2015.10.08.@ 15.10

Így búcsúzott Jim Carrey öngyilkos barátnője

A tragédia körül minden egyes nap újabb részletek bukkannak fel, tegnap éjszaka pedig megtalálták az öngyilkos lány Jimnek szóló búcsúlevelét.

Tóth Beáta
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Így búcsúzott Jim Carrey öngyilkos barátnője

Teljesen megrázta a világot, amikor néhány napja holtan találták Jim Carrey barátnőjét, aki a rendőrségi jelentések szerint szándékosan végzett magával. A színész és a 30 éves sminkmester, Cahtriona White 3 évvel ezelőtt találkoztak először, kapcsolatuk viszont meglehetősen viharosnak bizonyult, így szakítottak. Idén májusban azonban újra egymásra találtak és úgy tűnt, teljes köztük a harmónia. Jim azonban hirtelen szakított a fiatal nővel, aki néhány nappal a történtek után öngyilkos lett. Azóta kiderült, hogy Cathrionával a gyógyszerek végeztek, a lány ráadásul Jim tablettáit vette be. A színész teljesen összetört a hír hallatán, ugyanis biztos benne, hogy a szakítás miatt végzett magával exe. Néhány napja újabb infó derült ki a súlyos depresszióval küzdő lányról, aki még férjnél volt akkor, amikor a sztárral élt. Jim Carrey természetesen teljesen ledöbbent a híren, hiszen a lány azt mondta neki, hogy már elvált.

jim-carrey-cosmopolitan

Tegnap éjszaka pedig előkerült Cathriona szívszorító búcsúleve, amit közvetlenül halála előtt írt a sztárnak. A sokkoló üzenetben olyan mondatok állnak, mint a „Szeretlek Jim, kérlek bocsáss meg nekem” vagy az „én nem erre a világra való vagyok”. A forrás továbbá elmondta a Radar Online-nak, hogy az öngyilkos barátnő arra is megkérte a színészt, hogy gondoskodjon a temetéséről, vagyonát pedig adja családjának.

jim-carrey-cosmopolitan

Jimen és a lány családján túl a sminkmester barátai is teljesen összetörtek, egyikük pedig meg is jegyezte, hogy Cathriona egy ideje már küzdött a démonaival, azt viszont nem gondolta volna, hogy megöli magát.

Címkék: búcsú búcsúlevél cahtriona white celebhírek divathírek hollywoodi hírek jim carrey öngyilkos pletykák sztárhírek sztárok

Még több Sztárhírek

Saját barátai parodizálták ki Orlando Bloom pucér fotóját

Saját barátai parodizálták ki Orlando Bloom pucér fotóját

A sármos színész a hétvégén ünnepelte 40. születésnapját, haverjai pedig ebből az alkalomból egy elég vicces meglepetéssel készültek neki!

Angelina Jolie életveszélyesen lefogyott

Szegény Angelina Joliet, nagyon úgy tűnik, hogy borzasztóan kikészítette a szakítása, mert a róla készült legfrissebb képek szerint rosszabb állapotban van, mint valaha!

A Hősök terén forgat Jennifer Lawrence

Ha te is izgatott vagy amiatt, hogy az Oscar-díjas színésznő Budapesten forgat és minden pillanatára kíváncsi vagy, akkor csekkold le a sztár legújabb fotóit!

Tóth Gabi durván megváltoztatta a frizuráját

Az énekesnő egy új zenei projektbe kezdett, és az elmúlt időben stílusváltáson is keresztül ment. Úgy tűnik, hogy frizkójával sem volt elégedett, mert most azt is teljesen megváltoztatta.

Minden eddiginél szexibb képet posztolt Mihalik Enikő

A magyar modell eddig is szívesen osztott meg magáról dögös képeket, most azonban egy minden eddiginél pikánsabb fotóval sikerült feldobnia a követői napját.

Kendall Jenner fürdőruhás képe megőrjítette a netet

Hoppá, úgy tűnik, Kendall Jenner igyekszik beérni a tesóit, már ami az Insta-lájkok számát illeti. Képzeld, legfrissebb fotójával néhány óra alatt több millió szívecskét zsebelt be!

Ő lenne Tom Hiddleston új barátnője?

Képzeld, villámsebességgel járta be a netet néhány új fotó Tom Hiddlestonról, amiken a színész épp egy barnahajú csajszit öleleget nyilvánosan! Vajon ő az új kiszemeltje?

Tom Hardy lesz a következő James Bond?

Lassan egy éve kezdték el suttogni Hollywoodban, hogy új színészt keresnek a 007-es ügynök szerepére, de úgy tűnik, nemrég lezárult a casting, és a befutó az egyik Cosmo-kedvenc lett!

Liam Hemsworth drogbotrányba keveredett

Hatalmas bulit rendezett Miley Cyrus a pasija 27. szülinapjára, de ahogy az énekesnőtől megszokhattad már, most is sikerült előrukkolnia valami botrányos meglepetéssel. Ami nem igazán tett jót Liam hírnevének.

Céline Dion megható dallal emlékezett halott férjére

Az énekesnő tavaly rengeteg szívfacsaró tragédián esett át, de szerencsére sikerült talpra állnia, és ezt most is bebizonyította rajongóinak!

Jamie Dornan is Magyarországon forgat!

Szuperül indul az év, mivel lassan már fél Hollywood Budapesten forgat, de talán a legizgalmasabb, hogy Jamie Dornan is köztük van! Itt készítik ugyanis a legújabb Robin Hood feldolgozást, amiben a dögös színész is szerepet kapott.

Justin Bieber Kourtney Kardashiannel randizott?

Már korábban is suttogtak arról, hogy a két sztár között több van szimpla barátságnál, és a hétvégi fotóik alapján úgy tűnik, hogy újra összemelegedtek!

Cuki gyerekkori fotó került elő Katalin hercegnéről

Elképesztően aranyos kép bukkant fel a neten Kate Middletonról, aki már 27 évvel ezelőtt is boldogan pózolt a kameráknak anyukájával és testvéreivel! Nézd meg, hogy nézett ki Katalin kislányként!