2016.12.01.@ 07.12

Orlando Bloom eljegyezte Katy Perryt?

Nemrég még arról pletykáltak, hogy a sztárpár szakított, ám ez téves infónak bizonyult, sőt! A legfrissebb fotók alapján inkább úgy tűnik, hogy már az esküvőre készülnek!

Kovács Brigitta
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Orlando Bloom eljegyezte Katy Perryt?

Orlando Bloom és Katy Perry is túl vannak egy-egy váláson, hiszen A Karib-tenger sztárja korábban Miranda Kerr férje volt, az énekesnő pedig Russel Brand felesége. A két kudarcba fulladt házasság után mindketten megfogadták, hogy következő kapcsolatukat nem sietik el, de úgy tűnik, a szerelemtől újra rózsaszínben látják a világot. Legalábbis erre utal, hogy Katy gyűrűsujján tegnap este egy hatalmas gyémántgyűrű csillogott. Szóval úgy néz ki, Orlando kevesebb mint egy évnyi randizás után feltette a nagy kérdést, az énekesnő pedig igent mondott!

Hivatalosan még egyikük sem nyilatkozott ezzel kapcsolatban, de Katy cseppet sem rejtegette kezét a fotósok elől, mikor egy szülinapi bulira igyekeztek. Sőt, mintha kifejezetten mutogatta volna az Entertainment Tonight kameráinak! Persze lehet, hogy ezzel is vissza szeretne vágni arra az egy héttel ezelőtti pletykára, miszerint szakítottak…

Katy Perry and Orlando Bloom recently faced breakup rumors, but they appear more together than ever as they enjoyed a night out in NYC. The couple enjoyed a date night at The Polo Bar in Midtown . They were joined by a few friends and a handful of bodyguards for the night on the town. They usually only have one bodyguard, but they opted for 3 this night. After leaving the restaurant at 11:30pm, they headed to a friends apartment in Soho. Katy showed off an enormous Yellow Diamond ring on THAT finger as she and Orlando walked happily together and held hands.

Katy Perry and Orlando Bloom recently faced breakup rumors, but they appear more together than ever as they enjoyed a night out in NYC. The couple enjoyed a date night at The Polo Bar in Midtown . They were joined by a few friends and a handful of bodyguards for the night on the town. They usually only have one bodyguard, but they opted for 3 this night. After leaving the restaurant at 11:30pm, they headed to a friends apartment in Soho. Katy showed off an enormous Yellow Diamond ring on THAT finger as she and Orlando walked happily together and held hands.

Mindenesetre ha igaz az eljegyzés híre, gratulálunk, és Katy igazán szerencsés, hiszen Orly meseszép és különleges gyűrűt választott neki! Neked is tetszik?

Címkék: eljegyzés eljegyzési gyűrű esküvő gyémántgyűrű gyűrű házasság katy perry Orlando Bloom szerelem

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Kiderült Beyoncé ikreinek neve?

Kiderült Beyoncé ikreinek neve?

Amióta megszületett az egyik legjobban várt sztárikerpár, erre a pillanatra vár mindenki: végre megtudhatod, hogy nevezte el a bébiket Beyoncé és Jay Z!

Kim Kardashian 31 milliót fizet a harmadik gyerekéért?

A reality sztár és Kanye West úgy döntöttek, kell egy testvér a gyerekeiknek, de nem hagyományos úton. Béranyát fogadnak fel, mert Kimnek megtiltotta az orvosa, hogy teherbe essen – ez pedig nem lesz olcsó mulatság!

Robert Pattinson és menyasszonya szakítanak?

Azt pletykálják, hogy nagyon megromlott az Alkonyat szexi vámpírjának kapcsolata. Olyannyira, hogy állítólag a különválást fontolgatják!

Erzsébet királynő férje kórházba került

A palota megerősítette a hírt, hogy a 96 éves Fülöp herceget kedd este kórházba szállították. A rajongók nagyon aggódnak!

Kim Kardashian Photoshop-botrány áldozata lett?

Nehéz elfelejteni a popókirálynő mexikói nyaralása alatt készült képeket, amiken Kim feneke mindennek látszik, csak olyannak nem, mint az Instáján. Most képzeld, a realitysztár végre megszólalt a fotókkal kapcsolatosan – csekkold, mit mondott!

Scarlett Johansson összejött az ügyvédjével

Úgy tűnik, hogy fél év kellett ahhoz, hogy a szexi színésznő kiheverje a válását. Nemrég egy új pasival látták együtt kézenfogva, akivel korábban már dolgoztak együtt - a férfi ugyanis Scarlett ügyvédje!

Ezek minden idők legjobb celebszelfijei!

A szelfiőrület bizony a legnagyobb sztárokon is végigsöpört - nem is tudunk olyan hírességről, aki ne lőtt volna néhány ilyet magáról. Most összegyűjtöttük azokat, amikről még nagyon sokáig beszélni fogunk!

Botrányosan keveset keres a Wonder Woman sztárja

Hiába lépte már át az 500 millió dolláros határt, Gal Gadot gázsiján egyáltalán nem látszik meg, hogy az év egyik legnagyobb kasszasikerében játszotta a főszerepet.

Kiderült, miért tartják kórházban Beyoncé ikreit

A napokban már keringtek pletykák arról, hogy az énekesnő csöppségeit nem engedik haza a kórházból, mert folyamatos orvosi felügyelet alatt kell őket tartani. Most kiderült, a hír igaz, és már azt is tudjuk, mi történt a babákkal!

Meghalt Prodigy

Nagyon szomorú hír söpörte végig a netet, a Mopp Deep rapp duó egyik tagja, Prodigy ugyanis a napokban váratlanul meghalt.

Kim elárulta, miért jobbak az ő sminkcuccai Kylie-énál

Talán eddig te sem tudtad, pontosan miben különbözik Kim sminkmárkája húga beauty-termékeitől. A popókirálynő most végre választ adott a kérdésre!

Kórházban tartják Beyoncé ikreit

Eddig úgy lehetett tudni, hogy minden rendben lezajlott a szülésnél, a legfrissebb infók szerint azonban ez korántsem így van. Sőt, Beyoncé babáit állítólag folyamatos orvosi felügyelet alatt kell tartani!

Durván megalázták Justin Biebert

Emlékszel még a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb srácbandájára, a Hansonra? Bár régen hallhattál róluk, az együttes legfiatalabb tagja nemrég tett róla, hogy ismét rájuk figyeljenek. A sztár Justin Biebert kapcsán kérdezték, és nem túl jó véleménnyel volt róla.