2016.12.08.@ 11.12

Weisz Fanni nem ment el nagymamája temetésére

Sajnos továbbra sem sikerült kibékülnie családjával a siket modellnek, sőt úgy tűnik, csak egyre rosszabb a helyzet, Fanni ugyanis nagymamájától sem vett végső búcsút!

Kovács Brigitta
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Weisz Fanni nem ment el nagymamája temetésére

Weisz Fanni régebben többször is nyilatkozta, mennyire közel áll családjához, sokáig például édesanyja volt a menedzsere is. Azonban az utóbbi hónapokban elhidegültek egymástól, és ezért novemberben anyai nagymamája nyílt levélben üzent unokájának. A bulvárlapokhoz is eljuttatott levélben leírta, hogy Fanni szerintük új szerelme, Péter miatt távolodott el családjától, a férfi viszont csak kihasználja és túlságosan irányítja a lányt. A szerelmes pár azonban cáfolta ezt, és kijelentették, hogy már egyáltalán nem friss a kapcsolatuk, mert évek óta együtt vannak, sőt nemrég el is jegyezték egymást!

weisz-fanni-peter-cosmopolitan

Ennek ellenére Fanni továbbra sem kommunikál családjával, mint most kiderült, apai nagymamájának (aki már hosszabb ideje betegeskedett) temetésére sem ment el. A Bors megkereste a modell anyját, de ő annyira összetört a lánya viselkedésétől, hogy nem volt képes nyilatkozni. Ezek után vajon még van remény a békülésre?

5 tipp, hogy idén Te is megtaláld a tökéletes kabátot! (X)

Olyan kabátot keresel, amely egyszerre pihe-puha, melegen tart és még szupertrendi is? Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, sőt, mindannyiunk gardóbjában lapul már egy-két melléfogás… mit is lehet tenni, hogy végre Te is rálelj a tökéletes darabra? Az F&F segítségével megosztunk pár tippet, hogy idén megtaláld a legszebb és legmelegebb kabátot!
Címkék: családi viszály péter temetés veszekedés weisz fanni weisz fanni családja weisz fanni nagymamája weisz fanni szerelme

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Nyakláncot neveztek el Angelina Jolie-ról

Nyakláncot neveztek el Angelina Jolie-ról

A menőség fokmérője: a színésznő a világhírű ékszertervezőt, Robert Procopot ihlette meg és nevezte el róla a milliókat érő nyakékét.

Gerard Butler kórházba került

A sármos színészt egy autó sodorta le az útról a motorjával Los Angelesben, de a hírek szerint hatalmas mázlija volt, és komolyabb sérülések nélkül megúszta a balesetet.

Teljesen kikészült Kim Kardashian

Emlékszel még a popókirálynő mexikói nyaralásán lőtt képeire? Mert ő bizony még igen...

Eljegyezték a Trónok harca sztárját!

Egy újabb szuper hírrel indítjuk a hetet: a Trónok harca Sansáját, ugyanis eljegyezte énekes pasija, és már a gyűrűjét is megmutatta.

Újabb bizonyíték, hogy Kylie Jenner terhes!

Kylie legfrissebb posztja megint pletykacunamit indított el: a fotóhoz írt szövegben állítólag leendő babájának üzent.

10 híresség, akiről nem tudtad, hogy videoklipben is szerepelt

Oké, biztos alaposan nyomon követed a kedvenced mindennapjait, de vajon azt is tudtad róla, hogy egyszer bevállalt egy meghökkentő videoklipet?

Justin Bieber abbahagyja az éneklést?

Új karrierbe vág az énekes, mostantól a zenélés helyett inkább a filmekre koncentrálna.

Katalin hercegné nem is terhes?

Szinte az egész Egyesült Királyság baba-lázban ég, viszont akadt néhány olyan kommentelő, aki szerint a hercegné nem is terhes. A magyarázatuk pedig elég érdekes…

Blake Lively is szexuális zaklatás áldozata lett

Hollywoodban éppen egy hatalmas szexuális zaklatási botrány tombol, aminek köszönhetően egyre több áldozat szólal meg a témában. Ezúttal Blake Lively mesélt borzalmas élményeiről.

Kendall Jenner is babát vár?

Hogy mi!? A legújabb pletykák szerint nem csak Kim, Kylie és Khloé terhes, hanem Kendall is!

Pszichiátrián kezelik az X-Faktor versenyzőjét

Radics Gigi ex-mentoráltját annyira megviselte a felkészüléssel járó stressz, hogy nem bírta tovább: bevonult egy vidéki pszichiátriára.

Így néz ki esküvői ruhában Jennifer Lawrence

Csak nem utalni szeretnél valamire, Jen? Kedvenc színésznőd legutóbbi premieres otufitjét egyenesen egy menyasszonyi kollekcióból választotta ki!

Megtaláltuk Rihanna hasonmását

Nem fogsz hinni a szemednek, mikor meglátod ezt az amerikai lányt, ugyanis teljesen úgy néz ki, mint a híres énekesnő!