2016.10.14.@ 12.10

Nem hiszed el, kivel randizik Király Viktor!

Úgy tűnik, Király Viktorra ismét rátalált a szerelem. Új barátnőjével nemrég egy nyilvános rendezvényen is együtt jelentek meg, ahol csak úgy szikrázott közöttük a levegő.

Lukács Anikó
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Nem hiszed el, kivel randizik Király Viktor!

Király Viktor közel egy éve szakított barátnőjével, Forrai Beával, akivel még anno 2008-ban ismerkedtek meg és öt évig jártak. Az énekest azóta nem lehetett senkivel sem látni, hiszen próbált inkább a karrierjére koncentrálni. Azonban úgy tűnik, őt sem kerülte el a szerelem, hiszen a Lokál című napilap szerint egy rendezvényre már új barátnőjével, Nagy Reikával együtt érkezett. A modell csajszira valószínűleg a Star Academy alatt figyelt fel Viktor, hiszen jelenleg ő vezeti a tehetségkutató háttérműsorát.

kiraly-viktor-nagy-reka-cosmopolitan

Állítólag az eseményen nem szerettek volna nagy feltűnést kelteni, viszont mikor úgy gondolták, hogy nem látja őket senki, többször megsimogatták egymást, összesúgtak, ám végül egyértelmű választ nem adtak arra, hogy hol is tart jelenleg a kapcsolatuk. „Nem tagadom, de nem is erősítem meg. Egyelőre nagyon korai lenne erről beszélni, még nem szeretnék” – nyilatkozta a lapnak Viktor.

Nagyon rejtélyesek, de mindenesetre mi drukkolunk nekik!

Címkék: celebhírek király viktor király viktor új barátnője magyar sztárhírek nagy reika randi szerelem sztárhírek

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Nyakláncot neveztek el Angelina Jolie-ról

Nyakláncot neveztek el Angelina Jolie-ról

A menőség fokmérője: a színésznő a világhírű ékszertervezőt, Robert Procopot ihlette meg és nevezte el róla a milliókat érő nyakékét.

Gerard Butler kórházba került

A sármos színészt egy autó sodorta le az útról a motorjával Los Angelesben, de a hírek szerint hatalmas mázlija volt, és komolyabb sérülések nélkül megúszta a balesetet.

Teljesen kikészült Kim Kardashian

Emlékszel még a popókirálynő mexikói nyaralásán lőtt képeire? Mert ő bizony még igen...

Eljegyezték a Trónok harca sztárját!

Egy újabb szuper hírrel indítjuk a hetet: a Trónok harca Sansáját, ugyanis eljegyezte énekes pasija, és már a gyűrűjét is megmutatta.

Újabb bizonyíték, hogy Kylie Jenner terhes!

Kylie legfrissebb posztja megint pletykacunamit indított el: a fotóhoz írt szövegben állítólag leendő babájának üzent.

10 híresség, akiről nem tudtad, hogy videoklipben is szerepelt

Oké, biztos alaposan nyomon követed a kedvenced mindennapjait, de vajon azt is tudtad róla, hogy egyszer bevállalt egy meghökkentő videoklipet?

Justin Bieber abbahagyja az éneklést?

Új karrierbe vág az énekes, mostantól a zenélés helyett inkább a filmekre koncentrálna.

Katalin hercegné nem is terhes?

Szinte az egész Egyesült Királyság baba-lázban ég, viszont akadt néhány olyan kommentelő, aki szerint a hercegné nem is terhes. A magyarázatuk pedig elég érdekes…

Blake Lively is szexuális zaklatás áldozata lett

Hollywoodban éppen egy hatalmas szexuális zaklatási botrány tombol, aminek köszönhetően egyre több áldozat szólal meg a témában. Ezúttal Blake Lively mesélt borzalmas élményeiről.

Kendall Jenner is babát vár?

Hogy mi!? A legújabb pletykák szerint nem csak Kim, Kylie és Khloé terhes, hanem Kendall is!

Pszichiátrián kezelik az X-Faktor versenyzőjét

Radics Gigi ex-mentoráltját annyira megviselte a felkészüléssel járó stressz, hogy nem bírta tovább: bevonult egy vidéki pszichiátriára.

Így néz ki esküvői ruhában Jennifer Lawrence

Csak nem utalni szeretnél valamire, Jen? Kedvenc színésznőd legutóbbi premieres otufitjét egyenesen egy menyasszonyi kollekcióból választotta ki!

Megtaláltuk Rihanna hasonmását

Nem fogsz hinni a szemednek, mikor meglátod ezt az amerikai lányt, ugyanis teljesen úgy néz ki, mint a híres énekesnő!