2016.07.06.@ 15.07

Ezért lett öngyilkos Jim Carrey barátnője

Hónapokig folyt a találgatás arról, hogy Jim Carrey egykori barátnője, Cathriona White miért ölte meg magát, most azonban váratlanul kiderült az igazság, méghozzá egy előkerült búcsúlevélből.

Tóth Beáta
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Ezért lett öngyilkos Jim Carrey barátnője

A tavalyi év egyik legváratlanabb hollywoodi tragédiája egyértelműen az volt, amikor Jim Carrey exe szeptember végén öngyilkos lett. A színészt borzalmasan megrázta a hír, és magát hibáztatta, amiért szerelme végzett magával – ráadásul Jim gyógyszereivel adagolta magát túl. Azóta számos teória látott napvilágot, miért lett végzett magával a lány. Egyesek szerint nem tudta feldolgozni apukája 3 évvel ezelőtti halálát, egy másik tábor szerint viszont az anyukájától érkező gonosz SMS-ek után döntött úgy, hogy öngyilkos lesz.

Most azonban újabb fordulatot vett az ügy, ugyanis előkerült Cathriona utolsó levele, amit szeremének, Jimnek írt. „Egyszerűen nem találom a helyem ebben a világban. Három napot töltöttem el azzal, hogy megpróbáljam feldolgozni, nem vagy már velem. Sajnálom, ha úgy érezted, nem vagyok neked elég. Mindent megtettem, hogy a legjobbat hozzam ki magamból. Bocsáss meg nekem. Én nem tartozom ide.” A búcsúlevelet a TMZ szerezte meg, azóta pedig az egész világot bejárta a hír: a lány valóban azért végzett magával, mert a színész elhagyta őt

Címkék: búcsúlevél cathriona white jim carrey öngyilkosság pletykák sztárhírek sztárok

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Angelina Jolie nagyon rég nézett ki ilyen jól!

Angelina Jolie nagyon rég nézett ki ilyen jól!

A színésznő a válás óta nem igazán volt bombaformában, most viszont csak úgy ragyogott!

Végre! Jön Selena Gomez új albuma

Még egy ok, amiért már nagyon várjuk 2018-at: a sztárcsajszi megerősítette, hogy jövőre érkezik legújabb albuma!

Durván kiakadtak a netezők Taylor Swiftre

Az énekesnő csak megköszönte rajongóinak az elmúlt egy évet, sokan viszont felháborodtak ezen, ugyanis teljesen félreértették a sorait.

Selena Gomez és The Weeknd a közös kutyájukon veszekednek?

Az énekesnő és exepasija nem tudják eldönteni, kinél maradjon a kisállat.

Így jött össze Serena Rigacci és Gulyás Roland

Megszólalt az X-Faktor szerelmespárja! A versenyzők elárulták, mikor jöttek rá, hogy több van köztük, mint barátság.

Tóth Vera előtte-utána fotót posztolt fogyásáról

Az énekesnő megmutatta, hogy néz ki a teste most, és hogy nézett ki két éve ilyenkor. Döbbenetes, mennyit változott!

6 sztár, aki meglepően későn vesztette el a szüzességét

Mindenki emlékszik az elsőre. Még a celebek is. Pláne, ha olyan sokáig vártak rá, mint ők!

Bill Skarsgard vezeti 2017 új kedvenceinek listáját!

192 centi, 27 éves, és már az AZ előzetesével rekordot döntött. A Cosmo új kedvencét nem csak te bírod, a netezők is imádják – annyira, hogy idén ő vezeti az IMDb népszerűségi listáját.

Összejött az X-Faktor két döntőse

Hetekig tartó szoros barátság után úgy tűnik, szintet lépett Serena Rigacci és Gulyás Roland kapcsolata, ami a tegnapi Comet óta a rajongók előtt sem titok többé.

Amal és George Clooney megint ikreket várnak?

Lehet, hogy a sztárpár annyira szerencsés, hogy hamarosan már hat tagú lesz a családjuk? A legújabb pletykák szerint minden esély megvan rá!

Rihannát eljegyezte a pasija?

Nagyon rövid ideje tart románcuk de úgy néz ki, hogy a pár máris készen áll a következő lépésre, ami az esküvő. Csekkold le te is RiRi eljegyzési gyűrűjét.

J.K Rowling elárulta, mit gondol Johnny Deppről

Te is várod már a Legendás lények folytatását? Az összes varázsvilág-rajongó is így volt ezzel, azonban az írónő alaposan kiakasztotta a fanokat...

Kylie Jenner karácsonyfájáról beszél ma mindenki

A sztárcsajszi rajongói szerint a díszek színei születendő babája nemére utalnak.