2017.02.09.@ 11.02

Madonna megmutatta örökbefogadott lányait!

Madonnának már 2 örökbefogadott gyereke van, David és Mercy, akikhez most egy ikerpár is csatlakozott. Az énekesnő az Instáján is megosztotta egy képet, amin már a két kislány is látható.

Liptai Lilla
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Madonna megmutatta örökbefogadott lányait!

Madonna először 2006-ban fogadott örökbe egy kisfiút, David Bandát, majd 3 évvel később egy kislányt is, Mercy James-t. Az énekesnő már régóta tervezhette, hogy újabb gyerekeket fogad örökbe Malawi-ból, ugyanis kiderült, hogy már 2 éve beadta az ezzel kapcsolatos papírokat. Azonban a sztárnak még csak most fogadták el a kérelmét, aki így egy ikerpárt vehetett magához.

Az énekesnő, miután megkapta a bíróságtól az engedélyeket, hogy elvigye a lányokat, rögtön repülőgépre szálltak, és Amerikába utaztak új otthonukba. A két négyéves kislány, Esther és Stella állítólag már nagyon izgatottak voltak, hogy új anyukájuk lesz. A szuper hírt Madonna Instáján is megosztotta egy szuper cuki képpel, amin a két lánnyal kézen fogva sétál. A celeb mindenkinek megköszönte, aki segített neki abban, hogy létrejöjjön az örökbefogadás. Ugye milyen édesek?

Címkék: celebhírek gyerek hollywoodi hírek Instagram madonna örökbefogadás sztárhírek

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Megszületett Amanda Seyfried első gyereke!

Megszületett Amanda Seyfried első gyereke!

Nemrégiben kiderült, hogy Amanda Seyfried titokban férjhez ment, most pedig azt is bejelentették, hogy megérkezett az első gyerekük is!

Nyomoz az FBI George Clooney után

A színész gyakran ad fényűző bulit üzletfeleinek, a legutóbbi estélyén pedig mindenki luxus ajándékkal távozhatott: 1 millió dollárt kaptak egy designer táskába rejtve. Ez viszont nem tetszett a szövetségi ügynököknek!

Kiszivárgott Britney Spears szexvideója

Úgy tűnik, hogy az énekesnő megint botrányba keveredett, ugyanis kiszivárgott a szexvideója!

Tom Hiddleston nem tudja magát túltenni Taylor Swiften

Bár már hét hónap telt el Tom Hiddleston és Taylor Swift szakítása óta, a színész a legutóbbi interjúja alapján még mindig nem közömbös az énekesnő iránt!

Ezzel a 28 éves nővel jár Tom Cruise?

A színésznek nem volt komoly kapcsolata a válása óta, de a legfrissebb hírek szerint ezúttal is egy színésznővel jött össze. Akivel ráadásul a legutóbbi forgatásán ismerkedett meg!

Így néz ki Sia paróka és smink nélkül

Képzeld, az énekesnő hatalmas meglepetést okozott a rajongóinak, ugyanis legutóbb a híres parókája és minden smink nélkül jelent meg a nyilvánosság előtt! Erre pedig eddig nem nagyon volt példa...

Ryan Gosling elárulta, miért nevetett az Oscar-bakin

Amikor egy hónappal ezelőtt tévesen hirdették ki A legjobb film kategória nyertesét, mindenki döbbent arccal figyelte az eseményeket, kivéve Ryant, aki kuncogni kezdett. Most pedig az is kiderült, hogy miért!

Ennyiért vállalták el a folytatást az Agymenők szereplői

Sokáig úgy tűnt, hogy a tizedik évaddal véget ér a The Big Bang Theory, azonban a készítők nemrég bejelentették, hogy érkezik a folytatás! Egy nagyobb vagyonért cserébe ugyanis az összes színészt meg tudták győzni, hogy térjenek vissza a sorozatba.

Ő lenne Ben Affleck új barátnője?

Azt már eddig is lehetett sejteni, hogy Ben Affleck és Jennifer Garner kapcsolata menthetetlen, de a jelek szerint a színésznek esze ágában sincs kibékülni egykori szerelmével!

Idén karácsonykor házasodik Harry herceg?

Bátyja, Vilmos hét évet várt, mire megkérte Kate Middleton kezét, de úgy tűnik, hogy Harry kicsit gyorsabb tempót diktál, mert év végéig szeretné feleségül venni a barátnőjét!

Neked bejön Cinthya Dictator új frizurája?

Már hozzászokhattál, hogy Cinthya folyamatosan változtatja a külsejét, de a legújabb fotóin tényleg alig lehet ráismerni!

Eva Mendes megcsalta Ryan Goslingot?

Bár a sztárpár évek óta boldognak tűnik együtt, felbukkant egy férfi Eva múltjából, aki teljesen felforgatta az idilli kapcsolatukat!

Beyoncé terhesen plasztikáztatott?

A napokban Beyoncéról elkerült egy kép, amin sokkal nagyobb a szája mint néhány héttel ezelőtt. Persze a rajongók rögtön elkezdtek találgatni, hogy talán feltöltette az ajkait.