2015.06.01.@ 11.06

Kulcsár Edina meghódította Amerikát!

A szépségkirálynő mostanában megcsillogtathata énektudását, ugyanis szerepet kapott a Casanova Night Musical című darabban. A produkcióért és Edináért pedig Amerikában is teljesen odavoltak!

Jeney Andi
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Kulcsár Edina meghódította Amerikát!

Kulcsár Edina nevét már korábban is ismerték külföldön, mivel tavalyi Magyarország Szépe győzelme áutn a Miss World londoni döntőjén második helyezést ért el. Mivel azonban ő volt az egyetlen európai lány a dobogósok között, így elnyerte a Miss Europe címet is. A szépségversenyeken elért szuper eredmény azonban nem volt elég Edinának, és úgy döntött pár hónappal ezelőtt, hogy egy egészen más szerepben is kipróbálja magát. Az egyik színház ugyanis meghívta egy szeleprőválogatásra, ahol végül alakításával és hangjával mindenkit levett a lábáról, éppen ezért meg is kapta a Casanova Night Musical egyik szerepét. Edina egyébként már hónapok óta jár énektanárhoz, és azt is elárulta nekünk, hogy szívesen szerepelne később majd más hasonló produkciókban is.

kulcsar-edina-cosmopolitan

Ahogyan már megírtuk, a musical csapata májusban amerikai turnéra indult, így Edina ismét bemutathatta tehetségét külföldön is. A darab látható volt többek között Miamiban, New Yorkban, Las Vegasban, San Franciscoban, illetve Los Angelesben. És úgy tűnik, eddig mindenhol hatalmas sikert aratott. A szépségkirálynő pedig szorgosan megörökítette a szuper utazás minden pillanatát, amelyet Facebook oldalán meg is osztott a rajongókkal.

kulcsar-edina-cosmopolitan

Edina a fotókon lélegzetelállítóan gyönyörű, és láthatóan nagyon élvezi az amerikai utazást: „Mérhetetlenül boldog vagyok, hogy itt lehetek.” – írja az egyik bejegyzésében. Bejárta a Grand Canyont, hullámvasutazott, de posztolt Santa Monica tengerpartjáról és a hollywoodi Hírességek sétányáról is.

kulcsar-edina-cosmopolitan

kulcsar-edina-cosmopolitan

kulcsar-edina-cosmopolitan

A Casanova Night Musicalben egyébként Tolvai Reni is szerepet kapott, így az amerikai körúton is együtt vettek részt, ahonnan több közös fotót is megosztottak. Reni legutolsó bejegyzésében pedig azt is elárulta, hogy a turné sajnos véget ért, és pár napon belül már itthon is vannak.

kulcsar-edina-tolvai-reni-cosmopolitan

Címkék: amerikai turné casanova night musical celebhírek hazai hírek kulcsár edina szépségkirálnyő szépségverseny sztárhírek tolvai reni

Még több Sztárhírek

Johnny Deppet mégis átverték?

Johnny Deppet mégis átverték?

Újabb infók szivárogtak ki Johnny Depp és a managementjével folytatott botrányos per során, amikből nagyon úgy tűnik, hogy valóban a színésznek van igaza!

Ashley Graham retusmentes fotóit látnod kell

A világ leghíresebb plus-size modellje idén is helyet kapott a Sports Illustrated bikinis kiadásában. Ashley pedig most úgy döntött, megmutatja a képek Photoshop-metes változatát is!

Brutálisan eltorzult David Beckham arca

Készülj fel, mert az exfocista legújabb fotójának látványa tuti kizökkent a délutáni kómás állapotodból. Szerintünk még Victoria is megijedt tőle!

Egyre több rajongó fordul el a Kardashian-családtól

Már kezdtük azt hinni, hogy a Keeping Up With The Kardashians show sosem kerül le a tévéképernyőről, de úgy néz ki, mégis eljöhet az a nap, mert rohamosan csökken a nézettsége!

Gyorsan komolyodik Gyurta Dani kapcsolata

Úgy tűnik, Gyurta Dani és Cserpes Laura elválaszthatatlanok és minden percet együtt töltenek. Az énekesnő ugyanis még az edzőtáborba is elkísérte az úszót!

Kim Kardashian harmadik terhessége életveszélyes lehet

Képzeld, a legfrissebb hírek szerint Kim Kardashian már a harmadik babán gondolkodik! Annak ellenére, hogy korábban már közölte vele az orvosa, hogy ez az életébe is kerülhet!

Adele soha többé nem akar turnézni

Neked is szerepel a bakancslistádon, hogy eljuss Adele egyik élő koncertjére? Akkor sajnos rossz hírünk van, mert nagyon úgy néz ki, hogy erről az álomról le kell mondanod!

Ő lenne Katy Perry új pasija?

Csupán pár hét telt el azóta, hogy szakítottak Orlando Bloommal, az énekesnő máris ezerrel keresi következő híres randilovagját. Úgy tűnik, a hétvégén Elton John szülinapi buliján meg is találta…

Király Viktor mégis szeretne saját gyerekeket!

Képzeld, az énekes régen egyáltalán nem akart családot, azonban mióta nagybácsi lett nagyon megváltozott a véleménye a dologról.

Harry herceg beköltözteti a palotába barátnőjét

Meghan Markle alaposan elcsavarhatta az angol trónörökös fejét, mert elképesztően gyorsan halad előre a kapcsolatuk. A legfrissebb hírek szerint már most össze akarnak költözni!

Leonardo DiCaprio még sosem volt ilyen szerelmes!

Mi sem gondoltuk volna, hogy ezt valaha is le fogjuk írni, de úgy tűnik, hogy Leonardo DiCaprio tényleg szerelmes! És ezt a legújabb szupercuki húzása is bizonyítja!

Kristen Stewart egyre rosszabbul néz ki

Oké, Kristen eddig is imádta feszegetni a határokat, de mostanában már tényleg borzalmasan elhanyagolta magát!

Komolyra fordult Justin Bieber és Kourtney Kardashian kapcsolata?

Az elmúlt hetekben Justin Bieber főként botrányos viselkedése miatt került a középpontba, azonban úgy néz ki, hogy új barátnője miatt talán visszavesz az őrült tempóból.