2016.03.18.@ 10.03

Madonna levetkőztette rajongóját a színpadon

Nem várt túl sokat Madonna legutóbbi botránya után, a napokban ugyanis olyan dolgot művelt, amivel minden határt túllépett. Ráadásul egy hűséges rajongóját alázta meg több ezer ember előtt.

Tóth Beáta
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Madonna levetkőztette rajongóját a színpadon

A popdíva élete legnehezebb napjait éli, hiszen fia néhány hónapja elköltözött tőle, majd kijelentette, hogy soha többé nem akar visszatérni anyjához, és inkább apjával szeretne maradni. Később sáadásul a bíróság hivatalosan is Guy Ritchie-nek ítélte Roccót, a sztár pedig valósággal összetört a döntés után. Ez azonban nem magyarázat arra, hogy a történtek óta még a tőle megszokottnál is bizarrabb őrültségeket művel, méghozzá a saját koncertjein. Legutóbb például 4 óráig várakoztatta meg rajongóit, amikor viszont megérkezett, botrányos külsővel, rózsaszín parókával, részegen lépett színpadra (a cikis esetről készült fotókat itt le is csekkolhatod). A sztár azonban bebizonyította, hogy minden határt képes átlépni.

Csütörtök esti, ausztrál koncertjén ugyanis felhívta az egyik rajongóját a színpadra, majd több ezer ember előtt hirtelen elképesztő dolgot művelt. Képzeld, az énekesnő egyszerűen letépte a lány felsőjét, kivillantva ezzel a rajongó mellét. Szerencsére volt annyi lélekjelenléte, hogy gyorsan megigazította a felsőjét, a rögtönzött poént viszonyt egyáltalán nem találta annyira viccesnek, mint a híresség, aki látszólag nagyon élvezte szitut. A legdurvább az egészben, hogy egy mindössze 17 éves csajsziról van szó. Ennek ellenére Madonna most megúszta a dolgot, a tini ugyanis annyira rajong kedvencéért, hogy eszébe sem jut beperelni imádott sztárját.

Te mit szólsz a legújabb őrültségéhez?

Címkék: botrány celebhírek divathírek hollywoodi hírek koncert levetkőztette madonna mell meztelen pletykák rajongó sztárhírek sztárok

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Harry herceg meghívta az exét az esküvőjére?

Harry herceg meghívta az exét az esküvőjére?

A herceg állítólag olyan jó kapcsolatban van exbarátnőjével, hogy nem tudja elképzelni nélküle a nagy napot. De vajon mit szól ehhez Meghan?

Ilyen szerepben még sosem láthattad Zac Efront

Hollywood egyik legdögösebb színésze végre kilépett a szépfiú szerepből, és szó szerint gyilkosan szexi imidzsre váltott!

Kiakadtak a rajongók Miley Cyrusra

Az énekesnő egyik slágerének dalszövege teljesen kiverte a biztosítékot a fanoknál! Mondjuk, azt nem értjük, miért éppen most kezdtek el háborogni...

Ezért nem beszélt sokáig terhességéről Khloé Kardashian

A legfiatalabb Kardashian-lány végre elmondta, miért nem kürtölte világgá azonnal, hogy babát várnak szerelmével, Tristan Thompsonnal.

Selena Gomez féltékeny Kourtney Kardashianre?

A cuki Jelena-randikról szóló posztok helyett mostanában csak rossz hírek érkeznek a párosról. Most éppen Selena féltékenységi rohamai miatt kerültek a középpontba...

Kiderült, hogy Tom Hardy a legédesebb pasi a földön

Most ülj le egy pillanatra, vegyél egy mély levegőt és felejtsd el a félrecsúszott kapcsolataidat, mert ha lecsekkolod Tom Hardy legutóbbi húzását, akkor ráébredsz, hogy A TÖKÉLETES PASI létezik!

Így néznének ki a sztárok 80-as évekbeli frizkókkal

Hatalmas tupírok, kreppelt hajak és sportpántok? Biztosak vagyunk benne, hogy egyik sztár sem vállalná be ezeket a dolgokat! Szerencsére egy fotósorozatnak köszönhetően, mégis lecsekkolhatod, hogyan festenének így a hírességek!

Sztárok, akik hatalmasat estek a színpadon

Néha már akkor kínosan érzed magad, ha megbotlasz az utcán sétálva, mert lehet, hogy valaki pont odanézett? Képzeld el, amikor kedvenceid több tízezer ember előtt borulnak egy hatalmasat!

Khloé Kardashian terhesen dohányzik?

Durván beszóltak a kommentelők a kismamának, amiért Kourtney Kardashian egyik legfrissebb Insta-fotóján élvezettel fújja ki a füstöt a száján.

Sztárok, akikről nem tudtad, hogy énekesek is

Gondoltad volna, hogy Robert Pattinson nem csak színészként, de énekesként is a kedvenced lehet? És rajta kívül még vannak mások is, akik nem csak a mozivásznon tehetségesek!

Angelina Jolie megalázta Jennifer Anistont?

A két sztár egyáltalán nem titkolja, hogy utálják egymást. Most viszont Angelina átlépett egy határt…

Nézd meg Taylor Swift és Ed Sheeren új klipjét!

Hagyd abba bármit is csinálsz, mert ismét egy hatalmas meglepetéssel robbant Taylor Swift új dala! Csekkold gyorsan az év első igazi popdobását!

Kendall Jenner teljesen levetkőzött

A modellről már jó néhány dögös fotót láthattál, most viszont MINDEN ruciját ledobta, és a végeredmény szuperszexi lett!