2016.08.22.@ 13.08

Renée Zellweger miatt lett öngyilkos egykori szerelme

Nemrég egy interjúban őszintén mesélt a színésznő élete szerelméről, aki tragikus körülmények között vesztette életét. A srác halálában ráadásul nagy szerepe volt a színésznőnek is.

Babka Zsófia
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Renée Zellweger miatt lett öngyilkos egykori szerelme

Renée Zellweger mostanában főleg félresikerült plasztikai műtétei miatt szerepel a figyelem középpontjában, a Bridget Jonest alakító színésznő arca ugyanis óriási változásokon ment keresztül a film bombasikere óta. A napokban viszont kiderült, hogy Renée megviselt és megöregedett arcának hátterében lelki okok is állhatnak, ugyanis a színésznő egy tragikus titkot rejtegetett a sajtó előtt, amiről eddig nem beszélt a nyilvánosság előtt. Több, mint 20 évvel ezelőtt a színésznő 5 évig járt együtt egy SimsEllison nevű énekessel, aki szakításuk után fejbelőtte magát egy vadászpuskával. A híresség akkoriban kezdte el színésznői karrierjét, a 27 éves szerelme pedig a texasi Pariah nevű rockbanda frontembereként volt ismert. Tragikus szerelmi történetük hátterében állítólag a férfi súlyos depressziója állt, illetve nehezen tudta feldolgozni a szakításukat, miután Renée Floridába költözött – nélküle.

A hollywoodi színésznőnek nem igazán volt szerencséje eddig a szerelemben, azóta több komoly kapcsolata is volt filmbeli partnereivel, együtt járt Jim Carrey-vel és a jóképű Bradley Cooperrel is. Hozzáment a szívtipró Kenny Chesney-hez, azonban házasságuk csupán 5 hónapig tartott. Azóta viharos románcba bonyolódott Doyle Bramhallal, de úgy tűnik, egyikük sem képes elköteleződni a másik mellett.  „Renée elismerte, hogy Sims volt élete nagy szerelme”nyilatkozta az elhunyt fiú édesanyja, aki szerint fia és Renée között mindent elsöprő, mély szerelem volt, amit alátámaszt az a tény, hogy a színésznő minden évben visszatér Austinba, halott szerelme sírjához.

Címkék: kapcsolat nagy szerelem öngyilkosság renée zellweger szakítás szerelem sztárhírek sztárok

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Így jött össze Serena Rigacci és Gulyás Roland

Így jött össze Serena Rigacci és Gulyás Roland

Megszólalt az X-Faktor szerelmespárja! A versenyzők elárulták, mikor jöttek rá, hogy több van köztük, mint barátság.

Tóth Vera előtte-utána fotót posztolt fogyásáról

Az énekesnő megmutatta, hogy néz ki a teste most, és hogy nézett ki két éve ilyenkor. Döbbenetes, mennyit változott!

6 sztár, aki meglepően későn vesztette el a szüzességét

Mindenki emlékszik az elsőre. Még a celebek is. Pláne, ha olyan sokáig vártak rá, mint ők!

Bill Skarsgard vezeti 2017 új kedvenceinek listáját!

192 centi, 27 éves, és már az AZ előzetesével rekordot döntött. A Cosmo új kedvencét nem csak te bírod, a netezők is imádják – annyira, hogy idén ő vezeti az IMDb népszerűségi listáját.

Összejött az X-Faktor két döntőse

Hetekig tartó szoros barátság után úgy tűnik, szintet lépett Serena Rigacci és Gulyás Roland kapcsolata, ami a tegnapi Comet óta a rajongók előtt sem titok többé.

Amal és George Clooney megint ikreket várnak?

Lehet, hogy a sztárpár annyira szerencsés, hogy hamarosan már hat tagú lesz a családjuk? A legújabb pletykák szerint minden esély megvan rá!

Rihannát eljegyezte a pasija?

Nagyon rövid ideje tart románcuk de úgy néz ki, hogy a pár máris készen áll a következő lépésre, ami az esküvő. Csekkold le te is RiRi eljegyzési gyűrűjét.

J.K Rowling elárulta, mit gondol Johnny Deppről

Te is várod már a Legendás lények folytatását? Az összes varázsvilág-rajongó is így volt ezzel, azonban az írónő alaposan kiakasztotta a fanokat...

Kylie Jenner karácsonyfájáról beszél ma mindenki

A sztárcsajszi rajongói szerint a díszek színei születendő babája nemére utalnak.

Selena Gomez és Justin Bieber hamarosan összeházasodik?

Kíváncsian várod, hogyan folytatódik a cuki szerelmespár mesébe illő sztorija? Nagyon úgy tűnik, hogy a következő lépéshez értek, ami a házasság!

De ciki! Vilmos herceget összekeverték Harry herceggel

Elöljáróban annyit elárulunk, hogy Vilmos herceg szuperviccesen reagált a kínos tévedésre...

Ilyen volt Meghan Markle első esküvői ruhája

A leendő hercegnének nem ez lesz az első házassága. De vajon mennyire fog hasonlítani az új menyasszonyi ruhája a régire?

Cikis helyzetbe hozta Csobot Adélt kisfia

A sztárpár kisfia egy igazi kis rosszcsont, aki most egy bevásárló központ közepén égette be anyukáját!