2015.03.16.@ 05.03

Miley Cyrus esküvőre készül?

Hoppá, úgy tűnik, nagyon is komolyra fordult Miley és Patrick Schwarzenegger kapcsolata! A legfrissebb hírek szerint ugyanis már az eljegyzésen is túl vannak…

Kovács Brigitta
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Miley Cyrus esküvőre készül?

Miley Cyrus tavaly év végén kezdett el randizgatni Arnold Schwarzenegger fiával, Patrickkel, akivel azóta is elválaszthatatlanok. A dögös srácot még Miley őrült partijai sem zavarják, hiszen mellette volt, mikor az énekesnő félmeztelenül bulizott, bugyi nélkül pózolt egy magazinnak, vagy éppen marihuánát szívott koncertezés közben. Sőt, beszámolók szerint Patrick is egyre inkább benne van a vadulásban! Nem csoda, hogy a családja finoman szólva sem örül a kapcsolatnak.

Miley és Patrick azonban fülig szerelmesek egymásba. Egy közös barátjuk pedig azt is elárulta a TMZ.com-nak, hogy már az esküvőre készülnek. „Mindketten úgy érzik, hogy megtaláltak az Igazit, és nem akarnak várni a következő lépéssel. Miley ezért mostanában megpróbálja visszafogni magát, és mindent megtesz azért, hogy Patrick anyukája, Maria Shiver megkedvelje. Az eljegyzést pedig csak akkor akarják bejelenteni, ha már mindkettőjük családja rábólintott ” – nyilatkozta a forrás. Te mit gondolsz: vajon Miley-ből tényleg Mrs. Schwarzenegger lesz hamarosan?

Egészségtudatos helyett boldogságtudatos étkezés (X)

Cikkek, tanulmányok és könyvek ezreiben olvashatunk arról, hogyan étkezzünk egészségtudatosan. Próbáljuk megjegyezni, hogy az egyes ételek,
Címkék: botrány celebhírek eljegyzés esküvő házasság hollywoodi hírek kapcsolat miley cyrus Patrick Schwarzenegger szerelem sztárhírek sztárok

Még több Sztárhírek

Vége! Jennifer Lawrence szakított a pasijával

Vége! Jennifer Lawrence szakított a pasijával

A színésznő és a nála 22 évvel idősebb rendező egy év után úgy döntöttek, külön folytatják tovább.

Harry herceg és Meghan Markle összeköltöznek?

A színésznő állítólag rászánta magát, hogy beköltözzön a Kensington-palotába, és a kutyusait már el is küldte Londonba.

The Weeknd most Katy Perry-vel randizik?

Nem sokáig szomorkodott Selena expasija, hiszen úgy tűnik, már meg is van az újabb hollywoodi énekesnő, aki megdobogtatta szívét!

Újabb bizonyíték, hogy három baba érkezik a Kardashian-családba!

Most már le sem tagadhatják, hogy Khloé és Kylie is terhesek, az anyjuk ugyanis nagyon árulkodó fotót posztolt!

Ő lett 2017 legjobban kereső énekesnője

A lista idén igazi meglepetéseket rejt, legalábbis, ami a top5-öt illeti. Rengeteg új név került fel, és az első helyezett is megváltozott!

Leonardo DiCapriónak már megint új szerelme van?

Lassan azon sem csodálkoznánk, ha a Netflix sorozatot indítana Leonardo DiCaprio szerelmi életéről, ami minimum 10 évados lenne. És mielőtt azt gondolnád, hogy a sztár lassan megállapodik, jó ha tudod, megint új szőkeség van a láthatáron.

Radics Gigi: „Roland megérdemelné az X-Faktor győzelmet”

Az énekesnőt a szombati elődöntő után sikerült elcsípnünk egy interjúra, aki arról mesélt,, hogyan készült fel élete legnagyobb projektjére és hogyan segít Rolandnak a fináléban!

Christina Aguilera ajakfeltöltését csúnyán elrontották

Az énekesnő szája úgy néz ki, mintha megcsípte volna egy méhecske. A rajongók teljsen kiakadtak!

Neked bejön Jennifer Lopez új frizurája?

Az énekesnő hajkoronája már a multé, ugyanis a hosszú tincseit laza long bob-frizkóra cserélte.

Szexi fotót posztolt szerelmével Király Viktor

A sztárpasi és barátnője éppen Tel Avivban nyaralnak, ahonnan Viktor most nagyon intim képet osztott meg követőivel.

Paris Hilton szerint ő találta fel a szelfit

Lehet, a celeb kezdi úgy érezni, hogy mostanában már senki nem figyel rá, ezért elképesztő ötletekkel áll elő, hogy újra a rivaldafénybe kerülhessen!

Csalással vádolják Selena Gomezt

Fogadjunk, te sem tudod elképzelni, hogy az énekesnő becsapja rajongóit. Pedig képzeld, most többen is azzal vádolják, hogy az American Music Awards-on többször is csak eljátszotta, hogy énekel.

„Miért ne nyerhetné olasz lány a magyar X-Faktort?” Bye Alex interjú

A döntő előtti utolsó pillanatban kiesett Tóth Bettina, így ByeAlex Serenával folytatja tovább a versenyt. Betti kieséséről, Serena esélyeiről, és döntőse legnagyobb ellenfeléről faggattuk az X-Faktor legmegosztóbb mentorát.