2015.10.02.@ 05.10

Julia Roberts az exével csalja a férjét?

Már egy ideje pletykálják, hogy megromlott Julia házassága, ám a legfrissebb hírek szerint a színésznő máris megvigasztalódott –méghozzá egy régi szerelmével!

Kovács Brigitta
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Julia Roberts az exével csalja a férjét?

Először július végén röppent fel a hír, hogy Ben Affleck és Jennifer Garner után Julia Roberts is válni akar. Szemfüles fotósok pedig nem sokkal később már egy költöztető autót is kiszúrtak a házuk előtt, amiből arra lehetett következtetni, hogy igazak a pletykák. Állítólag amiatt jutott válságba a kapcsolatuk, hogy Danny féltékeny az Oscar-díjas színésznő sikereire, és nem tudta elviselni, hogy felesége jóval többet keres, mint ő. Julia azonban nemrég szerelmesen nyilatkozott férjéről, amiből úgy tűnt, mégis boldogok együtt.

Ám az OK! magazin forrása szerint ez csak a látszat, mert Julia és Danny valójában hónapok óta nincsenek együtt. A színésznő pedig már tovább is lépett, és az exével, Kiefer Sutherlanddel randizik, akivel anno a 90-es évek elején eljegyezték egymást, de aztán az utolsó pillanatban lefújták az esküvőt. „Elég nagy meglepetést okozott, hogy újra összemelegedtek Kieferrel. Julia azonnal hozzá fordult vigaszért, mikor Dannyvel 13 év után zátonyra futott a házasságuk. Mellette újra boldognak érzi magát. Egyre többet találkozgatnak, és már csak idő kérdése, hogy Julia és Danny hivatalosan is bejelentsék a válást.” – nyilatkozta egy közeli barátjuk. Te mit gondolsz: vajon Julia tényleg elhagyja férjét az exéért?

Címkék: botrány celebhírek daniel moder félrelépés házasság hollywoodi hírek julia roberts kiefer sutherland megcsalás sztárhírek sztárok válás viszony

Még több Sztárhírek

Nem javul Michael Bublé kisfiának állapota

Nem javul Michael Bublé kisfiának állapota

Még tavaly novemberben érkezett a szomorú hír, hogy Michael Bublé kisfiánál rákot diagnosztizáltak. És sajnos minden jel arra mutat, hogy a kis Noah még mindig nincs jobban…

Justin Bieber durván támadja Selena Gomezt!

Úgy tűnik, Justin még mindig nem tudta teljesen elfelejteni az exét, ugyanis még mindig azzal foglalkozik, Selena éppen kivel randizik és miért!

Saját barátai parodizálták ki Orlando Bloom pucér fotóját

A sármos színész a hétvégén ünnepelte 40. születésnapját, haverjai pedig ebből az alkalomból egy elég vicces meglepetéssel készültek neki!

Angelina Jolie életveszélyesen lefogyott

Szegény Angelina Joliet, nagyon úgy tűnik, hogy borzasztóan kikészítette a szakítása, mert a róla készült legfrissebb képek szerint rosszabb állapotban van, mint valaha!

A Hősök terén forgat Jennifer Lawrence

Ha te is izgatott vagy amiatt, hogy az Oscar-díjas színésznő Budapesten forgat és minden pillanatára kíváncsi vagy, akkor csekkold le a sztár legújabb fotóit!

Tóth Gabi durván megváltoztatta a frizuráját

Az énekesnő egy új zenei projektbe kezdett, és az elmúlt időben stílusváltáson is keresztül ment. Úgy tűnik, hogy frizkójával sem volt elégedett, mert most azt is teljesen megváltoztatta.

Minden eddiginél szexibb képet posztolt Mihalik Enikő

A magyar modell eddig is szívesen osztott meg magáról dögös képeket, most azonban egy minden eddiginél pikánsabb fotóval sikerült feldobnia a követői napját.

Kendall Jenner fürdőruhás képe megőrjítette a netet

Hoppá, úgy tűnik, Kendall Jenner igyekszik beérni a tesóit, már ami az Insta-lájkok számát illeti. Képzeld, legfrissebb fotójával néhány óra alatt több millió szívecskét zsebelt be!

Ő lenne Tom Hiddleston új barátnője?

Képzeld, villámsebességgel járta be a netet néhány új fotó Tom Hiddlestonról, amiken a színész épp egy barnahajú csajszit öleleget nyilvánosan! Vajon ő az új kiszemeltje?

Tom Hardy lesz a következő James Bond?

Lassan egy éve kezdték el suttogni Hollywoodban, hogy új színészt keresnek a 007-es ügynök szerepére, de úgy tűnik, nemrég lezárult a casting, és a befutó az egyik Cosmo-kedvenc lett!

Liam Hemsworth drogbotrányba keveredett

Hatalmas bulit rendezett Miley Cyrus a pasija 27. szülinapjára, de ahogy az énekesnőtől megszokhattad már, most is sikerült előrukkolnia valami botrányos meglepetéssel. Ami nem igazán tett jót Liam hírnevének.

Céline Dion megható dallal emlékezett halott férjére

Az énekesnő tavaly rengeteg szívfacsaró tragédián esett át, de szerencsére sikerült talpra állnia, és ezt most is bebizonyította rajongóinak!

Jamie Dornan is Magyarországon forgat!

Szuperül indul az év, mivel lassan már fél Hollywood Budapesten forgat, de talán a legizgalmasabb, hogy Jamie Dornan is köztük van! Itt készítik ugyanis a legújabb Robin Hood feldolgozást, amiben a dögös színész is szerepet kapott.