csak megköszönte rajongóinak az elmúlt egy évet, sokan viszont felháborodtak ezen, ugyanis teljesen félreértették a sorait.

Selena Gomez és The Weeknd a közös kutyájukon veszekednek?

Az énekesnő és exepasija nem tudják eldönteni, kinél maradjon a kisállat.

Így jött össze Serena Rigacci és Gulyás Roland

Megszólalt az X-Faktor szerelmespárja! A versenyzők elárulták, mikor jöttek rá, hogy több van köztük, mint barátság.

Tóth Vera előtte-utána fotót posztolt fogyásáról

Az énekesnő megmutatta, hogy néz ki a teste most, és hogy nézett ki két éve ilyenkor. Döbbenetes, mennyit változott!

6 sztár, aki meglepően későn vesztette el a szüzességét

Mindenki emlékszik az elsőre. Még a celebek is. Pláne, ha olyan sokáig vártak rá, mint ők!

Bill Skarsgard vezeti 2017 új kedvenceinek listáját!

192 centi, 27 éves, és már az AZ előzetesével rekordot döntött. A Cosmo új kedvencét nem csak te bírod, a netezők is imádják – annyira, hogy idén ő vezeti az IMDb népszerűségi listáját.

Összejött az X-Faktor két döntőse

Hetekig tartó szoros barátság után úgy tűnik, szintet lépett Serena Rigacci és Gulyás Roland kapcsolata, ami a tegnapi Comet óta a rajongók előtt sem titok többé.

Amal és George Clooney megint ikreket várnak?

Lehet, hogy a sztárpár annyira szerencsés, hogy hamarosan már hat tagú lesz a családjuk? A legújabb pletykák szerint minden esély megvan rá!

Rihannát eljegyezte a pasija?

Nagyon rövid ideje tart románcuk de úgy néz ki, hogy a pár máris készen áll a következő lépésre, ami az esküvő. Csekkold le te is RiRi eljegyzési gyűrűjét.

J.K Rowling elárulta, mit gondol Johnny Deppről

Te is várod már a Legendás lények folytatását? Az összes varázsvilág-rajongó is így volt ezzel, azonban az írónő alaposan kiakasztotta a fanokat...