2014.12.04.@ 05.12

Katalin hercegnénél végleg betelt a pohár!

A legfrissebb hírek szerint Katalin hamarosan végleg hátat fordít a királyi udvarnak, ebben pedig nagy szerepe van annak, hogy Erzsébet királynővel végképp elmérgesedett a viszonyuk!

Kovács Brigitta
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Katalin hercegnénél végleg betelt a pohár!

Nem telik el úgy hét, hogy Katalin hercegné ne veszne össze a királynővel, aki elképesztő feltételeket szab neki, főleg mióta véletlenül megvillantotta a pucér fenekét. A köztük lévő viszály először csak apró dolgokkal kezdődött, például Erzsébet megszabta, milyen ruhákat viselhet, és milyen hosszú lehet a haja. Aztán már abba is beleszólt, hogy mennyit kell dolgoznia, vagy mi legyen a második trónörökös neve. Ám Katalin egyik témában sem hagyta magát, ezért kitalálta, ezentúl merészebben öltözködik, sőt még haza is költözött egy időre, hogy egy kis nyugalma legyen.

Legutóbb Erzsébetnek pedig azzal sikerült mélyen megbántania Kate Middletont, hogy nem hívta meg a szüleit a hagyományos karácsonyi ünnepségre a Kensington-palotába. Éppen ezért a hercegné kitalálta, hogy saját bulit rendez, és ezzel a lépéssel végleg szembeszáll vele. Pedig Vilmos próbálta megvédeni a feleségét a nagymamájával szemben, és azzal védekezett, hogy mivel Katalin sokáig küzdött a terhességi rosszullétekkel, nagyon kimerült az utóbbi időben, ezért jól esne neki most egy csendesebb ünnepség. Csakhogy Erzsébetet már annyira bosszantja, hogy egyáltalán nem érdekelte ez a mentség.

De bennfentesek szerint még jó néhány dolog van, ami dühíti Katalint. Például a királynő arra is kényszerítette, hogy tartson Vilmossal New Yorkba egy hivatalos körútra, pedig neki esze ágában sincs ennyit utaznia, és ki nem állhatja, hogy mindenki az egyre kerekedő pocakját lesi. Csupán arra vágyik, hogy olyan lehessen, mint egy átlagos kismama, és emiatt egyre jobban kezdi meggyűlölni a royal-életstílust. Állítólag csak idő kérdése, mikor fordít hátat végleg az udvarnak, sőt egyesek szerint még az is lehetséges, hogy a királynő miatt tönkremegy a házasságuk is Vilmossal!

Egészségtudatos helyett boldogságtudatos étkezés (X)

Cikkek, tanulmányok és könyvek ezreiben olvashatunk arról, hogyan étkezzünk egészségtudatosan. Próbáljuk megjegyezni, hogy az egyes ételek,
Címkék: angol királyi család botrány celeb divathírek erzsébet királynő hollywood Katalin hercegné Kate Middleton pletykák sztárhírek sztárok terhesség válás vilmos herceg

Még több Sztárhírek

Csalással vádolják Selena Gomezt

Csalással vádolják Selena Gomezt

Fogadjunk, te sem tudod elképzelni, hogy az énekesnő becsapja rajongóit. Pedig képzeld, most többen is azzal vádolják, hogy az American Music Awards-on többször is csak eljátszotta, hogy énekel.

„Miért ne nyerhetné olasz lány a magyar X-Faktort?” Bye Alex interjú

A döntő előtti utolsó pillanatban kiesett Tóth Bettina, így ByeAlex Serenával folytatja tovább a versenyt. Betti kieséséről, Serena esélyeiről, és döntőse legnagyobb ellenfeléről faggattuk az X-Faktor legmegosztóbb mentorát.

Khloé Kardashian a terhessége alatt is plasztikáztat?

Állítólag a sztárcsajszi talált egy dokit, aki annak ellenére is hajlandó feltölteni az ajkait, hogy babát vár.

Palvin Barbi Kylie Jenner exével randizik?

A magyar modell most a legfiatalabb Jenner-lány expasijával, Tygával ugrott el egy focimeccsre.

Az Amerikai pite sztárja már megint szörnyen néz ki

Az Amerikai pite sztárját szinte már fel sem lehet ismerni a rengeteg plasztikai beavatkozás miatt. Legújabb fotóiból pedig megint arra lehet következtetni, hogy újra kés alá feküdt!

Selena Gomez szőke lett!

Ugye te sem tudod elképzelni az énekesnőt a gyönyörű barna tincsei nélkül? Akkor kapaszkodj meg, mert Selena a sötét frizkóját szőkére cserélte!

Exkluzív interjú az X-Faktor döntőseivel

A tegnapi X-Faktor elődöntőjét a Cosmo csapata is végig szurkolta, ahol végül Ricco és Claudia, Serena Rigacci és Gulyás Roland bizonyult a legjobbnak. A show utáni első pillanatokban pedig arról is kifaggattuk a finalistákat, hogyan készülnek életük legnagyobb megmérettetésére.

Nagy esélyes búcsúzott az X-Faktortól a döntő előtt

Lezajlott az X-Faktor döntő előtti utolsó adása, és kiderült, melyik versenyzőnek kell búcsúznia a finálé előtt egy héttel. A nézőket nagyon megosztotta a végeredmény, sokak szerint igazságtalan, hogy a kiesett versenyző nem lehet ott a döntőben.

Hírességek, akik váratlanul betoppantak egy esküvőre

Csodás dekoráció: pipa, menyasszonyi ruha: pipa, híresség az esküvőn: pipa. Bizony néhány párnak nem a torta volt a nagy finálé, hanem egy arra sétálgató sztár!

Kylie Jenner szégyelli terhes testét?

Instagramján alig mutat már magából valamit, rejtegeti a testét és a hasát, mint akinek nem tetszik, ami történik vele.

Khloé Kardashain durván kopaszodik a terhesség miatt?

El tudsz képzelni egy kopasz Kardashian-lányt? Még belegondolni is rossz, de sajnos aggasztó hírek érkeztek a celebcsaládtól.

Hihetetlen, mennyit keresett Kim Kardashian egy nap alatt

A popó királynő új parfümöket dobott a piacra, emiatt pedig gazdagabb lett, mint valaha!

Elájulsz, ha meglátod, hol ünnepli szülinapját Iszak Eszti

A műsorvezető ebben nemrég töltötte be a harmincat, amit természetesen nagyon meg kell ünnepelni. Eszti pedig egy gyönyörű tengerparton tartja a partiját, ahonnan tegnap egy képet is posztolt!