2015.01.09.@ 11.01

Miley Cyrushoz ismét betörtek

Képzeld, az énekesnő házát most már harmadjára rabolták ki. Nem csoda, hogy most már ő is bepánikolt és a következő támadástól retteg!

Kovács Brigitta
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Miley Cyrushoz ismét betörtek

Még a nyáron írtunk róla, hogy amíg Miley Cyrus Európában turnézott, addig egy férfi és egy nő teljesen felforgatta a házát, és több értékes ékszer mellett egy 100 ezer dollárt érő luxuskocsit is elloptak tőle. Előtte pedig 2013 novemberében jártak nála tolvajok, akik szintén 100 ezer dolláros kárt okoztak neki, amikor megfújták a méregdrága ékszereit és táskáit. Ám a mostani akciónál sokkal komolyabb veszteség érte az énekesnőt!

A betörő ugyanis rengeteg olyan holmit vitt el Toluca Lake-i otthonából, amelyekhez személyes emlékek fűzték, sőt még a bátyja, Trace cuccai közül is válogattak. De ami a legrosszabb, hogy Miley bankkártyáját is zsebre tették. Szerencsére viszont úgy tűnik, hogy a rendőrség megtalálta a tettest, mert elfogtak egy fickót, akit már többször lecsuktak rablás miatt, csakhogy a pasi tagadja, hogy ő lenne a bűnös.

Az énekesnő emiatt közeli ismerősei szerint nem tud megnyugodni, hiszen ha ilyen rövid időn belül háromszor is betörtek hozzá, akkor bármikor újra megtörténhet az eset. Ráadásul nemrég azt is át kellett élnie, milyen, amikor egy őrült zaklató jut be a privát bulijába. Így nem elég, hogy folyamatos támadásnak van kitéve kábítószeres ügyei miatt, most még emiatt is rettegnie kell!

Címkék: betörés börtön botrány celebhírek drog ház hollywoodi hírek kábítószer los angeles miley cyrus rendőrség sztárhírek tettes tolvaj

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Kiderült, hogy ér véget a Trónok harca utolsó évada

Kiderült, hogy ér véget a Trónok harca utolsó évada

Kit Harington már elolvasta a sorozat utolsó epizódjának forgatókönyvét, ami annyira megrázta, hogy a sztori végén elsírta magát.

Sztárok, akik nagyon fiatalon házasodtak össze

Olvastad már, hogy eljegyezték a Trónok harca csini sztárját? De nem csak Sophie Turner az, aki a húszas évei elején mondta ki a boldogító igent Hollywoodban, hanem ők is!

Nyakláncot neveztek el Angelina Jolie-ról

A menőség fokmérője: a színésznő a világhírű ékszertervezőt, Robert Procopot ihlette meg és nevezte el róla a milliókat érő nyakékét.

Gerard Butler kórházba került

A sármos színészt egy autó sodorta le az útról a motorjával Los Angelesben, de a hírek szerint hatalmas mázlija volt, és komolyabb sérülések nélkül megúszta a balesetet.

Teljesen kikészült Kim Kardashian

Emlékszel még a popókirálynő mexikói nyaralásán lőtt képeire? Mert ő bizony még igen...

Eljegyezték a Trónok harca sztárját!

Egy újabb szuper hírrel indítjuk a hetet: a Trónok harca Sansáját, ugyanis eljegyezte énekes pasija, és már a gyűrűjét is megmutatta.

Újabb bizonyíték, hogy Kylie Jenner terhes!

Kylie legfrissebb posztja megint pletykacunamit indított el: a fotóhoz írt szövegben állítólag leendő babájának üzent.

10 híresség, akiről nem tudtad, hogy videoklipben is szerepelt

Oké, biztos alaposan nyomon követed a kedvenced mindennapjait, de vajon azt is tudtad róla, hogy egyszer bevállalt egy meghökkentő videoklipet?

Justin Bieber abbahagyja az éneklést?

Új karrierbe vág az énekes, mostantól a zenélés helyett inkább a filmekre koncentrálna.

Katalin hercegné nem is terhes?

Szinte az egész Egyesült Királyság baba-lázban ég, viszont akadt néhány olyan kommentelő, aki szerint a hercegné nem is terhes. A magyarázatuk pedig elég érdekes…

Blake Lively is szexuális zaklatás áldozata lett

Hollywoodban éppen egy hatalmas szexuális zaklatási botrány tombol, aminek köszönhetően egyre több áldozat szólal meg a témában. Ezúttal Blake Lively mesélt borzalmas élményeiről.

Kendall Jenner is babát vár?

Hogy mi!? A legújabb pletykák szerint nem csak Kim, Kylie és Khloé terhes, hanem Kendall is!

Pszichiátrián kezelik az X-Faktor versenyzőjét

Radics Gigi ex-mentoráltját annyira megviselte a felkészüléssel járó stressz, hogy nem bírta tovább: bevonult egy vidéki pszichiátriára.